Az ötvenes évek sportja – Államosított edzősködés

  • Szabó Gábor
  • 2013. szeptember 17.

C-közép

Az elmúlt héten nyilvánosságra hozták annak a 154 edzőnek a nevét, akik a továbbiakban állami edzőként tevékenykedhetnek majd. Nem meglepő módon ők a jövőben az államtól kapják a fizetésüket, eddigi előmenetelüktől függően, akár havi egymillió forintot.

Gyorsan szögezzük le: az ötlet önmagában jó. Sőt kiváló. A miénknél fejlettebb sportkultúrákban (mert vannak ilyenek) hosszú idő óta működik hasonló. A havi egymillió is csak első olvasatra tűnik soknak. Ha belegondolunk, hogy nem kap mindenki ennyit, s aki állami edzővé avanzsált, máshonnan – értsd klubtól – ugyanezért a munkáért már nem kaphat fizetést, akkor úgy tűnik, ez a része is rendjén van a történetnek. Mégiscsak olimpiai bajnokok edzőiről beszélgetünk többek között.

Állami Mocsai

Állami Mocsai

Fotó: MTI/EPA

Hogy egyes sportszövetségek mi szerint választottak, azzal nem érdemes foglalkozni. Egyfelől nem igazán tudjuk, kik azok, akik esetleg azért maradtak klubedzők, mert azok akartak maradni, bármilyen okból (több pénz, nagyobb függetlenség), másfelől az, hogy miért a Ferkó bá’ és miért nem a Józsi bá’, az aligha ér meg egy felszólalást. Leszámítva talán azt, hogy Szántó Öcsi bá’ hogyan nem lett állami edző az ökölvívóknál.

Vannak tehát szövetségek, melyek jelentős konfliktust vállaltak fel a tagságukkal, hiszen olyan sportág is akad, ahol a szakmai igazgató lett állami edző, jóllehet igazából soha nem volt edző. Legalábbis a szónak abban az értelmében nem, ahogyan azt ebben az országban érti mindenki. De majd nyilván megvédik a döntéseiket, ha tudják, még akkor is, ha lesznek köztük viszonylag nehezen kommunikálhatók is.

Dolgunk, problémánk egyetlenegy dologgal lehet: azzal, ahogy ezt a 154 helyet elosztották a különböző sportágak között. Azzal, hogy melyik sportág hány helyet kapott, melyek voltak azok a sportágak, melyek nem kaptak egyetlen pozíciót sem. Hiszen ez a két dolog egy képet rajzol az ország testkultúrájáról, sportéletéről. Megmutatja  a prioritásokat, megmutatja, mi a fontos és mi nem az. Merre szeretnénk menni a jövőben, mik a céljaink. S ha ezen a szemüvegen keresztül tanulmányozzuk e névsort, akkor azt kell mondani, hogy itt valami nagyon el lett rontva. Az a jövőkép, amit ez a névsor rajzol, nem egy modern európai társadalom jövőképe, hanem egy ötvenes évekbeli szocialista országé, amelyik lázasan olvasgatja az aranyérmeinek a számát egy-egy olimpia után. Ahol a mindenekfeletti prioritás a megnyerhető aranyérmek száma, semmi egyéb.

Ez a lista azt üzeni, hogy Kovács Kati nagyobb sportoló, mint Gyurta Dani, mert Dani sosem lesz 31-szeres világbajnok. A 154 edző ugyan 26 sportágból került ki, mégis 54-en vagy a kajak-kenuban, vagy a vívásban dolgoznak. Kilenccel több vívóedző került be a csapatba, mint úszóedző, pedig jelen pillanatban az úszás az egyetlen világsportág, ahol nagyhatalomnak számítunk.

Mindössze két csapatsportág érdemesült arra, hogy kiemelt edzője lehessen, a kézilabda, illetve a vízilabda. Kétségtelen, hogy ebben a két sportágban  rendszerint többre visszük világversenyen, mint mondjuk kosárlabdában, de azért azt sem kéne feltétlenül elfelejteni, hogy akadnak itthon kosárlabdaedzők, akik az Euroligában a négyes döntőbe vezettek magyar csapatot. Ami az elmúlt 20 évben mondjuk a mindenki által nagyra tartott Mocsai Lajosnak sem sikerült.

Ha azt vesszük, hogy melyek azok a sportágak, amelyek a világon tényleg számítanak, amelyek igazán népszerűek, akkor nagy jóindulattal is harmincan dolgoznak ezekben a sportágakban – és ebben már a 17 úszóedző is benne van. Az atléták például három pozícióban részesültek a több mint másfél százból.

Fontos üzenete van annak, hogy mindössze öt edző dolgozik téli sportágban, és a jégkorongozóknak egyetlen hely sem jutott. Pedig ha létezik sportág, amely egyöntetűen birtokolja minden magyar sportrajongó szimpátiáját, az alighanem a jégkorong. Kétségtelen, Londonban gyengén szerepeltek… és Szocsiban sem fognak jól… Merthogy ott sem lesznek. Persze lehet mondani, hogy nincsenek hegyeink, nem vagyunk téli sportos nemzet, ennek azonban alighanem ellentmond az a majd egymillió magyar, aki telente síel valahol. De akkor Európa legnagyobb tavával miért van csak egy állami vitorlásedzőnk? És ami talán a  legfontosabb: miért nincsen egyetlen kiemelt edző sem, aki nem olimpiai sportágban tevékenykedik? Miért nem számít, hogy egy sportág mekkora tömegbázissal rendelkezik?

A lényeg – azt hiszem – az, hogy van egy jó kezdeményezés, ami így, ilyen formán picit félrecsúszni látszik. A helyek elosztásánál alighanem csak azt vették figyelembe, hogy a sportágak hogyan szerepeltek az olimpiákon, illetve a világ- és Európa-bajnokságokon az elmúlt években. Ez pedig csalóka eredményre vezet. Hiszen akadnak sportágak, ahol minden évben van világ- és Európa-bajnokság, már csak azért is, mert a Világkupa-sorozatuk semmiféle érdeklődésre nem tarthat igényt. Már ha van egyáltalán.

A nagy gond viszont az, hogy ha a múltat vesszük kizárólag alapul, egyszersmind konzerváljuk is azt. És amit konzerválunk, az az ötvenes-hatvanas évek sportágszerkezete. Mínusz foci.

Figyelmébe ajánljuk

Gulyás Gergely: A KDNP nem fog egy EP-frakcióban ülni a Tisza Párttal

  • narancs.hu

Erről a miniszter a kormányinfón beszélt, ahol a kommunista rémuralomhoz és a Rákosi-korszakhoz hasonlította az Európai Unió Bírósága ítéletét, melynek értelmében 200 millió euróra büntették hazánkat, mivel nem tartota be a bíróság egy korábbi, menekültügyben hozott ítéletét.