Nyomozni kezdett a rendőrség Gruevszki-ügyben

  • narancs.hu
  • 2018. december 19.

Bűn

Embercsempészés és más bűncselekmények gyanúja miatt indítottak nyomozást.

November végén feljelentést tett Gruevszki-ügyben az ügyészségen az ismert feljelentő, Tényi István – írja a Népszava. A bejelentés alapján nyomozást indított a rendőrség, a gyanú pedig embercsempészet. Tényit erről kedden értesítette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztály Felderítő Alosztályának osztályvezető alezredese.

Macedóniából is magyarok segíthettek kijutni Gruevszkinek a német közmédia szerint

A magyar kormány ennek épp az ellenkezőjét állítja. A német közszolgálati DW közölt újabb, eddig ismeretlen részleteket Gruavszki szökéséről, írja a 444.hu. Ez a lap nevezte meg korábban azokat a magyar diplomatákat is, akik Gruevszki Albániától Budapestig szállításában részt vettek, ezt az információt pedig később Szijjártó Péter is megerősítette.

Tényi szerint, ha az embercsempészet bizonyítást nyer, akkor hivatali visszaélés gyanúja is felmerülhet, mivel a hírek szerint a magyar kormány segítette a korrupcióval vádolt, börtönbüntetésre ítélt volt macedón miniszterelnököt Magyarországra való szökésében.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.