Életveszélyes állapotban van a szerdai belgrádi lövöldözés egyik sebesültje

Bűn

Míg egy másik meglőtt tanuló helyzete kritikus, a további öt sebesült állapota stabil.

A szerdai belgrádi iskolai lövöldözés egyik sebesültje még mindig életveszélyes állapotban van, míg egy másik meglőtt tanuló helyzete kritikus, a további öt sebesült állapota stabil

– tudatták a sebesülteket ellátó kórházak vezetői csütörtökön a szerb sajtóval.

Mint ismert, szerda reggel egy 13 éves hetedikes általános iskolás tanuló lelőtte nyolc diáktársát és az iskolaőrt, és további hat diákot és egy tanárt megsebesített Belgrádban.

A legsúlyosabb állapotban az a kislány van, akit a fején ért a lövés.

A rendőrségi tájékoztatás szerint a hetedikes fiú nem sokkal a tanítás kezdete után lőtt rá apja pisztolyával a diákokra, a tanárokra, és az iskola biztonsági személyzetére. A fiút a rendőrök elfogták, később a belgrádi neuropszchiátriai klinika elkülönített részén helyezték el. A fiú apját őrizetbe vették, az ügyészség a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével gyanúsítja. Az anyát is előállították.

A fiú legalább egy hónapja tervezte a támadást, az iskolába szerdán a 9 milliméteres fegyveren kívül egy kisebb pisztolyt, négy Molotov-koktélt és három töltött tárat is vitt. Találtak nála egy listát azoknak a diákoknak a nevével, akiket lelőni tervezett, illetve egy vázlatot, amelyen az iskola alaprajza és a tantermek elhelyezkedése szerepelt.

Az is kiderült a nyomozás során, hogy a fiú azért a szerdai napot választotta a bűncselekmény elkövetésére, mert osztályának aznap az első órája történelem volt, és a történelemórák tanterme esik a legközelebb az iskola bejáratához. A lövöldözés után a fiú maga hívta fel a rendőrséget, bemutatkozott, és elmondta, hogy megölt néhány embert az iskolában.

Veselin Milic, Belgrád rendőrfőkapitánya közölte, először nem lehetett tudni, mi volt a mészárlás indítéka, ám a fiú vallomásaiból kiderült, hogy hosszú ideig kiközösítve érezte magát, és csúfolták a társai, ami kiválthatta ezt az agresszív reakciót. Viszont a gyilkosságokat nem hirtelen felindulásból követte el, a terveket hosszú időn át készítette - magyarázta a rendőrfőkapitány.

Az elkövető július végén lesz 14 éves, a szerbiai törvények szerint pedig csak a 14 éven felüliek büntethetők a legsúlyosabb bűncselekmények esetében is.

Aleksandar Vucic szerb elnök szerda esti rendkívüli sajtótájékoztatóján javaslatot tett arra, hogy a büntethetőség korhatárát a nemzetközi példák alapján Szerbiában is 14-ről 12 évre csökkentsék.

A szerb elnök és a belgrádi rendőrfőkapitány szerint nem zárható ki, hogy a fiú tudta, nem vonható büntetőjogi felelősségre.

A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. A szerb elnök tájékoztatása szerint a 6,65 milliós Szerbiában 766 ezer legális fegyvert tartanak nyilván. Iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkán fordulnak elő az országban, és eddig egyetlen esetben sem fiatalkorú volt az elkövető.

A szerb kormány péntektől vasárnapig háromnapos nemzeti gyászt hirdetett.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.