Újranyitnák Michael Jackson gyermekmolesztálási perét

  • BM
  • 2019. november 19.

Bűn

Egy új törvény szerint az elévült ügyeket újra lehet vizsgálni.

Úgy tűnik, a kaliforniai fellebviteli bíróság hajlandó újratárgyalni James Safechuck és Wade Robson ügyét, akik azzal vádolták meg Michael Jacksont, hogy szexuálisan zaklatta őket, amikor gyerekek voltak – írta meg az AP News.

Az érintett pert (amit a sértettek két olyan társaság ellen indítottak, amelyek korábban Michael Jackson tulajdonában álltak) 2017-ben elkaszálta a törvényszék bizonyítékok hiányában, egy idő után pedig elévült az ügy, viszont most 3 bíró egy határozatban kijelentette: felül kell vizsgálni az esetet.

Mint ismeretes, a 37 éves Robson és a 41 éves Safechuck szerepeltek az Emmy-díjas HBO dokumentumfilmben, a Leaving Neverlandben, amelyben részletesen beszámoltak arról, hogy a popsztár miképpen molesztálta őket.

Michael Jackson

Michael Jackson

 

Az érintettek hétfőn ültek össze Los Angelesben, a helyi bíróságon. A tárgyalás után Vinca Finaldi ügyvéd azt mondta: a döntés helyes. „Ez az ő napjuk” – fogalmazott.

Egy új törvény alapján a 26 éves koruk előtt szexuálisan bántalmazott személyek ügyeit újra lehet nyitni az elévülésük után is. Az érveket a héten fogják ütköztetni, a bírók még meggondolhatják magukat, ugyanis számos kifogás áll fenn a sértetekkel szemben is.

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”