Prohászka, az evolúció és a Korán

  • Ara-Kovács Attila
  • 2012.06.29 07:40

Diplomáciai jegyzet

A jobboldal nekiesett Európának, összeveszett szomszédainkkal, megalázta a magyar értelmiséget, szétverte a kultúrát. Egyik napról a másikra világszerte leghíresebb íróinkká Nyirő József és Wass Albert rukkoltak elő... Prohászka-kultuszával a Fidesz–KDNP most a 20. század eredendő bűnére emlékezteti az európai embert.

Végigfutva az elmúlt másfél évtizedben publikált Prohászka-irodalom jegyzékét, rá kellett jönnöm, hogy mostani kultusza nem ma kezdődött. Csendben, saját köreikben már elvégezték karakterének teljes átalakítását, profiljának újrafazonírozását azok, akiket a rendszerváltás megváltoztatásának célja vezetett és vezet ma is. A jelenlegi kormány pedig nem tesz egyebet, mint hogy az egész társadalom nyakába önti azt az ideológiai katyvaszt, amit a magát jobboldalinak mondó, indulatában és intellektusában valójában szélsőjobboldali értelmiség önmaga számára már rég kifőzött.

Nincs új a nap alatt. A kelet-európai rendszerek egymást leváltó folyamatai minduntalan újraírják a történelmet, polarizálják annak szereplőit. Akiket zászlójukra emelnek, azokról sebtében lesikálják a mocskot, hogy aztán rákenjék azokra, akikben a megelevenedő ördögöt kívánnák láttatni.

Nem vitás, Prohászka Ottokár püspök tanult ember volt, ez az, amit reinkarnációjának lelkes hívei nemcsak számon tartanak, de igencsak túlhangsúlyoznak. De hogy mit is kezdett e tudással, az – az elmúlt számos évtized oly hatékony gyakorlatának köszönhetően – gyorsan kikopott a köztudatból.

Minthogy – be kell vallanom – eddig egy sort sem olvastam Prohászkától, az elmúlt hetek számos óráját azzal töltöttem, hogy bepótoljam ebbéli mulasztásaimat. Közéleti szövegei nem izgattak túlságosan, olcsó lett volna azzal kezdenem, hogy gyorsan beszerzem a háborús bűnökkel megvádolt, majd 1952-ben kivégzett Bosnyák Zoltán előszavával 2003-ban, a Gede testvéreknél megjelent Prohászka-válogatást, melynek beszédes címe mindent elárul: Az én antiszemitizmusom. A püspök zsidózása, munkásságának rasszista kihatása túl jól ismert, bizonyított – legalábbis sokak számára. Inkább az érdekelt, hogy miként gondolkodott mindarról, amit a mai jobboldali kurzus minden esetben hangsúlyozni szeret, amikor a neve felmerül: a tudományról.

Nos, a tudomány, a társadalom és a vallás egymáshoz való viszonyáról vallott nézetei olvasásakor egyfajta déjà vu érzés kerített hatalmába. A szerző ismeretei ugyan jócskán elmaradtak a század eleji tudományos teljesítmények tényeitől, s főként azokkal a felfedezésekkel és hipotézisekkel foglalkozott vagy vitázott, illetve próbált közös nevezőt találni közöttük és a katolikus dogmák között, amelyek a 18. és 19. században születtek, mindazonáltal volt valami „korszerűtlen másság” a megközelítéseiben, s ez volt az, ami valahonnan már ismerősnek tűnt.

Később rájöttem, a Prohászka tanulmányaiban itt-ott felmerült érvekhez nagyon hasonlókkal igyekszik megbékíteni istennel az evolúciót egy vaskos munka, melyet – állandóan bővített kiadásokban – szinte évente megjelentet Szaúd-Arábia kormánya, s küldi diplomáciai úton ajándékként szét a világba mindenfelé. A Quran and Intelligent Design (A Korán és az értelmes tervezettség) című mű, illetve a mögötte megbúvó propagandisztikus szándék pár éve gyorsan meghozta a maga politikai gyümölcsét. A szaúdi uralkodó elit és az amerikai, isteni dogmákra éhes republikánusok igencsak egymásra leltek e hitben, már csak azért is, mert a szaúdi munka csak iszlamista visszfénye volt mindannak, amit az „intelligens tervezés” ügyében Amerikában már számos civil szervezet és féltudományos központ addigra összehordott.

Prohászka, mintegy nyolcvan-száz esztendővel ezelőtt, eléggé hasonló politikai feladatot teljesített, s ha mindehhez hozzávesszük életre szóló – és fájdalmasan nemtelen – hadakozását a zsidósággal, meg kell állapítanunk: életművének vallási visszfénye nemcsak megkopott, de teljességgel el is tűnt az idők során. Viszont pont ez predesztinálta arra, hogy a jobboldal mai szellemi térnyerését elősegíteni kívánó, a modernitás veszteseiként is felfogható politikai tollforgatók felfedezzék maguknak, s hogy a mögöttük álló politika a zászlajára tűzze.

Kérdés, hogy mindeközben milyen szerep jut majd magának a katolikus egyháznak ebben a vetélkedésben. A kormány e tekintetben már egyértelmű üzenetet küldött az egyháznak – nem csak a katolikusnak – azzal, hogy felkérte: a trianoni békeszerződés aláírására emlékezve, 2012. június 4-én délután húzassa meg minden templomának harangját. Az egyház pedig – nem csak a katolikus – azzal, hogy elutasította a kérést, még nem egészen egyértelmű, de könnyen értelmezhető választ adott.

Megállapítható: minden oka megvolt és megvan az óvatosságra – Prohászka esete mutatja ezt a leginkább. A volt főpapot sokféleképp lehet értelmezni, ám azt követően, hogy a kormány és a Fidesz-többségű fővárosi vezetés szellemét feltámasztotta és csatasorba állította, ráadásul Wass, Nyirő és Horthy oldalán, az egyetemes egyház számára is már csak mint antiszemita és profasiszta eszmékkel fertőzött személyiség tűnhet elő. A magyar klérusnak nincs is másra szüksége, mint hogy efféle politikai környezetben találjon ismét önmagára!

Különösen kellemetlen lehet a dolog Erdő Péternek. A bíboros, azt követően, hogy az élet menete élére állt, majd elmondta méltán nagy feltűnést keltő beszédét, és azáltal, hogy jól láthatóan igyekszik kivonni magát a társadalmi polarizációból, komoly – akár politikainak is mondható – tőkét halmozott fel. Megítélése mind belföldön, mind pedig külföldön egyértelműen pozitív. Viszonylag fiatal lévén, elvileg a legmagasabb egyetemes egyházi tisztség várományosa is lehetne, ha nem egy olyan ország állna mögötte, melynek kormánya bárkit keblére ölel, csak antiszemita legyen, alpári és messze nem szeplőtlen múltú.

A jobboldal nekiesett Európának, összeveszett szomszédainkkal, megalázta a magyar értelmiséget, szétverte a kultúrát. Egyik napról a másikra világszerte leghíresebb íróinkká Nyirő József és Wass Albert rukkoltak elő. Nem Esterházyról, Parti Nagyról, Spiróról, netán Kertészről, Nádasról írnak a mérvadó lapok, hanem róluk, és igencsak rémisztő eszméik, kétes stílusuk reinkarnációjáról.

Prohászka-kultuszával a Fidesz–KDNP most a 20. század eredendő bűnére emlékezteti az európai embert, és igazolásához kimosdatott történelmi példákat keres. A katolikus felekezet morális integritásának legfőbb próbája lesz, hogy miként válaszol majd erre a nyilvánvaló provokációra.

Neked ajánljuk