Törökország: győzelem és vereség – Párhuzamos illiberalizmus

  • Ara-Kovács Attila
  • 2015. június 12.

Diplomáciai jegyzet

Magyar szempontból figyelemre méltó, hogy míg az AKP 42 százalékkal minimális többséget sem tudott elérni, addig a Fidesznek a 2014-es 44 százalék parlamenti kétharmadot hozott.

A múlt vasárnapi törökországi választások egy nagy győzelemről és egy kiszámítható vereségről szóltak. Bár – amint azt a török politikai valóság legjobb magyarországi ismerője, Dobrovits Mihály írta: a 85 százalékos választói részvétel egyáltalán nem számít túl magasnak arrafelé, mindazonáltal mutatja, és persze erősíti a pártok legitimációját. Az is bebizonyosodott, hogy a választások tiszták, átláthatók voltak, ami felülírni látszik a korábbi kijelentéseket a török politikai rendszer végzetes leromlásáról. És ez mindenképpen egyfajta győzelem – de nem Erdoğané.

A kiszámítható vereséget az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) könyvelheti el, amely ugyan a legerősebben került ki a versenyből, de (1) nagyon sokat veszített korábbi támogatottságából, (2) a párt létrehívója, s 2003 óta kormányon tartója, Recep Tayyip Erdoğan elnök nem érte el célját, hogy kétharmados többséggel a háta mögött elnöki rendszerré alakítsa át a török politikai berendezkedést.

false

A közvélemény-kutatók jól vizsgáztak, úgy működtek, mint a legpéldaadóbb demokráciákban. Négy párt parlamenti sikerét jósolták, s nemcsak ez következett be, hanem az előre valószínűsített százalékos arányok is helyesnek bizonyultak:

Fejlődés és Igazság Pártja (AKP): 40,86% – 258 mandátum

Köztársasági Néppárt (CHP): 24,96% – 132 mandátum

Nacionalista Akciópárt (MHP): 16,29 – 80 mandátum

Demokrata Néppárt (HDP): 13,12% – 80 mandátum

Magyar szempontból figyelemre méltó, hogy míg az AKP 42 százalékkal még minimális többséget sem tudott elérni, addig a Fidesznek a 2014-es 44 százalék kétharmadot hozott. A különbség a két választójogi törvény közötti különbségből fakad.

Fogadj fiadnak, Recep!

Fogadj fiadnak, Recep!

Fotó: Kovács Tamás/MTI

Az AKP mint a legerőteljesebb parlamenti párt előtt három lehetőség áll: koalíciót köt, kisebbségből kormányoz vagy az előrehozott választások mellett dönt. Valamennyi a jele és egyben a forrása is egyfajta politikai bizonytalanságnak, amely az erdoğani vezetésre eddig nem volt jellemző. Görög diplomatákkal beszélve meglepett az a visszafogottság, amivel Erdoğan vereségét kommentálták; véleményük semmit sem tükrözött vissza abból a megkönnyebbülésből, amit a világ érzett a választások kimeneteléről értesülve. „Görög szempontból Erdoğan jobb, mint a kiszámíthatatlan káosz” – mondta a napokban egyikük, s nem tudtam nem kihallani e megnyilatkozásból ugyanazt a megfontolást, amit az elmúlt évek során többször hallottam Orbán Viktor vonatkozásában például német politikusoktól.

Mint hogy az AKP rossz szereplése, az elmúlt néhány év sorozatos politikai-társadalmi kudarca, valamint a török gazdaság riasztóan csökkenő teljesítőképessége egybeesik, nem zárható ki teljesen az erdoğani politika – az illiberalizmusba ojtott nacionalista és vallási radikalizálódás – lassú térvesztése. A nemzetközi tendenciák is hasonló irányba terelik az eseményeket. Amikor az AKP hatalomra került, vezetői büszkén fogalmazták meg külpolitikai célként, hogy Törökország határai mentén zéró legyen a konfliktusok száma. Ma nincs olyan határszakasz, amelyre ne nehezülne valamely nyomasztó konfliktus vagy kihívás, némelyikről pedig tudni lehet, hogy azt épp Ankara gerjesztette, táplálta, majd igyekezett a saját hasznára fordítani.

Mindez az AKP-t is megosztotta, illetve – legalábbis a múlthoz képest – jelentős legitimációs többlettel jutalmazta ellenzékét. Az AKP-n belül nem új keletű hatalmi harc zajlik, s az Erdoğan-ellenes tábor, melyet nem kisebb személyiség, mint maga a miniszterelnök, Ahmet Davutoğlu vezet, aligha követi el azt a hibát, hogy a párt térvesztéséért, rossz szerepléséért ne épp Erdoğant tegye egy személyben felelőssé.

A szerző a DK elnökségi tagja.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.