Ismét bombát kaphatott Trump egyik kritikusa

  • narancs.hu
  • 2018. november 3.

Bűn

A tettes eddig 15 csőbombát küldött szét Amerikában.

Újabb, immár a második gyanús csomagot küldtek postán annak a Demokrata Párt mellett elkötelezett kaliforniai milliárdosnak, aki arról közismert, hogy hirdetésekben kampányol Donald Trump amerikai elnök hivatali elmozdításáért – számolt be róla az MTI.

Soros után bombát küldtek Obamának és Clintonnak is

Valószínűleg csőbombát küldtek Hillary Clinton és Barack Obama otthonához is.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) helyi idő szerint pénteken jelentette be, hogy Tom Steyer postájában olyan küldeményt találtak, amely hasonlít a korábban az ismert demokrata párti politikusoknak és aktivistáknak küldöttekhez. A címzettek között volt Barack Obama korábbi demokrata párti elnök, külügyminisztere, Hillary Clinton, a CNN hírtelevízió szerkesztősége és Maxine Waters kaliforniai republikánus politikus, valamint Robert de Niro színész és Soros György milliárdos. Valamennyien Donald Trump heves bírálói.

A hatóságok azóta letartóztatták Cesar Sayoc floridai lakost, és megvádolták azzal, hogy 15 csőbombát küldött szét az országban. Figyelmeztettek ugyanakkor, hogy további robbanó szerkezetek is lehetnek még a posta csomagszállító rendszerében.

Steyer irodája a múlt pénteken jelentette be az első gyanús csomag megérkezését. Sayoc akár 48 évi börtönbüntetést is kaphat, ha bűnösnek bizonyul.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.