Úgymint Ady Endre összes publicisztikai írásának kritikai kiadását; Krúdy Gyula műveit; gróf Széchenyi István munkáit; Cholnoky Viktor és László beszélykönyveit, Gozsdu Elek Weisz Annához írt leveleit; aztán egy nemrég besorolt kötetet, nevezetesen nemrég elhunyt nagyszerű barátom, az antropológus Kovács Ákos Két körkép című munkáját, a magyar téboly eme múlhatatlan rajzát. De szerepelnek itt olyan, raritásnak számító kötetek is, mint Lisznyai Kálmán Dalzongora című versgyűjteményének egy megkímélt példánya és így tovább; a teljes seregszámla maga is magyar lázálom lenne. Ám - mintegy fékek és ellensúlyok gyanánt - megtalálhatók itt külhoni munkák is, mint teszem azt a nálunk eléggé ismeretlen William Beckford Vathek kalifa története című, 1782-ben, egy angol főúri karácsony delíriumában fogant kisregénye (melyet a Táltos különös örömmel forgat, ha már legurította a második fröccsét, jövendő remekművére hitelez neki a Fizetőpincér és a kocsma más, nagyvonalúbb lakói, köztük jómagam is, mely chef d'oeuvre Szabó Ervinné tudatosan elhintett félszavai szerint azt tárgyazza állítólag, hogy Bartók és Kodály voltaképpen két, egymással nyilas vitában álló indián törzs leszármazottai voltak, és Bélánk igazából irokéz vagy netán dakota gyökerei felkutatására akarta szentelni a kényszerűségből Amerikában töltött éveit); nem is beszélve egy ugyancsak másik külföldi remekműről, mely a magam rejtett kedvence, úgymint a szintén XVIII. századi lengyel nemes, Jan Potocki Hoffmannt és az egész posztmodern vircsaftot kenterbe vágó művéről, amely a mesés magyar fordításban a Kaland a Sierra Morénában címet kapta.
- Igen, mélyen tisztelt kocsmáros uram - folytatom prózai tavaszdalomat -, jól hallja és látja, hogy kitelepülésünkkel mi már a természet kikeletét ünnepeljük, valamint azt, hogy mostantól nem a sötét söntésben, hanem eme romkocsmák vidékét és a hasunkat kellemesen vakargató napocska alatt fogjuk szívni cigarettánkat, elfogyasztani aktuális fröccsünket, melyekből négyet azonnal liferálhat ama tölgyfa alatt megbúvó kisded asztalra, amely mellett, egy viaszkosvászon védőernyő alatt még ma felállítjuk a Mámor Kiskönyvtára ideiglenes, de remélhetőleg nem egynyári szállását - mondom a Fizetőpincérnek, aki koros csontjaiban maga is pezsdítve érezvén a tavaszt, már indulna is ruganyos léptekkel a kiszolgálásunkra, ha a Táltos egy tőle megdöbbentően határozott mozdulattal meg nem fogná a karját, ekként kiáltva föl:
- Nem oda, Buda, sőt nem addig a'! Mert ma, mivel anyagi helyzetem megengedi, hiszen leendő főművemre sikerült némi előleget kicsikarnom egy közelebbről itt meg nem nevezhető kiadótól, ma, bizony mondom néktek, véreim, nem bort, hanem pálinkát kortyolnék, és rendelek is tüstént, némi törlesztés gyanánt Filológus Uramnak is, ha meg nem sértem. Ugocsa non coronat ital lesz ez, pajtásaim, mivelhogy tegnap vala a napja nem csupán az előlegnek, hanem ama brüsszeli döntésnek is, ami elveszi a szabad pálinkafőzési jogot tőlünk, gyökérmagyaroktól, kiknek e szokás mondhatni a bőrünkbe gyökerezett bőrünk, és aligha lenyúzható. Figyelmezzetek hát, őrzők, vigyázzatok a strázsán: eme gyászgyolccsal bevont napon, mely a Magyar Pálinka Trianonjának is nevezhető!
- Nocsak. A magyar pálinka Mohácsa lenne eme nap? - vágom oda egy Széchenyi-kötettel a kezemben. De a Táltos nem tágít: - Hiába hülyéskedik. Melindát már leküldtem vidéki rokonaihoz, hogy ássák el jó mélyre a brüsszeli fináncok szeme elől a pálinkafőző készségeket.
- ", szóval Melinda... - nyögöm ki meglepetten, és csatlakozik hozzám hű kocsmárosom is, aki szintén aligha tudhatta Szabó Ervinné leánykori nevét. - ", szóval Melinda... - ekhózza tovább a kerthelyiség egész törzsközönsége, és kórusként felel rá a kipakolásban segédkező és némi potyát remélő hajléktalanok kórusa: - Szóval Melinda...
- Igenis, bizony Melinda - kiáltja Petur bán hangján a Táltos. - És most pálinkát, magyarat, ágyasat, fütyülőset ide a mámoros könyvtár elé az asztalra! Szötyögő szötty!
Mire a Fizetőpincér csak ennyit mormol maga elé: - Krúdy Álmoskönyvében így szól a bejegyzés: "Pálinka: utazás. Néha a másvilágba." És azzal máris elindul teljesíteni a rendelést.
- Nem érdekel a másvilág, elbánok vele részegen is - harsogja a Táltos, azzal kezdi magába dönteni a kupicákat, és az ötödiknél felkiált: - Kérem az önhibájukon kívül szállásukat vesztett hölgyeket és urakat, csatlakozzanak az általános könyvpakoláshoz és a nemzeti pálinkázáshoz. Ide mellém, híveim!
- Hát nem emlékszik Pista úr szavaira a Boldogult úrfikoromban halhatatlan lapjairól, amikor megkérdik, mondjon ítéletet egy hírhedt pálinkafajtáról?!
És már ütöm is fel az oldalt: "Kimondott ellensége vagyok a pálinkaivásnak, mert az viszont olyan színeket, foltokat, égéseket hagy az arcon, amelyeket még az angol poéta, Shakespeare se tud megmagyarázni másféleképpen, mint csak abban a formában, hogy azok a foltok az epe működésével vannak öszszefüggésben, de az én szerény véleményem szerint a jó pálinka elsősorban az öregembereknek való, akik fütyörészést, melodikus dörmögést, a magános helyeken való önkéntelen dúdolgatást tanulnak bánatukban a pálinkából... Mondom, bár ellensége vagyok a pálinkaivásnak, de talán valamit mégis értek a pálinkához. Ebben például van valami zsidónóta."
- Nem bánom. A pénzemért ma mindenki magyar... - szól kissé elcsukló hangon a Táltos, belekapaszkodva egy gesztenyefa törzsébe, hogy aztán egy tenoristának is becsületére váló mozdulattal, a tarisznyájából előhalászott két nagy címletű bankjegy kivágásával egyenlítse ki a nyolcadik számlát.
