Két évre ítélték a börtönőrt, amiért tarkón ütött egy rabot

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 29.

Bűn

Az ítélet nem jogerős. 

Két év börtönbüntetésre ítélték a börtönőrt, aki szolgálat közben megütött egy fogvatartottat a berettyóújfalui rabkórházban, írja a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség közleménye nyomán a 444.hu

A berettyóújfalui Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központjában a börtönőr körletfelügyelői szolgálatot látott el, amikor két szakápoló az ágyneműk cseréjét végezte az egyik kórteremben. Nem sokkal korábban érkeztek oda vissza a fogvatartottak, akik előtte a szabad levegőn voltak, maszkjaikat a kórteremben levették.

A vádlott, valamint egy másik körletfelügyelő felszólította az ír, a moldáv, valamint a két magyar rabot, hogy vegyék fel a maszkot. Eközben a vádlott és az ír férfi között vita alakult ki, ami során az őrmester egyszer nyitott tenyérrel tarkótájékon megütötte a fogvatartottat.

Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt két évre ítélték a férfit, aminek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették. A bíróság ítélete még nem jogerős, az ügyész súlyosítás miatt fellebbezett, számolt be a portál. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.