Múlt héten láttam Nemes Jeles László filmjét, a Saul fiát. Mondhatja bárki: magánügy. Való igaz, van a dolognak néhány magánéleti vonatkozása is.
Abban a városban születtem, ahol dr. Nyiszli Miklós élt és működött, s ahonnan 1944 nyarán Auschwitzba deportálták – Nagyváradon. Az ő könyve nyomán (Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban) született a film forgatókönyve, a könyvet pedig az a részletes tanúvallomás előzte meg, amelyet Nyiszli tett Nürnbergben, az Auschwitz-perek koronatanújaként.
Nagyvárad a 20. század fordulóján színtiszta magyar város volt még. Az 1910-es népszámlálás közel százezer lakost állapított meg, akik közül 33 ezren izraelita felekezetűek voltak. Ez utóbbiakat s leszármazottaikat deportálták a magyar hatóságok 1944 nyarán, s közülük nagyon kevesen, 3-4 ezren térhettek haza. Egyikük volt Nyiszli Miklós, akinek megmenekült a felesége és a lánya is. Könyve egyedülálló és pótolhatatlan dokumentum, sokan – a túlélők – belőle mégis annak az önáltatásnak és szenvtelenségnek a jellemző példáját olvasták ki, mellyel a szerző az elpusztultak tragédiájához akaratlanul is viszonyult. Löwy Dániel feljegyzett egy ezzel kapcsolatos fontos esetet: „Megjelenésekor a kötet Nagyvárad közvéleményét is foglalkoztatta; ezért 1947. május 27-én a színház termében irodalmi törvényszéket ültek Nyiszli dr. könyve felett. Mintegy 1400 résztvevő jelenlétében a kötet dokumentumértékére való tekintettel »felmentették« a szerzőt, viszont szigorúan megbírálták a meghunyászkodó, öntudatlan, nem kollegiális magatartásáért.”
| ||
E ma már kevesek által ismert eset új dimenzióba helyezi azt az alakot is, melyet Nemes Jeles László Saulként megformált. Nem tudom, hogy a rendező – aki a forgatókönyv társszerzője is – tudott-e a Nyiszlivel szemben megfogalmazott egykori „vádakról” vagy sem. Filmjének nagyszerűségét – s ezzel most már nem tekintem kizárólagos magánügyemnek a mű minősítését – épp az adja, hogy Saulon keresztül egy nagyon hasonlatos dilemmát fogalmaz meg újra.
Nyiszli minden bizonnyal sok mindent megtett annak érdekében, hogy túlélje Auschwitzot, s hogy – másokkal ellentétben – családja is megmeneküljön. Sokak igazságérzetét ez azóta is bántja, de ha Nyiszli nem tér vissza, szinte semmit sem tudunk ma a Sonderkommandóról, s Auschwitz történeti egyediségéről.
Saul minden erejével azon van, hogy a teljes kilátástalanságban, élete utolsó pillanatáig életben tartsa a Törvényt. Választ magának egy fiút, egyáltalán nem biztos, hogy az övé, de lehet akár az is. Szenvtelenül végignézi, ahogy egy SS-tiszt megöli a kamaszt, majd Saul – a Törvénynek megfelelően – mindent megtesz, hogy eltemethesse. Az élet a történetben semmilyen szerepet sem játszik, csupán a halál.
A főszerepet játszó Röhrig Géza pont ezt az olvasatot erősíti meg. A Szombatnak adott interjújában a következőt mondja: „A túlélés nem elég. Az állatok nem temetnek. Az állat elkaparja a potyadékát, halott társát azonban otthagyja. Saul egy elállatiasodott világgal megy szembe.”
| ||
Csakhogy nem egészen erről van szó. Ez a világ mindenekelőtt emberi, a rendező egyébként is, a zseniális technika révén mindent megtett, hogy e szörnyűség kizárólagos emberi voltát maradéktalanul elénk tárja. Ráadásul messze túllendíti e – sok Auschwitz-értelmezésben már közhellyé koptatott – következtetésen a történetet. A rendező szerint Saul a Törvényt betartva el akarja temetni a halott fiút, s eközben minden élőt cserbenhagy. Számára csak a Törvény van, dilemmák nem léteznek. Úgy reagál mindenre, ahogy azt az Auschwitzot működtető szellem megszabja. Másrészt tudjuk, nagyon fontos mind az élők, mind pedig a halottak Törvénye, de ez utóbbinak csak akkor van értelme, ha az élőkre vonatkozó előbb teljesül. Ott, ahol Saul élete rövidesen véget ér, ez az értelem már rég nincs jelen.
Nemes Jeles László filmje ugyan megismétli az Antigoné-dilemmát („Bizony dicsőbb nevet nem is szerezhetek, / Mint avval, hogy testvérem eltemettem én.”), de üzenetében egyértelművé teszi: a holokauszt mégsem görög tragédia, ahol egy ember teljesíti be a Törvényt, miközben a nép kívülállóként, kórusként kommentálva szemléli ennek következményeit. A holokauszt az a dráma, amelyből Auschwitzban senki sem maradhatott ki.
Utóbb már tudjuk, Auschwitzon kívül sem…
A szerző a DK elnökségi tagja.
