Törökország: győzelem és vereség – Párhuzamos illiberalizmus

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. június 12.

Diplomáciai jegyzet

Magyar szempontból figyelemre méltó, hogy míg az AKP 42 százalékkal minimális többséget sem tudott elérni, addig a Fidesznek a 2014-es 44 százalék parlamenti kétharmadot hozott.

A múlt vasárnapi törökországi választások egy nagy győzelemről és egy kiszámítható vereségről szóltak. Bár – amint azt a török politikai valóság legjobb magyarországi ismerője, Dobrovits Mihály írta: a 85 százalékos választói részvétel egyáltalán nem számít túl magasnak arrafelé, mindazonáltal mutatja, és persze erősíti a pártok legitimációját. Az is bebizonyosodott, hogy a választások tiszták, átláthatók voltak, ami felülírni látszik a korábbi kijelentéseket a török politikai rendszer végzetes leromlásáról. És ez mindenképpen egyfajta győzelem – de nem Erdoğané.

A kiszámítható vereséget az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) könyvelheti el, amely ugyan a legerősebben került ki a versenyből, de (1) nagyon sokat veszített korábbi támogatottságából, (2) a párt létrehívója, s 2003 óta kormányon tartója, Recep Tayyip Erdoğan elnök nem érte el célját, hogy kétharmados többséggel a háta mögött elnöki rendszerré alakítsa át a török politikai berendezkedést.

false

A közvélemény-kutatók jól vizsgáztak, úgy működtek, mint a legpéldaadóbb demokráciákban. Négy párt parlamenti sikerét jósolták, s nemcsak ez következett be, hanem az előre valószínűsített százalékos arányok is helyesnek bizonyultak:

Fejlődés és Igazság Pártja (AKP): 40,86% – 258 mandátum

Köztársasági Néppárt (CHP): 24,96% – 132 mandátum

Nacionalista Akciópárt (MHP): 16,29 – 80 mandátum

Demokrata Néppárt (HDP): 13,12% – 80 mandátum

Magyar szempontból figyelemre méltó, hogy míg az AKP 42 százalékkal még minimális többséget sem tudott elérni, addig a Fidesznek a 2014-es 44 százalék kétharmadot hozott. A különbség a két választójogi törvény közötti különbségből fakad.

Fogadj fiadnak, Recep!

Fogadj fiadnak, Recep!

Fotó: Kovács Tamás/MTI

Az AKP mint a legerőteljesebb parlamenti párt előtt három lehetőség áll: koalíciót köt, kisebbségből kormányoz vagy az előrehozott választások mellett dönt. Valamennyi a jele és egyben a forrása is egyfajta politikai bizonytalanságnak, amely az erdoğani vezetésre eddig nem volt jellemző. Görög diplomatákkal beszélve meglepett az a visszafogottság, amivel Erdoğan vereségét kommentálták; véleményük semmit sem tükrözött vissza abból a megkönnyebbülésből, amit a világ érzett a választások kimeneteléről értesülve. „Görög szempontból Erdoğan jobb, mint a kiszámíthatatlan káosz” – mondta a napokban egyikük, s nem tudtam nem kihallani e megnyilatkozásból ugyanazt a megfontolást, amit az elmúlt évek során többször hallottam Orbán Viktor vonatkozásában például német politikusoktól.

Mint hogy az AKP rossz szereplése, az elmúlt néhány év sorozatos politikai-társadalmi kudarca, valamint a török gazdaság riasztóan csökkenő teljesítőképessége egybeesik, nem zárható ki teljesen az erdoğani politika – az illiberalizmusba ojtott nacionalista és vallási radikalizálódás – lassú térvesztése. A nemzetközi tendenciák is hasonló irányba terelik az eseményeket. Amikor az AKP hatalomra került, vezetői büszkén fogalmazták meg külpolitikai célként, hogy Törökország határai mentén zéró legyen a konfliktusok száma. Ma nincs olyan határszakasz, amelyre ne nehezülne valamely nyomasztó konfliktus vagy kihívás, némelyikről pedig tudni lehet, hogy azt épp Ankara gerjesztette, táplálta, majd igyekezett a saját hasznára fordítani.

Mindez az AKP-t is megosztotta, illetve – legalábbis a múlthoz képest – jelentős legitimációs többlettel jutalmazta ellenzékét. Az AKP-n belül nem új keletű hatalmi harc zajlik, s az Erdoğan-ellenes tábor, melyet nem kisebb személyiség, mint maga a miniszterelnök, Ahmet Davutoğlu vezet, aligha követi el azt a hibát, hogy a párt térvesztéséért, rossz szerepléséért ne épp Erdoğant tegye egy személyben felelőssé.

A szerző a DK elnökségi tagja.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.