Miért kell valakit újra és újra kihallgatni? Mennyi ideig tartanak az eljárások? Milyen példákkal találkozott 20 év alatt és mi az, ami ennyi idő után is kiveri a biztosítékot? Póta Péter bíróval beszélgettünk a nemi erkölcs elleni bűncselekményekről.
Magyar Narancs: A bírósági gyakorlatot mégis sokan kritizálják ilyen ügyekben, mondván, az áldozatokat újra és újra kihallgatják. Az áldozat sokszor azt érzi, és úgy is kezelik, mintha hazudna, és az igazát neki kell bizonyítani.
Póta Péter: Megértem, hogy a sértettek el akarják kerülni azt, hogy egy akár évekig elhúzódó procedúrában többször kihallgassák őket, hogy újból felidéztesse velük a hatóság, amit már rég el akartak felejteni. De a hatóságok előtt feladat van. Ráadásul a sértett kérte, hogy a bíróság vonja felelősségre az elkövetőt, ezért a cselekmény igazolására komoly bizonyítást kell lefolytatni, hiszen komoly bűncselekményről van szó. A nyomozó hatóság gépezete beindul, a gyanúsított védekezik (és most nem arról beszélek, amikor a vádlott beismeri, amit a sértett állít, mert az nyilvánvalóan leegyszerűsíti a dolgokat), tagad. Ilyenkor minden körülményt meg kell vizsgálni, a sértett szavahihetőségét is, ezért akár többször ki kell hallgatni. Ilyenkor érezheti úgy, mintha vádlotti pozícióban lenne, de ez nem így van. A bíróság akkor hisz neki, ha a szavahihetősége nem dől meg. Ha a bíró „forgatja” a sértettet, a szavahihetőségét vizsgálja. Ha négyszer négyféleképpen meséli el a történetet, akkor felmerül a kérdés, mi ennek az oka, miért nem következetes a vallomása? Ha a vádlott és a sértett vagy a tanúk egymásnak ellentmondva nyilatkoznak, akkor szembesíteni kell őket. De előkerülhetnek az eljárás során addig nem látott bizonyítékok, emiatt ismét szükséges lehet a sértett meghallgatása. Az ítéletben a bírónak pedig rá kell mutatnia arra, hogy a sértett vallomását miért fogadja el vagy veti el. Minden hatóság teszi az eljárásjogi dolgát, a bíróság is, nem önkényből, nem a pozíciómmal való visszaélésből kérdezem akár többször is a sértettet, hanem jogszabályi kötelezettségből.
MN: Mondana néhány példát, ami kiverte önnél a biztosítékot?
PP: Mindegyik kiveri a biztosítékot. Úgy létesíteni valakivel szexuális aktust, hogy a sértett nem akarja, tiltakozik, de az elkövető erőszakot vagy kvalifikált fenyegetést alkalmaz, vagy ha apa és lánya között történik az aktus, esetleg 12 év alatti kiskorú a sértett, ezek mind olyan esetek, amelyek az egészségesen gondolkodó emberben kiverik a biztosítékot. Meg kell végre tanulnunk: a nem egyértelműen nemet jelent. Még akkor is, ha kihívó a sértetti öltözködés vagy a viselkedés. A sértett nem hibáztatható ezért. (…) Volt olyan apa, aki tagadta, hogy megerőszakolta a lányát, de az óvszeren megtaláltuk a lány hüvelylaphámsejtjeit, mire az apa azt mondta, a feleségével volt együtt, és a lánya biztosan lemosta az óvszert és bekente a sajátjával, amíg ők aludtak. Ezt a védekezést természetesen nem fogadta el a bíróság. Ahogy azt sem, amikor azzal védekezett az apa, hogy ő nem szokta simogatni a feleségét az aktus előtt, így nem vette észre, hogy nem vele, hanem a lányával közösült.
Póta Péter bíróval készült teljes interjúnkat a csütörtökön megjelenő friss Magyar Narancsban olvashatják!
