Tökéletes gyilkosságnak gondolta apósa megölését a szentesi férfi

  • B. T.
  • 2021. november 11.

Bűn

Születésnapi ajándéknak csomagolta be a halálos fagyállót, de végül lebukott.

 Olyan, általa tökéletes gondolt gyilkosságot tervezett el és hajtott végre egy szentesi férfi a szarvasi apósa ellen, hogy úgy gondolta, senki nem jön rá, ő a tettes, és megússza a súlyos bűncselekményt – tudtuk meg a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A rendőrség nyomozói azonban rájöttek, hogy tette elleplezésére milyen csavart talált ki a férfi. 

Az idősebb szarvasi férfi fagyállót ivott és meghalt. A folyadékot születésnapi ajándéknak csomagolva kapta a vejétől, de nem is akárhogyan!

A 35 éves szentesi férfit zavarta apósa alkoholista életmódja, és eldöntötte, hogy megöli. Azt tervezte el, hogy ha megmérgezi, az nem derül ki, ezért egyik ismerősétől fagyállót kért. Azt beleöntötte egy csatos sörösüvegbe, és a palackot becsomagolta.

Egy cédulára ráírta, hogy születésnapja alkalmából fogadja szeretettel, majd két keresztnévvel alá is írta a jókívánságot.

Miután elkészült a csomag, ez év szeptember 13-án elment az apósához és átadta neki, de azzal a magyarázattal, hogy az ajándék a postaládája előtt volt, ő csak felvitte a lépcsőházból, ha már meglátta. 

A sörösüvegbe töltött, ajándékként kapott folyadéktól másnap reggelre rosszul lett az apósa. A felesége mentőt hívott hozzá, kórházba vitték, ahol tizenkét nappal később meghalt. A kórházi vizsgálat kimutatta, hogy fagyállót ivott, a rendőrség pedig megállapította, hogy a fagyállót valaki úgy csomagolta be neki, mintha a születésnapjára készült ajándék lett volna.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói kiderítették, hogyan került hozzá a mérgező anyag, majd november 8-án elfogták és előállították az elhunyt férfi vejét. A vő az ajándékozás utáni napon felhívta a felesége szüleit, érdeklődött a hogylétük felől, és az anyósa rögtön mondta neki, hogy a férje rosszul lett és kórházba került.

A férfi most a rendőröknek azt állította, már ekkor megbánta tettét, és azt szerette volna, hogy a felesége édesapja meggyógyuljon, de közel két hét után meghalt.

A 35 éves szentesi férfit a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.