Első fokon 4 év letöltendő fogházbüntetést kapott M. Richárd

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 30.

Bűn

A Dózsa György úti halálos baleset elsőrendű vádlottját végleg eltiltották a vezetéstől.

Négy év fogházra ítélte első fokon és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől M. Richardot halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint egy 2015-ös ügyben garázdaság és könnyű testi sértés miatt szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Az egyik vádpont szerint M. Richard 2017-ben Budapesten a Dózsa György úton nagy teljesítményű nyugati rendszámú személyautójával 100 kilométeres sebességnél is jóval gyorsabban összeütközött egy szabálytalanul kanyarodó autóval, amelynek két utasa meghalt, vezetője pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Az ügyben ugyancsak megvádolt másik járművezető felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

M. Richárd korábban vádlott volt a kecskeméti maffiaperben, ami miatt súlyos büntetést kapott. Gyurma néven ismerte a magyar titkosszolgálat. A 2017-es halált okozó baleset idején nem volt jogosítványa.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.