Felfüggesztett börtönre ítélték a rabszolgatörvény elleni egyik tüntetőt

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. május 18.

Bűn

A férfi megbontotta a Kossuth téri szánkósort, rendőröket dobált, kukákat borogatott és gyújtogatott és közbringákat borított fel. 

Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy férfit a 2018-as túlóratörvény elleni tüntetésekkel összefüggésben – derült ki a Fővárosi Törvényszék szerdai közleményéből.

A közlemény szerint a férfi "rendőrökre támadt", mikor 2018. december 12-én egy Kossuth téri tüntetésen vett részt, ahol

megbontotta az ország karácsonyfáját körülvevő szánkósort és az egyik szánkót – később pedig egy kukát is – a parlament épületét biztosító rendőrsorfal elé vitt, kukazsákokat és sörösdobozt dobott a rendőrök mögé,

majd "ismeretlenül maradt társaival megpróbálta áttörni a sorfalat".

A közlemény szerint a férfi az éjjeli órákban a tüntetés többi résztvevőjével együtt megpróbált padokat felgyújtani, de mivel ez nem sikerült, a férfi az úttestre húzott egy közlekedési jelzőtáblával felszerelt oszlopot, amelyet más tárgyakkal együtt ismeretlenek meggyújtottak. Az égő kupac tetejére a férfi egy kukát helyezett, amelyet később kiemelt a tűzből, és a helyszínre érkező rendőrök felé rúgott.

Ezután az egyik környező utcában felborított négy közösségi kerékpárt és egy asztalt is.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság keddi előkészítő ülésén a férfi beismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is, a bíróság ezért bűnösségének beismerését elfogadva nem vizsgálta sem a vádirati tényállás megalapozottságát, sem a bűnösség kérdését, így bizonyítási eljárást sem folytatott le.

A bíróság csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt két év – négy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte a férfit. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.