Törökország: győzelem és vereség – Párhuzamos illiberalizmus

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. június 12.

Diplomáciai jegyzet

Magyar szempontból figyelemre méltó, hogy míg az AKP 42 százalékkal minimális többséget sem tudott elérni, addig a Fidesznek a 2014-es 44 százalék parlamenti kétharmadot hozott.

A múlt vasárnapi törökországi választások egy nagy győzelemről és egy kiszámítható vereségről szóltak. Bár – amint azt a török politikai valóság legjobb magyarországi ismerője, Dobrovits Mihály írta: a 85 százalékos választói részvétel egyáltalán nem számít túl magasnak arrafelé, mindazonáltal mutatja, és persze erősíti a pártok legitimációját. Az is bebizonyosodott, hogy a választások tiszták, átláthatók voltak, ami felülírni látszik a korábbi kijelentéseket a török politikai rendszer végzetes leromlásáról. És ez mindenképpen egyfajta győzelem – de nem Erdoğané.

A kiszámítható vereséget az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) könyvelheti el, amely ugyan a legerősebben került ki a versenyből, de (1) nagyon sokat veszített korábbi támogatottságából, (2) a párt létrehívója, s 2003 óta kormányon tartója, Recep Tayyip Erdoğan elnök nem érte el célját, hogy kétharmados többséggel a háta mögött elnöki rendszerré alakítsa át a török politikai berendezkedést.

false

A közvélemény-kutatók jól vizsgáztak, úgy működtek, mint a legpéldaadóbb demokráciákban. Négy párt parlamenti sikerét jósolták, s nemcsak ez következett be, hanem az előre valószínűsített százalékos arányok is helyesnek bizonyultak:

Fejlődés és Igazság Pártja (AKP): 40,86% – 258 mandátum

Köztársasági Néppárt (CHP): 24,96% – 132 mandátum

Nacionalista Akciópárt (MHP): 16,29 – 80 mandátum

Demokrata Néppárt (HDP): 13,12% – 80 mandátum

Magyar szempontból figyelemre méltó, hogy míg az AKP 42 százalékkal még minimális többséget sem tudott elérni, addig a Fidesznek a 2014-es 44 százalék kétharmadot hozott. A különbség a két választójogi törvény közötti különbségből fakad.

Fogadj fiadnak, Recep!

Fogadj fiadnak, Recep!

Fotó: Kovács Tamás/MTI

Az AKP mint a legerőteljesebb parlamenti párt előtt három lehetőség áll: koalíciót köt, kisebbségből kormányoz vagy az előrehozott választások mellett dönt. Valamennyi a jele és egyben a forrása is egyfajta politikai bizonytalanságnak, amely az erdoğani vezetésre eddig nem volt jellemző. Görög diplomatákkal beszélve meglepett az a visszafogottság, amivel Erdoğan vereségét kommentálták; véleményük semmit sem tükrözött vissza abból a megkönnyebbülésből, amit a világ érzett a választások kimeneteléről értesülve. „Görög szempontból Erdoğan jobb, mint a kiszámíthatatlan káosz” – mondta a napokban egyikük, s nem tudtam nem kihallani e megnyilatkozásból ugyanazt a megfontolást, amit az elmúlt évek során többször hallottam Orbán Viktor vonatkozásában például német politikusoktól.

Mint hogy az AKP rossz szereplése, az elmúlt néhány év sorozatos politikai-társadalmi kudarca, valamint a török gazdaság riasztóan csökkenő teljesítőképessége egybeesik, nem zárható ki teljesen az erdoğani politika – az illiberalizmusba ojtott nacionalista és vallási radikalizálódás – lassú térvesztése. A nemzetközi tendenciák is hasonló irányba terelik az eseményeket. Amikor az AKP hatalomra került, vezetői büszkén fogalmazták meg külpolitikai célként, hogy Törökország határai mentén zéró legyen a konfliktusok száma. Ma nincs olyan határszakasz, amelyre ne nehezülne valamely nyomasztó konfliktus vagy kihívás, némelyikről pedig tudni lehet, hogy azt épp Ankara gerjesztette, táplálta, majd igyekezett a saját hasznára fordítani.

Mindez az AKP-t is megosztotta, illetve – legalábbis a múlthoz képest – jelentős legitimációs többlettel jutalmazta ellenzékét. Az AKP-n belül nem új keletű hatalmi harc zajlik, s az Erdoğan-ellenes tábor, melyet nem kisebb személyiség, mint maga a miniszterelnök, Ahmet Davutoğlu vezet, aligha követi el azt a hibát, hogy a párt térvesztéséért, rossz szerepléséért ne épp Erdoğant tegye egy személyben felelőssé.

A szerző a DK elnökségi tagja.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."