Békülni akart, aztán kinyomta volt barátnője szemét

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. december 21.

Bűn

A 35 éves férfi korábban többször is bántott a nőt, el is rabolta. 

Életfogytig tartó fegyházbüntetést kér kiszabni az ügyészség arra a férfira, aki ez év februárjában Kemecsén fojtogatta barátnőjét, majd mindkét szemét kinyomta – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szerdán.

A vádirat szerint a 35 éves férfi és a sértett 2020 júliusától szerelmi kapcsolatban volt, ami többször megszakadt. Idén február elején a vádlott – állítólag békülési szándékkal – többször felkereste lakóhelyén barátnőjét.

Február 5-én kihívta beszélgetni az udvarra, ott vitába keveredtek. A vádlott megragadta a sértettet és a családi ház közelében lévő üres telekre vonszolta, ahol ölési szándékkal fojtogatni kezdte.

A nő próbált védekezni, kiabált és a férfi ujjait is megharapta. Ekkor a vádlott nagy erővel, puszta kézzel kinyomta a nő mindkét szemgolyóját, amitől a sértett elvesztette az eszméletét. A férfi úgy gondolta, hogy a sértett meghalt, ezért felhagyott a bántalmazással.

A nő kiáltozását hallva ekkor értek a helyszínre a szomszédok, a vádlott pedig, ahogy őket meglátta, elmenekült a helyszínről. néhány nappal később elfogták. A nő életét az mentette meg, hogy azonnal kórházba szállították, de a látását elveszítette. A letartóztatásban lévő, erőszakos többszörös visszaesőnek minősülő férfit az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja.

Az esetről szóló hivatalos közlemény nem említi, a Blikk februári cikke azonban kitér arra, hogy a férfi az eset előtt két hétig a nő háza körül járkált, féltek tőle. A nő nem merte óvodába vinni négyéves gyermekét sem. A Blikk szerint két évvel ezelőtt pedig a férfi csaknem agyonverte a nőt, eltörte arccsontját és bordáit, máskor pedig elrabolta, napokig fogva tartotta. 

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk