Erzsébet téri késelés: lány miatt szólalkozott össze az elkövető és a sértett

  • narancs.hu
  • 2023. február 20.

Bűn

A támadó megtagadta a vallomástételt. 

A fővárosi nyomozók azonosították, körözést adtak ki ellene, majd tizenöt órával az elkövetés után Kőbányán elfogták azt a 18 éves fiatalt, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. február 19-én 2 óra körül a Budapest, V. kerület, Erzsébet téren késével halántékon szúrt egy másik fiút. Az elkövető elmenekült a helyszínről, a megkéselt fiatalt a mentők életveszélyes sérüléssel vitték kórházba – írja a police.hu. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett kísérlet miatt ismeretlen elkövető ellen indított nyomozást. A tettes után hajtóvadászat indult, amelynek eredményeként még a bűncselekmény napján, 17 óra után a X. kerületben fogták el a 18 éves K. Zsoltot.

Kihallgatásán a gyanúsított megtagadta a vallomástételt. Az eddig beszerzett adatok szerint két, fiatalokból álló társaság találkozott éjszaka a belvárosban, ahol a későbbi sértett és az elkövető egy lány miatt szólalkozott-, majd verekedett össze. Eközben szúrt pillangókésével K. Zsolt. Az elkövetés eszközét a nyomozók az eljárás során megtalálták és lefoglalták. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.