Három ország papjaitól több mint 37 millió forintot csalt ki egy magyar férfi

  • narancs.hu
  • 2022. május 31.

Bűn

Se istent, se hazát nem ismert az elkövető.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki hamis örökség ígéretével csapott be magyarországi, romániai és ukrajnai egyházi személyeket – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a letartóztatásban lévő férfit üzletszerűen elkövetett csalás, közokirat-hamisítás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják.

A vádirat szerint a férfi 2014 vége és 2019 novembere között a megélhetését abból biztosította, hogy magát általában szlovák, osztrák közjegyzőnek vagy plébánosnak kiadva e-mailen vagy postai úton egyházi személyeket keresett meg. Az üzenetekben valótlanul azt állította, hogy egy elhunyt a végrendeletében a vagyonát az egyházközösségre vagy annak egy képviselőjére hagyta. A történeteket azzal támasztotta alá, hogy hamis közokiratokat – magyar, osztrák, szlovák állami címeres, fejléces, bélyegzős közjegyzői vagy bírósági okiratokat – küldött „bizonyíték” gyanánt. Majd azzal az ürüggyel, hogy az örökség átvételéhez még díjak, illetékek, fordítási, közjegyzői és egyéb költségek megfizetése szükséges, a sértettektől pénz átutalását kérte.

A vádlott Magyarországon kívül Romániában, Ukrajnában működő, különböző vallásokhoz tartozó egyházközségek képviselőit, tisztségviselőit is tévedésbe ejtette.

A férfi 15 sértettnek 80 ezer és 25 millió forint közötti nagyságú kárt okozott, a teljes kár értéke meghaladja a 37 millió forintot.

Az ügyészség az indítványában – arra az esetre, ha a vádlott beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – hat és fél év börtönbüntetés kiszabását javasolta a bíróságnak, és kérte, hogy rendeljenek el mintegy 30 millió forint erejéig vagyonelkobzást is – ismertette a csoportvezető ügyész.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.