Több tízmillió forintot csalt ki áldozataitól egy borsodi lelkésznő

  • narancs.hu
  • 2024. március 21.

Bűn

Nem jogerősen két év hat hónap börtönre ítélték.

Több tízmillió forintot csalt ki áldozataiból egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei református lelkésznő 2019 és 2020 között, amiért most több mint két és fél év börtönbüntetésre ítélte az Encsi Járásbíróság – írja a Miskolci Törvényszék tájékoztatása alapján a Borsod24.hu.

A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a vádlott egy kistelepülés református egyházközségének lelkipásztora volt 2012–2021 között. 2019 augusztusa és 2020 októbere között hivatását felhasználva, a parókia és a templom felújításának hamis ürügyén négy alkalommal, további három esetben pedig egyéb hivatkozással, többek között vállalkozás létesítését és saját letéti jegy kiváltását említve kért kölcsön pénzt különböző sértettektől, akiket mind a kölcsönösszeg célja, mind a visszafizetés lehetősége kapcsán megtévesztett.

A többmilliós nagyságrendű, egymáshoz közeli időpontokban, rövid lejárati határidővel felvett kölcsönök visszafizetésére reális esély nem volt, amivel a vádlott is tisztában volt.

Az így kicsalt 46 millió forintot egy külföldi devizaszámlára utalta, amelynek sorsa követhetetlenné vált.

A bíróság a vádlottat üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének minősített esetei miatt 2 év 6 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá 2 évre eltiltotta a lelkészi hivatás gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.