Biciklis futár szállította a kokaint Óbudáról, négy ember ellen emeltek vádat

  • narancs.hu
  • 2024. április 5.

Bűn

Az egyik férfi időnként a feleségét is bevonta a kábítószer terjesztésébe, adagolásába.

Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt emeltek vádat három férfi és az egyikük felesége ellen Budapesten – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A vádirat szerint egy 40 éves budapesti férfi 2020 júliusától a 2021. szeptemberi elfogásáig rendszeresen értékesített kokaint. A drogot egy III. kerületi lakásban tárolta, adagolta és onnan szolgálta ki a lakásba érkező vevőit. A kábítószer terjesztésébe a férfi bevonta a feleségét is, aki az útmutatásai szerint alkalmanként részt vett a kokain darálásában, hígításában és adagolásában, valamint férje távollétében tartotta a vevőkkel a kapcsolatot.

Igény szerint a város távolabbi címeire a férfi maga vitte ki kocsival az árut, de a kereskedési hálózat tagja volt egy 33 éves biciklis futár is.

Vele a férfi általában délutánoként találkozott, ekkor átadta neki a kiporciózott kokaint és megjelölte a belvárosi kiszállítási címeket, majd estefelé eleinte napi, majd heti rendszerességgel egy óbudai benzinkúton elszámoltak. A rendőrség egy ilyen szokásos találkozón ütött rajta a pároson 2021. szeptember 29-én, és a szállítmány átadása után a 40 éves férfit a futárral együtt elfogta.

A tájékoztatás szerint a kokain forrása egy 66 éves férfi volt, akinek szintén óbudai lakásában ugyanezen a napon a rendőrség kutatást tartott és jelentős mennyiségű drogot foglalt le. A Fővárosi Főügyészség a négy vádlottat kábítószer kereskedelmével, közülük a legidősebbet ennek jelentős mennyiségre elkövetett minősített esetével vádolja. A három, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló férfira fegyházbüntetés, a nőre börtönbüntetés, továbbá mindegyikükre pénzbüntetés kiszabását is indítványozza.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.