Börtönt kér az ügyészség a Ráday utcai kollégiumot felgyújtó három kamaszra

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. január 5.

Bűn

A fiúk heccből gyújtogattak, a tűzben egy ember életét vesztette. 

Börtönbüntetést javasol az ügyészség a Ráday utcai kollégium felgyújtása ügyében; a két évvel ezelőtti tűzeset következtében egy ember meghalt.

A fővárosi főügyész kedden az MTI-vel közöte: vádat emeltek az ellen a három fiatalkorú ellen, akik 2019 januárjában "időtöltésből" felgyújtottak egy matracot a Ráday utcai kollégiumnál; a tűz szétterjedt az épületben és egy ember halálát okozta. Közleményében Ibolya Tibor kiemelte: az ügyészség börtönbüntetést indítványoz a fiatalokkal szemben.

A vádirat szerint a fiatalok, akik közül kettő 15 éves, harmadik társuk 16 éves volt, 2019. január 23-án délután kitalálták, hogy felgyújtanak valamit. Ehhez acetont vásároltak és leszakítottak egy darabot egy köztéri plakátból.

Amikor a IX. kerületi Markusovszky térre értek, meglátták a Ráday utcai kollégiumnak a tér felé eső, használaton kívüli bejáratát, aminek egy matrac volt nekitámasztva. A fiúk elhatározták, hogy ezt gyújtják fel. Azért, hogy járókelők ne legyenek a környéken, az esti órákban gyújtották fel az ágybetétet úgy, hogy az egyik 15 éves lelocsolta acetonnal és a 16 évestől átvett öngyújtóval felgyújtotta. A matracot társai takarásában gyújtotta meg.

A matrac azonnal lángra kapott, a fiúk elszaladtak. A tűz felhevítette a bejárat fémajtaját, az pedig meggyújtotta a túloldalán levő bútorzatot. A lángok szétterjedtek az épületben, és közveszély keletkezett - írta a főügyész.

Hozzátette: az egyik kollégiumi szobában tartózkodó férfi későn észlelte a tüzet, majd menekülés közben a forró levegő belélegzése miatt összeesett és életét vesztette. A kollégiumból, valamint a mellette lévő társasházból összesen 140 embernek kellett kimenekülnie, az épületet a tűz után el kellett bontani.

A rendőrök pár nappal később, január 31-én elő is állították a három fiatalkorút, majd a nyomozást lefolytatták.

A Fővárosi Főügyészség a három fiatalkorúval mint társtettessel szemben halált előidéző közveszélyokozás miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottakat fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától.

Ibolya Tibor rámutatott: a vád tárgyává tett bűncselekményt a törvény felnőttek esetén öttől húsz évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti. Azonban a bűncselekmény elkövetésekor tizenhatodik életévét be nem töltött fiatalokra legfeljebb 10, a tizenhatodik életévét betöltöttre legfeljebb 15 év szabható ki.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.