Késes támadó sebesített meg többeket egy német egyetemen

  • narancs.hu
  • 2022. június 10.

Bűn

Hamm városában a tettest a hallgatók fogták le, míg a helyszínre kiérkező rendőrök őrizetbe tudták venni.

Egy 34 éves elkövető többekre rátámadt és késsel megsebesített négy embert pénteken délután a németországi Hamm város egyetemén. A tettest a hallgatók fogták le, míg a helyszínre nagy erőkkel kiérkező rendőrség őrizetbe tudta venni – közölték a német hatóságok.

A rendőrség szóvivője szerint elmúlt a veszély, a 34 éves támadó egyedül cselekedhetett. Egyelőre nem világos, hogy a Hamm-Lippstadti Egyetem hallgatója volt-e, illetve mi állhat tettének hátterében.

A férfi a folyosón támadott meg többeket késsel, majd egy előadóterem felé vette az útját, de ott a diákok le tudták fogni.

Három nő és egy férfi sebesült meg, egyikük olyan súlyos sebeket kapott, hogy mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

A Hamm-Lippstadti Egyetem 2009 óta két kampusszal működik összesen mintegy 5600 diákkal. Az oktatás súlypontját a műszaki, természettudományos, informatikai és közgazdaságtani ismeretek alkotják.

(MTI)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.