Újabb ügyben emeltek vádat Simonka ellen

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 13.

Bűn

Most vesztegetés miatt.

Újabb ügyben emelt vádat az ügyészség Simonka György országgyűlési képviselő ellen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Ahogy írják, a Központi Nyomozó Főügyészség befejezte a nyomozást a korrupciós bűncselekmény miatt indult büntetőügyben, és vádat emelt az országgyűlési képviselő valamint társa ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Emlékeztetnek, hogy Simonka György és társai ellen bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. Ebben az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség 2019. augusztus 21-én, 33 vádlott ellen emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken.

A mai napon benyújtott vádirat lényege szerint, miután Simonka György – az alapügyben történt gyanúsítotti kihallgatása előtt – tudomást szerzett a szervezetten elkövetett bűncselekmények kapcsán indított őt is érintő büntetőeljárásról, öt millió forint átadásával befolyásolta egy tanú vallomását és egy őrizetben lévő gyanúsítottat is rá akart beszélni – készpénz ígéretével – a neki kedvező vallomástételre.

Az ügyészség Simonka Györgyöt két rendbeli vesztegetés hatósági eljárásban bűntettével, míg a vallomástételben befolyásolt társát vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban bűntettével vádolja, mindkét vádlottat, mint bűnszervezetben elkövetőt.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.