Ez intézményi szinten egy-egy hiba vagy kudarc miatti lemondást, menesztést vagy bizalmi szavazást jelent. Annak kinyilvánításaként, hogy az adott kormány komolyan veszi a munkáját (és azokat, akiknek a nevében kormányoz). Lényegében ebben áll a politikai felelősségvállalás – és persze tudjuk, hogy e megállapítások normál esetben közhelyszámba mennek. Mégsem árt felidézni, mert a 2010 óta kétharmados parlamenti többséggel kormányzó Fidesz–KDNP 15 éve nagyjából semmiért nem vállalt felelősséget. A képlet a következő: ha valami jól megy az országban, akkor az a kormány (és persze elsősorban a miniszterelnök) sikere; az is, ha az a valami uniós támogatás nélkül meg sem valósulhatott volna, meg az is, amikor olykor sikerül a vonatoknak közel pontosan és majdnem kitakarított vécékkel közlekedni. Ha viszont valami befullad, akkor azért az elmúltnyolcév, „Brüsszel”, Soros, röviden a külső és belső ellenség ármánykodása a felelős; esetleg a NER-hierarchia legalsó szintjein lévő figurák egyéni hibája vezet a kudarchoz, azaz „odafent” senki nem tehet semmiről. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesként nem járt még gyermekvédelmi intézményben, Orbán Viktor nem ismeri a magyarországi gyermekszegénységi adatokat, Pintér Sándor belügyminiszterként közli, hogy ő aztán senkit nem szült sehova, Nagy Márton gazdasági csúcsminiszterként álmából fölriadva is részletesen ismerteti, milyen rosszul megy a német gazdaságnak, ami a hazai rossz mutatók oka is, a Moszkvába hazajáró Szijjártó Péter külügyminiszter újra és újra felmondja, hogy bel- és külföldi bírálói valamennyien menetiránnyal szemben közlekednek az autópályán.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
