Még szerencse, hogy azért ezek a kevesek nem nagyon tudják tartani a szájukat, így aztán Bach esélyességének a híre eljutott a hozzánk hasonló földi halandókhoz is. Mert hát, valljuk be, a NOB ügyvitele és gazdálkodása egy sportrajongó előtt körülbelül annyira transzparens, mint a Royal and Ancient Golf Club of St. Andrewsé. Tudjuk, hogy vannak.
Mármint ügyei és gazdálkodása.
Attól tartok, ha annak idején nem robban ki az a bizonyos botrány a Salt Lake Cityben rendezett téli olimpia körül, akkor az elnököt még mindig Jacques Rogge-nak hívják. Hiszen egy új elnök megválasztását semmi más nem indokolta, mint hogy a NOB egyik igen látványos reformjaként bevezették, hogy az elnököt csak egyszer lehet újraválasztani. Ezenkívül a 115 tagú testületből kizártak 10 tagot, ami őket személy szerint alighanem kellemetlenül érintette – hisz kinek esik jól, ha kirángatják a fejét a mézesbödönből –, de azért így, egy évtizedes távlatból kijelenthetjük, hogy hiányuk nem hozott eget rengető változást a szervezet működésének átláthatóságában.
Rogge regnálása idején bevezették az ifjúsági olimpiákat, megduplázták a tévéközvetítési jogokból származó bevételeket, s mindez komoly sikerként könyvelhető, ámde arról, hogy mire fordítódik e megduplázott bevétel, nos, elég kevés fogalma van a világnak – gyaníthatóan nem is nagyon lesz. S ezzel nem azt szeretném mondani, hogy a tagok lopnak, csalnak, hazudnak, kaviárban fürdenek és mókusfelsálat reggeliznek, de még csak azt sem, hogy ha bárki odamegy Lousanne-ba, a szervezet székházába, és kérdez valamit a NOB gazdálkodásáról, azt vadászpuskával zavarják el, mert ez nyilvánvalóan nincs így.
Válasz mindig lesz, csak kérdésből van valahogy kevés. Ugye, a NOB tagjai a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot képviselik egy adott országban, nem pedig fordítva, ami nyilvánvalóan egy jó adag függetlenséget is biztosít nekik. Ez a felállás egy időben sok előnnyel járt, és mind a mai napig nagy segítséget jelent azoknak a NOB-tagoknak, akiknek egy diktatúrába kénytelen postázni a szervezet az első osztályú repülőjegyet. Mégis úgy hiszem, hogy valahol a történet végén ez a szabály az, ami miatt a NOB és a tagjai úgy viselkedhetnek, mintha valamiféle elitklub tagjai volnának.
Hacsak nem azért, mert azok is.
Noha az az elitklub valójában egy vállalat, hiszen az igazi elitklubok aligha boltolnak a McDonald'sszel, pláne, ha az ifjúság magas szintű nevelését tűzték ki célul. Viszont milyen vállalat az, ahol tulajdonosok, részvényesek sincsenek? Ilyenformán ki kér rajtuk számon bármit is?
Most választottak maguk közül valakit, aki ezentúl vezeti őket. Thomas Bachnak hívják. De a választásról, annak tétjéről sokat elmond, hogy az egyik jelölt Seghij Bubka volt – az egykori rúdugró –, aki a hírek szerint néhány hete kétszektornyi ukránt utaztatott el Moszkvába, az atlétikai világbajnokságra, csak hogy megmutathassa őket azoknak a NOB-tagoknak, akiket szintén ő látott vendégül ugyanott, lobbitevékenység céljából.
Lord Sebastian Coe, a londoni olimpia szervezőbizottságának elnöke, aki képességei, intelligenciája, gondolkodásának dimenziója alapján sokak szerint a legalkalmasabb lett volna a posztra, még csak nem is indult. Majd két év múlva mérkőzik meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöki posztjáért – Bubkával.
És ott sem ő az esélyes.
