Otthon, Nemeskéren gyártotta a speedet – rajtaütöttek

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. szeptember 26.

Bűn

Riasztórendszer és 9 staffordshire bullterrier védte a portát.

 

Olyan kábítószer-kereskedőt vett őrizetbe a rendőrség, aki maga állította elő az áruját – tájékoztatott a police.hu vasárnap.

A gyanú szerint a férfi 2019 óta foglalkozott kábítószer-kereskedelemmel, a speedet  úgy készítette, hogy a  szükséges alapanyagot, az amfetaminolajat Nyugat-Európából szerezte be, majd más anyagokkal keverte és koffeinnel feldúsította.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a Készenléti Rendőrség Bevetés Támogató Osztály szerdán hajnalban ütött rajta a 41 éves férfi nemeskéri ingatlanán, amelyet telepített védelmi rendszereken túl kilenc nagytestű staffordshire bullterrier is védett.

 A kutyák ugattak is, amikor a rendőrök odaértek, a gazda pedig megpróbálta a bizonyítékokat megsemmisíteni, de nem sikerült neki. A kutyakennel udvarán elfogták, amikor épp több liter amfetamin előállításához szükséges vegyi anyagot locsolt szét, illetve dobált át a telek melletti erdős részre.  

Az ingatlanban a nyomozók bruttó 1,7 kilogramm kábítószergyanús fehér port, bruttó 130 gramm zöld, kábítószergyanús növényi törmeléket, 2 liter metanolt, 2 deciliter kénsavat, 2 deciliter amfetaminolajat és 0,6 kilogramm nátrium-hidroxidot, továbbá kábítószer előállításához és értékesítéséhez használt tárgyakat, valamint  17 000 euró készpénzt foglaltak le.

A Győri Járásbíróság úgy döntött, a gyanúsítottat le kell tartóztatni.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.