Tavaszi támadás

  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. augusztus 24.

Diplomáciai jegyzet

Bár az amerikai adminisztráció kétértelműen hallgatott minden Iránnal kapcsolatos támadási terv felröppentekor, és kitartóan ismételgette: a nukleáris fegyverkezés nem tolerálható provokáció, azért a térségi folyamatokat közelről figyelők tisztában voltak vele, hogy teljesen elképzelhetetlen egy, a perzsa állammal szembeni katonai fellépés a november 6-i amerikai elnökválasztás előtt.

A beavatkozás, bármennyien követeljék is azt az Egyesült Államokban vagy a Közel-Keleten, beláthatatlan következményeket okozhatna az amerikai belpolitikában, amelyet nagyrészt még most is a George W. Bush háborús vállalásai nyomán kialakult elutasító hangulat ural.

Az ma már sejthető, hogy a korábbi, az iráni urándúsító üzemek elleni támadást október első két hetére – vagyis közvetlenül az amerikai elnökválasztás előtti időszakra – jósoló prognózisok az izraeli kormány taktikai manővereivel állhattak kapcsolatban, ezzel mintegy konkrét felelősségvállalásra igyekezvén kényszeríteni Barack Obama elnököt. Obama hezitáló, inkább az eseményeket követő, semmint azokat alakító politikáját egyébként – különösen Bush egyértelmű stratégiai elkötelezettségeinek fényében – túl gyenge reakcióként érzékelte Izrael, és e politikában az iszlám társadalmaknak címzett üzenet sem érte el igazi célját. Mi több, ők is a gyengeség jelét látták abban, épp úgy, mint Izrael.

Azáltal, hogy gyakorlatilag az egész világsajtó – nem is beszélve a számos hírszerzői közösségről – októberben jelölte meg a valószínű (izraeli) támadás időpontját, a demokrata adminisztrációt arra kényszerítette, hogy feladja középen állását, és az egyetlen aktív közel-keleti tényezővel, magával Izraellel egyeztessen, mi több: vele jusson megállapodásra. Ellenkező esetben – Jeruzsálem ezt egyértelművé tette – a zsidó állam egymaga indít támadást, aminek következményeitől persze Washington sem tekinthetne el.

Ennek jegyében folyt tárgyalás nemrég az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Tom Donilon, valamint az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu vezető nemzetbiztonsági szakértője, Ron Dermer között; a két politikus a hírek szerint megállapodott egy együttműködési tervezetben, amelyet Obama elnök sem utasított el.

A kiszivárogtatott megállapodás konkrét együttműködésről szól, egyszerre erősítve meg ismételten az amerikai–izraeli kapcsolat stratégiai jellegét – melyet az utóbbi időben sokan megkérdőjeleztek –, és egyértelmű felelősségvállalást is kilátásba helyezve az iráni atomprogram akár katonai jellegű megfékezése mellett. Azaz, Izrael nem támadna októberben, ha Obama elfogadja egy tavaszi támadás tervét.

A közös amerikai és izraeli tervek értelmében Obama – megválasztását követően – a kongresszus két házának beleegyezését kéri az Iránnal szembeni fellépéshez, ezzel párhuzamosan pedig egy utolsó figyelmeztetést küld Teheránnak, amelyben – ultimátumjelleggel – nem csak az atomprogram leállítására, de az eddigi politikával való szakításra is felszólítja azt.

Hogy még nagyobb nyomatékot adjon az elhatározásnak, közvetlenül a novemberi elnökválasztást megelőzően Obama elnök Jeruzsálembe látogat, ahol a Knesszet előtt elmondandó beszédében hitet tesz a Teherán elleni támadás mellett, ha ez utóbbi nem adja fel eddig követett katonai céljait.

Az őszi és téli hónapok folyamán Amerika modernizálja az izraeli hadsereg fegyverarzenálját, illetve adekvát hírszerzési és technológiai adatokkal látja el azt, hogy akkor is képes legyen az iráni célpontok megsemmisítésére, ha a támadást Izrael egyedül lesz kénytelen magára vállalni.

Ez utóbbira már csak azért is szükség lehet, mert Teheránban máris tervek születtek az urándúsító berendezések bombabiztos helyre, illetve olyan távoli vidékekre történő áttelepítéséhez, melyek kívül esnek az izraeli légierő hatókörén, illetve amik – például a 20-30 méterre, a föld alá rejtett objektumok – megsemmisítéséhez jelenleg még nem rendelkezik kellően hatékony eszközökkel.

Bár a jelek szerint az amerikai és az izraeli fél álláspontja erőteljesen közeledett a krízis megoldásának módjait illetően, a konkrét megállapodásról csak azt követően beszélhetünk, hogy a részleteket Obama elnök, illetve Netanjahu miniszterelnök egy személyes találkozón megbeszéli. Erre szeptember 18-án kerülhet sor New Yorkban, az ENSZ őszi ülésszakának megnyitóján, amelyen az izraeli miniszterelnök minden eddiginél élesebb szavakkal bírálja majd Iránt, az egykori nácizmus örökösének nevezve annak politikáját, s fel fogja szólítani a szervezetet, hogy fossza meg a perzsa államot ENSZ-tagságától.

Neked ajánljuk