Megszüntették az Iványi Gábor-féle egyház gazdasági igazgatójának letartóztatását

Bűn

Bár az ügyészség a letartóztatás meghosszabbítását kérte, a bíróság Ónodi István bűnügyi felügyeletét rendelte el.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Békés Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt kezdeményezte az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) gazdasági vezetőjének letartóztatását, aki 6,5 milliárd forintot meghaladó közterhet mulasztott el bevallani és megfizetni. Február 21-én a vádhatóság előterjesztését elfogadva a gyulai nyomozási bíró egy hónapra elrendelte Ónodi István letartóztatását.

A Békés Vármegyei Főügyészség a napokban lejáró határidőre tekintettel a letartóztatását meghosszabbítását kérte a Gyulai Járásbíróság nyomozási bírójánál, aki ezt elfogadta. Azonban a további letartóztatás elrendelése ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be. A másodfokon eljáró Gyulai Törvényszék a fellebbezést elbírálta, és a gyanúsított letartóztatását megszüntette, egyidejűleg június 19-ig elrendelte a bűnügyi felügyeletét – válaszolta portálunk megkeresésére a főügyészség.

Ónodi István az egyház egyik szociális és oktatási, nevelési tevékenységet folytató intézményénél gazdasági vezetőként dolgozott. A férfi az adóbevallások benyújtásáért felelős személyként a 2015 és 2022 között az illetékes adóhatóságoknál a foglalkoztatáshoz kapcsolódó kötelezettségek kapcsán valótlan tartalmú bevallásokat nyújtott be. Az intézmények munkavállalói részére megállapított bruttó munkabérből a kifizetéskor a személyijövedelemadó-előleget és a járulékokat levonták, azonban a havi bevallási és befizetési kötelezettségeknek nem, illetve nem teljeskörűen tettek eleget. A gazdasági vezető az általa irányított intézmények tekintetében a vizsgált időszakban az alapbevallásokat jellemzően nullás tartalommal vagy minimális foglalkoztatotti kör vonatkozásában teljesítette.

A gyanú szerint a férfi a gazdasági vezetése alatt álló intézményeknél a valótlan tartalmú bevallások benyújtásával közel 14 milliárd forint bruttó munkabér után mulasztotta el a közterheket bevallani és befizetni az adóhatóságnak, és ezzel 6,5 milliárd forint összegben okozott vagyoni hátrányt az állami költségvetésnek. Ónodit a NAV Bűnügyi Főigazgatóságán különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A bűncselekmény büntetési tétele akár 10 évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

A képhez hozzátartozik, hogy MET akkor került nehéz helyzetbe, amikor az állam megvonta tőle a bejegyzett egyházi státuszt, így nem kapja meg a kiegészítő egyházi támogatást. Ennek teljes összege évekre visszamenően meghaladja a 12 milliárd forintot.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.