Bige László házi őrizetbe került

  • narancs.hu
  • 2020. december 17.

Bűn

A nyíregyházi bíróság nem tartotta megalapozottnak a szökés veszélyét.

Gazdasági bűncselekmények gyanújával őrizetbe vették Bige Lászlót, az ország egyik leggazdagabb emberét – írtuk meg tegnap. Az elsősorban műtrágyagyártásból meggazdagódó nagyváradi születésű vállalkozót kedden vették őrizetbe, miután házkutatást is tartottak nála.

Csütörtökön a Nyíregyházi Járásbíróság elrendelte a vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított cégvezető bűnügyi felügyeletét. Az erről szóló közlemény felidézte, hogy az ügyészség indítványa szerint a gyanúsított többségi tulajdonosa és elnök-vezérigazgatója egy mezőgazdasági termékeket előállító cégnek. 2011-2018 között utasítására a cég által gyártott termékek egy részét valótlanul selejtesnek minősítették és leértékelt áron adták el kereskedőknek. Az egyik ilyen kereskedő cégében a gyanúsított szintén résztulajdonos. Ezután a kereskedők az értékcsökkentett termékeket piaci vagy ahhoz közeli áron értékesítették.

Az ügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozta, arra hivatkozva, hogy kiemelkedően súlyos – 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – bűncselekmény miatt folyik eljárás vele szemben,

így fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábra helyezése esetén a nyomozóhatóság elől elszökne vagy elrejtőzne. A bíróság azonban ezt nem tartotta megalapozottnak. A bűnügyi felügyeletet, tehát a házi őrizetet 2021. április 17-ig rendelte el a bíróság. Az ügy többi gyanúsítottja szabadlábon védekezhet.

A bírósági végzés nem végleges, az ügyész letartóztatás elrendelése érdekében, a gyanúsított és védője szabadlábra helyezés érdekében jelentett be fellebbezést - tudatta a törvényszék közleményben.

Bige László őrizetbe vételéről a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. szerdán adott ki közleményt, melyben azt állítják, „a vádak alaptalanok”, illetve a Bige Lászlót és a társaságot érintő intézkedések igazságtalanok, és azoknak „nyilvánvaló mozgatórugója társaságunk elnökének, Bige Lászlónak a megfélemlítése és jó hírnevének csorbítása”.

A Bige László elleni támadásokkal korábban részletesebben is foglalkoztunk.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.