Hűtlen kezelés miatt nyomoznak a MOB-nál

  • narancs.hu
  • 2022. december 22.

Bűn

A Magyar Olimpiai Bizottság több vezetőjét is kihallgatták tanúként. 

Hűtlen kezelés ügyében nyomoznak a Magyar Olimpiai Bizottságnál (MOB) – erősítette meg a rendőrség a 24.hu-nak. 

A lap azt írja, információjuk szerint a MOB több elnökségi tagját is beidézte, majd tanúként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), miután a MOB két korábbi vezető tisztségviselőjét feljelentette valaki.

A BRFK az ezzel kapcsolatos kérdésekre azt közölte, hogy magánszemély feljelentése alapján folytatnak nyomozást hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A nyomozás folyamatban van, gyanúsítotti kihallgatás nem történt.

​A MOB csak annyit közölt a lappal, hogy tudnak a BRFK által hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelt nyomozásról, ám a folyamatban lévő nyomozásra tekintettel nem tudnak további információval szolgálni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.