Publicus Intézet: Az emberek többsége kevesli a MÁV finanszírozását, Lázárt menesztenék

  • narancs.hu
  • 2024. október 19.

Belpol

Fogyóban van a fideszesek türelme is. 

A Publicus Intézet Népszava számára készült felmérése szerint a kérdezettek kétharmada – 67 százaléka – úgy véli: ma már nem elfogadható magyarázat a vasút állapotára a súlyos örökség, a 30 éves hátrány. A Fidesz-szavazók türelme is fogyni látszik: ugyan még biztos többségben vannak azok, akik elfogadhatónak tartják Lázár János építési és közlekedési miniszter érveit, de negyedük már úgy véli, hogy nem hivatkozhatna erre a kormányzat. 

A megkérdezettek 53 százaléka szerint az utóbbi hónapokban történtek miatt le kellene mondania Lázár János közlekedési miniszternek, 29 százalék viszont még kitart mellette, míg 18 százalék nem válaszolt.

A szeptember közepén készült felmérésben még látványosabban rajzolódott ki a közlekedéspolitika felelőssége, amikor arra a kérdésre kellett felelni, eleget áldoztak-e az Orbán-kormányok az elmúlt 14 évben a vasút fejlesztésére. Csak 9 százalék vélte úgy, hogy megfelelő volt az ágazat finanszírozása, 77 százalék kevesellte a ráfordításokat, 14 százalék nem válaszolt.

Az ellenzéki szavazók körében elsöprő többségben voltak azok, akik szerint nem költöttek eleget a vasútra. Az viszont némiképp váratlan, hogy még markánsabban mutatkozott meg a kormánypártiak elégedetlensége: csak 29 százalékuk találta rendben lévőnek a vasúti közlekedésre jutó összeget, 40 százalék elégedetlen volt, és feltűnően sokan, a kérdezettek mintegy 30 százaléka nem tudott vagy nem akart felelni erre a kérdése.

A kormánypárti és ellenzéki szavazók körében egyaránt a kérdezettek mintegy fele vélte úgy: a vasúti problémák halmozódása a múlt örökségével, a rossz állapotban lévő pályákkal, vonatokkal magyarázható. Az összes válaszadó közel harmada a közlekedéspolitikát, 6 százaléka a MÁV vezetését okolta, és csak 1 százaléknyian voltak akik, akik a vasúti dolgozók felelősségét firtatták.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.