Korrupció miatt vettek őrizetbe 18 rendőrt
rendorauto_top_story_lead.jpg

Korrupció miatt vettek őrizetbe 18 rendőrt

  • MTI
  • 2019. február 26.

Bűn

Magyarországon!

Őrizetbe vettek több autópálya-rendőrt, azzal gyanúsítják őket, hogy készpénzért cserébe nem büntettek meg szabálysértő autósokat az M1-es autópályán Győr megyében - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügyészség előnyért hivatali kötelességet megszegve bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.
A nyomozás eddigi adatai szerint a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnál dolgozó rendőrök az M1-es autópályán ellátott szolgálatuk alatt a szabálysértőkkel szemben készpénzért cserébe „elálltak a további intézkedésektől“.
Az ügyészség a bizonyítékokra tekintettel kedden összehangolt akciókat hajtott végre, amelyek célja az elkövetők tettenérése, elfogása, őrizetbe vétele és további bizonyítékok beszerzése volt. Az ügyészség házkutatásokat végez, gyanúsítottakat hallgat ki, ezek jelenleg is folyamatban vannak.
Az ügyben 18 embert vettek őrizetbe, a házkutatások során több mint tízezer euró (csaknem 3,2 millió forint) készpénz került elő. Az ügyészség valamennyi elkövetőnél indítványozza, hogy hozzanak személyi szabadságot érintő kényszerintézkedést.

Az ilyen hivatali vesztegetés elfogadása 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, azonban a büntetési tétel felső határa - tekintettel a halmazati szabályokra - 12 év.

 

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.