Öngyilkos lett a texasi mészárlás elkövetője

  • narancs.hu
  • 2017. november 6.

Bűn

Két felfegyverzett civil üldözőbe vette a mészárlást követően, és inkább agyonlőtte magát.

Magát ölte meg a texasi ámokfutó, miután 26 embert agyonlőtt és több mint 30-at megsebesített egy texasi baptista templomban – mondta Joe Tackitt, Wilson megyei seriff.

Lövöldözés volt egy texasi templomban – Istentisztelet közben 26 embert mészárolt le egy ámokfutó

Több mint harminc sebesültről tudni.

Az elkövető Devin Kelley és két felfegyverzett állampolgár között tűzpárbaj alakult ki a vérengzést követő autós üldözés során.

„Több lövést is leadtak kölcsönösen – úgy vélem – az autópályán is, majd az elkövető autója elakadt. Úgy véljük, miután a gépkocsi meghibásodott, az elkövető meglőtte saját magát.”

Közben kiderült, hogy a korábban az amerikai légierőnél szolgáló Kelleynek öt évvel ezelőtt hadbíróság elé kellett állnia, miután bántalmazta a feleségét és gyerekét. Kelleyt akkor lefokozták és egy évre katonai börtönbe került, majd 2014-ben el is bocsátották a fegyveres testülettől.

Bár a támadás előzményeiről, okáról egyelőre keveset tudni, az elkövetőről eddig feltárt információk alapján több hírforrás szerint is sejthető, hogy tudatosan választott célpontul egy vallási közösséget, a mészárlással a hívőkön vagy az egyházon akart bosszút állni. Greg Abbott texasi kormányzó is arról számolt be, hogy a lövöldözés nem véletlenszerű volt, a gyanúsított kapcsolatban állt a templommal, ahol az ámokfutást elkövette. A férfi 2003 és 2009 között a New Braunsfels középiskolában tanult, osztálytársai afféle különcként tekintettek rá, aki maró gúnnyal ostorozott minden hívőt és ijesztően viselkedett, de nem volt magányos a nézeteivel.

Kelley nemrég önkéntes hittanári munkát szerzett, sőt állítólag a kingsville-i gyülekezetben ismerte meg legutóbbi partnerét is, Danielle Lee Shields​et, akitől gyereke is született.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.