Ismeretlen tettes miatt indítottak nyomozást a Keletinél történt kisiklás miatt

  • narancs.hu
  • 2024. október 22.

Bűn

Hétfőn tört el egy csúcssín, amitől egy mozdony egy tengellyel kisiklott a pályáról.

Nyomozást rendelt el a rendőrség a Keleti pályaudvarnál hétfőn történt vonatbaleset ügyében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Telex megkeresésére közölte, hogy foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást, ennek keretében vizsgálják a történteket.

A lap emlékeztet, hétfő hajnalban eltört egy csúcssín a Keleti pályaudvarnál, amitől egy alacsony sebességgel haladó mozdony egy tengellyel kisiklott a pályáról. A balesetben senki sem sérült meg. A fennakadás miatt több elővárosi vonat is csak 15-20 perces késéssel tudott elindulni, vagy egyáltalán nem közlekedett hétfőn. A menetrend keddre állt helyre a Keleti pályaudvaron.

Hegyi Zsolt, a MÁV-Csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán azt írta: „Szerelvényvonat volt, így utast nem szállított, sőt a közelében sem tartózkodott. Senki nem sérült meg, a mozdonyvezető kollégánk sem, aki észlelte a pályahibát és ennek megfelelően cselekedett.” Azt ígérte, hogy jövőre végrehajtják a Keleti-programot, amelyben a pályaudvar teljes váltókörzetét felújítják. „Addig az eddiginél gyakoribb, alaposabb vizsgálatokkal és szigorú biztonsági intézkedésekkel teszünk azért, hogy az ilyen és ehhez hasonló balesetek megelőzhetők legyenek, vagy mint ebben az esetben, a hatásuk minimalizálható legyen”. 

Mindeközben a Publicus Intézet friss felmérése szerint az emberek többsége kevesli a MÁV finanszírozását és menesztenék Lázár János építési és közlekedési minisztert. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.