Százmilliókat keresett a Zala megyei dizájnerkirály a rendőrök orra előtt, és nem a drog lett a veszte

Bűn

A férfi olyan anyagokat árult, amik egyetlen tiltólistán sem szerepeltek. Adót fizetni viszont nem szeretett.

Nagyüzemben terítette a dizájnerdrogokat egy Zala megyei férfi, a rendőrség még sem tudott fellépni ellene. A kereskedő ugyanis csak olyan anyagot terített, amik nem szerepeltek a sem a kábítószerek, sem az új pszichoaktív szerek listáján, így emiatt nem lehetett felelősségre vonni – derül ki a NAV pénzeki közleményéből.

 

A férfit korábban már a román hatóságok is körözték, Magyarországon 2017 óta foglalkozott online terjesztéssel – és ezt ijesztő profizmussal művelte. A drogokat csomagként küldte el a megrendelőknek, feladóként fiktív személyneveket használt. A megrendelések árát jellemzően ukrán strómanok nevére nyitott bankszámlákra kérte, és különböző ATM-ekből készpénzben vette fel.

 

Csak 2020-ban majdnem 10 ezer csomagot adott fel több mint 1,5 tonna összsúllyal. Az össze

Mivel a rendőrök nem tudtak fellépni a kábítószerterjesztő ellen, a NAV nyugat-dunántúli nyomozói is aktivizálták magukat. A NAV-vizsgálat már eredménnyel járt, hiszen kiderült, hogy a gyanúsított az internetes kereskedelemből származó bevétele után egyáltalán nem adózott, és összesen több mint 312 milliós kárt okozott a költségvetésnek.

 

Az adóhatóság ezután lecsapott: munkatársaik 7 helyszínen kutattak, 3 ingatlant vettek zár alá, több százezer forintnyi készpénzt, bankszámlapénzt, nagy értékű órákat foglaltak le, összesen csaknem 150 millió forint értékben. Találtak még több tucat, strómanok nevére szóló bankkártyát, több száz SIM-kártyát és 60 „buta” telefont is, amik a számlanyitásokhoz voltak szükségesek. Az akcióban a rendőrök – a NAV kábítószer-, cigaretta- és bankjegykereső kutyájának jelzése alapján – három helyszínen foglaltak kábítószergyanús anyagokat.

 

A NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz az ügyben, a férfi az adócsalás miatt akár 10 évet is kaphat.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.