Tragédia Sopronban: a saját szüleit ölhette meg egy pszichiátriai kezelés alatt álló férfi

  • narancs.hu
  • 2017. november 3.

Bűn

Belehaltak a bántalmazásba.

Holtan találtak a rendőrök egy idős nőt és férfit péntek reggel soproni lakásukban, a helyszínen egy 42 éves férfit előállítottak emberölés gyanúja miatt – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

Füves Tamás elmondta, hogy egy fenyegetőző férfihez mentek a lakáshoz, és az ingatlan átvizsgálásakor találták meg a két holttestet, mindketten bűncselekmény áldozatai lettek. A rendőrség emberölés miatt nyomoz, de több információt egyelőre nem közölnek.

Az MTI tudósítójának értesülései szerint a pszichiátriai kezelés alatt álló férfi bántalmazta a szüleit, aki ebbe belehaltak. A fejleményeket az utcáról figyelemmel kísérő környékbeli az MTI-nek azt mondta, hogy először a tűzoltók próbáltak bejutni a lakásba, de sikertelenül, mert a férfi kalapáccsal fenyegetőzött. Ekkor érkeztek meg a rendőrök a helyszínre.

A szemtanú kiabálást, csörömpölést és üvegtöréseket hallott, azt mondta, a bútorokat verte szét a férfi. Szerinte a rendőrök valamilyen eszközt dobtak be a lakásba, hogy el tudják fogni az őrjöngőt. A police.hu-ra feltöltött rendőrségi fotókon dulakodás nyomai, szétszórt ruhaneműk, felborított, összetört bútorok láthatók.

A rendőrség késő délután arról tájékoztatta a kisalfold.hu-t, hogy a nyomozás jelenlegi adatai alapján az elfogott férfi a saját szüleit ölte meg.

false

 

Fotó: police.hu

(MTI/police.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.