Lordok, haza! – A titokzatos NOB

  • Szabó Gábor
  • 2013. szeptember 12.

C-közép

Kedden megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét. Bizonyos Thomas Bach győzelme Németországból aligha jelentett különösebb meglepetést azoknak, akik ott vannak a tűz közelében. Más kérdés, hogy az egész világon igen kevesen vannak, akik ott lennének a tűz közelében.

Még szerencse, hogy azért ezek a kevesek nem nagyon tudják tartani a szájukat, így aztán Bach esélyességének a híre eljutott a hozzánk hasonló földi halandókhoz is. Mert hát, valljuk be, a NOB ügyvitele és gazdálkodása egy sportrajongó előtt körülbelül annyira transzparens, mint a Royal and Ancient Golf Club of St. Andrewsé. Tudjuk, hogy vannak.
Mármint ügyei és gazdálkodása.

Attól tartok, ha annak idején nem robban ki az a bizonyos botrány a Salt Lake Cityben rendezett téli olimpia körül, akkor az elnököt még mindig Jacques Rogge-nak hívják. Hiszen egy új elnök megválasztását semmi más nem indokolta, mint hogy a NOB egyik igen látványos reformjaként bevezették, hogy az elnököt csak egyszer lehet újraválasztani. Ezenkívül a 115 tagú testületből kizártak 10 tagot, ami őket személy szerint alighanem kellemetlenül érintette – hisz kinek esik jól, ha kirángatják a fejét a mézesbödönből –, de azért így, egy évtizedes távlatból kijelenthetjük, hogy hiányuk nem hozott eget rengető változást a szervezet működésének átláthatóságában.

Rogge regnálása idején bevezették az ifjúsági olimpiákat, megduplázták a tévéközvetítési jogokból származó bevételeket, s mindez komoly sikerként könyvelhető, ámde arról, hogy mire fordítódik e megduplázott bevétel, nos, elég kevés fogalma van a világnak – gyaníthatóan nem is nagyon lesz. S ezzel nem azt szeretném mondani, hogy a tagok lopnak, csalnak, hazudnak, kaviárban fürdenek és mókusfelsálat reggeliznek, de még csak azt sem, hogy ha bárki odamegy Lousanne-ba, a szervezet székházába, és kérdez valamit a NOB gazdálkodásáról, azt vadászpuskával zavarják el, mert ez nyilvánvalóan nincs így.

Válasz mindig lesz, csak kérdésből van valahogy kevés. Ugye, a NOB tagjai a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot képviselik egy adott országban, nem pedig fordítva, ami nyilvánvalóan egy jó adag függetlenséget is biztosít nekik. Ez a felállás egy időben sok előnnyel járt, és mind a mai napig nagy segítséget jelent azoknak a NOB-tagoknak, akiknek egy diktatúrába kénytelen postázni a szervezet az első osztályú repülőjegyet. Mégis úgy hiszem, hogy valahol a történet végén ez a szabály az, ami miatt a NOB és a tagjai úgy viselkedhetnek, mintha valamiféle elitklub tagjai volnának.

Hacsak nem azért, mert azok is.

Noha az az elitklub valójában egy vállalat, hiszen az igazi elitklubok aligha boltolnak a McDonald'sszel, pláne, ha az ifjúság magas szintű nevelését tűzték ki célul. Viszont milyen vállalat az, ahol tulajdonosok, részvényesek sincsenek? Ilyenformán ki kér rajtuk számon bármit is?

Most választottak maguk közül valakit, aki ezentúl vezeti őket. Thomas Bachnak hívják. De a választásról, annak tétjéről sokat elmond, hogy az egyik jelölt Seghij Bubka volt – az egykori rúdugró –, aki a hírek szerint néhány hete kétszektornyi ukránt utaztatott el Moszkvába, az atlétikai világbajnokságra, csak hogy megmutathassa őket azoknak a NOB-tagoknak, akiket szintén ő látott vendégül ugyanott, lobbitevékenység céljából.

Lord Sebastian Coe, a londoni olimpia szervezőbizottságának elnöke, aki képességei, intelligenciája, gondolkodásának dimenziója alapján sokak szerint a legalkalmasabb lett volna a posztra, még csak nem is indult. Majd két év múlva mérkőzik meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöki posztjáért – Bubkával.

És ott sem ő az esélyes.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.