Egotrip

Hammer Ferenc: A paszták népe (Hány az ország?)

Volt egyszer egy LGT-klip, vagy tizenöt éve, melyben a bugi-vugi-kavalkád közepette meglehetősen mondén tárgyi környezetben feltűnik egy pillanatra (ami a korai nyolcvanas évek átlagsebességének megfelelően lehetett vagy három másodperc is) egy könyv, melynek címlapján valami olyasmi áll, hogy Esztétikánk időszerű kérdései, vagy mi (amiről a fiatalabbak kedvéért el kell mondanom, hogy akkoriban a pártkiadványok ilyen furcsa címmel jelentek meg). A cél nyilvánvaló: a fensőbbség "nem szokásos" keretben történő megjelenítése egyszerre tréfa és kihívás. E motívum mutatja, hogy a kései Kádár-korszak még mindig egy (bár oszladozó) univerzum volt, melyben egy funk-zenekar és az Agitprop Titkárság egymás mellé helyezése lehetett más is, mint posztmodern tréfa. (Hogy aztán ez a minden leben kanál hatalmi viszony hogyan volt édes és mostoha, azt másra hagyjuk, dagadt ruha.)
  • 1996. december 5.

Rév István: Retrospektív

A most részvénytársasággá alakult Magyar Távirati Iroda 1951 és 1989 között Szigorúan Bizalmas címmel hasznos kiadványt adott ki érdemesültek számára. Az MTI dokumentációjából tíz év anyaga elveszett (?), de még így is mintegy 50 000 oldal terjedelemben olvashatók az MTI úgynevezett Rádió-Vevőközpontja által lehallgatott ellenséges rádióadások szövegei. A lehallgatott adásokból naponta csak mintegy 15-20 százalékot dolgoztak föl. Egyetlenegyszer, bizonyítandó az összes lehallgatott ellenséges rádióadás teljes szövegének leírhatatlanságát, háromheti munkával, szocialista felajánlásként, a dolgozók leírták a SZER, a BBC, a Deutschlandfunk, a washingtoni rádió, a pekingi rádió, a vatikáni rádió, az izraeli rádió, a montreali rádió 1979. február 28-án elhangzott összes magyar nyelvű műsorának teljes szövegét. Az irgalmatlan mennyiségű szöveggel (olvasható a Nyílt Társadalom Archívumban) a munkatársak - saját megjegyzésük szerint - "csupán érzékeltetni szeretnék a napi anyag terjedelmét, a rögzítéssel és a feldolgozással járó munka nagyságrendjét". Nem mindenki volt annyira szerencsés, mint az MTI dolgozói, akik egész nap zavartalanul hallgathatták az uszítást.
  • 1996. december 5.

Kovács Imre: Én

A terráriumban hancúroznak a teknősök, egészen feléledtek, amióta újszülött egerekkel etetem őket, olyan ez nekik, mint valami multivitamin-bomba, sok értékes tápanyag, ásványi sók meg nyomelemek, a sorsüldözött rágcsálónak megfulladni sincs ideje a vízben, már tépik is szét, aztán boldogan úszkálnak hangulatos vércsíkot húzva maguk után. Általában nem csinálják ezt a cirkuszt, hanem egyet-kettőt harapva, egyben nyelik le, de ha egyszerre sikerül elkapniuk a két végénél, akkor egyik sem hajlandó elengedni, rángatják kicsit, aztán a nagyobbik egy hirtelen fejmozdulattal kettészakítja. Ilyenkor a szopós egér egészen apró belső szervei kitűnően megfigyelhetők, igaz, csak egy pillanatig, mert nagyon gyorsan eltűnnek valamelyik teknős szájában. Amikor elfogynak az egész egerek, izgatott kutatás indul a kövek között rejtőzködő kisebb cafatokért, aztán amikor ezeket is felfalták, kimásznak a kőre pihenni. Sokáig azt hittem, hogy a teknős növényevő, de legalábbis inkább növényt enne, mint szopós egeret, ám be kellett látnom tévedésem, mert hiába próbálkoztam salátalevéllel vagy karfiollal, csak nyammogtak rajta még egyheti éhezés után is, míg egérből bármennyit képesek befalni. Igaz, nem mindegy, hogy milyen, mert a fagyasztott embrióval vagy újszülöttel szemben kissé bizalmatlanok, nem esnek neki egyből, hosszasan birizgálják meg szagolgatják, hiába van mikróban testmelegre felküldve, csak végső esetben eszik meg, nem dőlnek be, csak az élőt szeretik.
  • 1996. december 5.

Seres László: Dekóder

Aki nem tudja, tanítja; aki nem tudja megszüntetni egy probléma okát, legalább jól bebiztosítja magát für alle Falle.
  • 1996. december 5.

Kornis Mihály: Naplórészlet

Már Platónnál gyanút foghattunk volna: az a jeges gondolat az állam paradicsomáról, az őrök megkülönböztetése a bölcsektől, a rendőrőrs mint otthon! - A század nagy félreértése: ha Isten nincs, bármi lehet, de ha nincs Isten, mármint "a hétköznapi termelőmunkában gyakorlatilag nem jelentkezik" (fogalmazná Nemes Dezső), akkor viszont már mégse lehet bármi, csak az, amit Rettenetes Iván, a pofátlan házmester engedélyez.
  • 1996. november 28.

Hammer Ferenc: Paszták népe (Meddig él egy rendszer?)

A múltkor találtam az antikváriumban Konrád 1977-ben kiadott A városalapítójának egy furcsa példányát. A zsebkönyvméretű könyv csaknem minden második oldalán kézírásos "javítások" voltak, 15-20 oldalanként pedig nettül gépelt "oldalakat" ragasztottak a könyvbe. Valószínűleg az történt, hogy a könyv tulajdonosa a mű cenzúrázatlan kéziratának alapján húzott ki és írt át szavakat-mondatokat, vagy "írt vissza" egész oldalakat, létrehozva így "eredeti" Városalapítóját (és egyben feltalálva az interaktív művészet egy eredeti formáját). Nyilvánvaló, ha az illető sejtett volna akármilyen politikai változást a közel-távoli jövőben, valószínűleg nem vágott volna ebbe az elképesztő babramunkába. E privát tiltakozás révén nyilván emberebbnek érezte magát a másoló. Azonban nyakatekert módon magába a rendszerbe is lelket öntött, öntudattalanul is hívén annak - legalábbis emberi mérték szerinti - végtelenségében, és formát adva ennek a hitnek. A rendszertől való elszakadás vágya ilyen módon kapcsolódott a rendszerbe való belenövés szomorkás tényével. Jóllehet a 89/90-es szívet melengető, zászlólengetős-komcsizós-partraszállós szimbolika sok efféle paradoxonból adhatott egérutat, mégis mindenkinek volt egy-két mindennapi élménye, amelyik sokkal szíven vágóbban mutatta, hogy itt valami történt, mint az, amikor mondjuk Szűrös M. kikiáltotta a köztársaságot (hogy valami szívet melengetőt mondjak). A rendszer mindenkinek mást és mást jelentett, és (különösen, mivel elmaradt a rendőrattak) lényegében mindenkinek másképpen és másmikor ért véget.
  • 1996. november 28.

Bodoky Tamás: Fájlövés

A múlt héten egy magát megnevezni nem kívánó közéleti személyiség lenyúlta és a Magyar Nemzet című napilaphoz (hogy miért pont oda, rejtély) juttatta el a Magyar Szabadság Alapítvány elnevezésű amerikai szervezet eredetileg Jeszenszky Gézának címzett elektronikus levelét. A derék exkülügyminisztert annyira megdöbbentette a parlamenti hacker cselekedete, hogy komolyan kétségbe vonta a törvényhozás információs rendszerének megbízhatóságát, néhány sajtótermék pedig ismét elővehette az informatikai pokolgép ősi toposzát. Pedig a parlament feltehetően semmivel sem kevésbé biztonságos, mint az egész Internet maga. Az Internet ugyanis nem biztonságos, soha nem is volt az, ha egy politikus kódolatlan e-mailben konspirál, az olyan, mintha nyílt levelezőlapon tenné, vagy bemondatná a Kossuth rádióban. E-mailt fogni vagy akár hamisítani pofonegyszerű, minden gyorstalpaló számítógépkalóz-tanfolyamon egy sör plusz áfáért elsajátítható mutatvány, íme egy példafeladat:
  • 1996. november 28.

Keresztury Tibor: Keleti kilátások (A péntek mint olyan)

A péntek mintegy évtizede érdemileg az ebéddel veszi kezdetét. A tetthely az a szórakozóhelynek csak nagyon részegen nevezhető sötét és teljesen néptelen egység, amelybe e hasábokon az eredeti profil szellemében a kádak visszahelyezése két hete már jó szándékkal sürgetve lett. Az étel igen rossz, a választék tíz éve ugyanaz, a személyzet viszont parádésnak mondható. A függöny mögül lesik, hogy jövök, mire belépek, fölsorakoznak, a tanulókkal együtt vannak rám hatan. Gyenge pontok ismerői, ravasz pszichológusok: Di-ós-győr - skandálják elszánt képpel, nem bánom, maradok, van szabad asztaluk? Megélénkül a stáb, egy tányérért fut, kettő kenyeret hoz, iszkol mindahány, de úgy, hogy közben magyaráz; nem adják fel, mindig próbálkoznak valami újat tukmálni rám. Az ajánlat, a napi menü egy királyi köménymag- vagy sóskalevessel kezdődik többnyire el, elhadarva gyorsan, szégyenlősen kissé, mikéntha utána, ha ezen már túl vagyunk, Sztroganoff-bélszínt mondana. Ne folytasd, jó fiú, könyörögve kérlek, babot hozz, babot. Nem jött be megint, de senki sem szomorú, indul a hírműsor, a heti aktuális, megelevenednek sorra e békésnek hitt kora délben Debrecen negatív hősei. Megmondta a költő, nem menekülhetsz, lehull a lepel, jellemük feltárul, ütött az óra minden csavargónak a Loki-elnöktől a polgármesterig. Mindent tudnak itt, csak főzni nem, de az tulajdonképpen elhanyagolható - a frissítő tényözönben az érkező babgulyás puszta megszokásból abszolválható, nézzed csak, szerkesztőm, hibátlan valóban, áll a kanál benne, mint a fasz. Nincs mit tenni, nekilátok, két keleti német riasztja fölülem szét a bolyt. Nézik az étlapot, mintha értenék, a személyzet odaadó: königliche Vogelt egyél, segít a séf, verdes a kezével, csapkodja a lábát, hogy csirkecomb. Perfekt vagyok, nem is Pista, szól le a színről, csak azután a jatt is legyen az, mert meghánytatom, omolt vón´, amikor törte az összes smucigjára rá a fal.
  • 1996. november 28.

Kádár Tamás: Reklámocska

Mielőtt túlságosan belemelegednék a sorozatba, gyorsan tisztázzuk, kik is a reklámszakemberek. Nehéz kérdés, mivel a legutóbbi időkig ilyen képzés gyakorlatilag nem volt. Ami most van, arról sem sokat tudok, mindenesetre az is csak az egyik oldal embereit képzi. Merthogy egy reklámügynökség alapvetően két részből áll: az alkotókból (kreatívok) és az ügyfélkapcsolat-tartókból (accountok). (A médiára most nem térek ki.) Az accountok (a szó eredeti jelentése könyvelő vagy valami ilyesmi) általában a közgázról vagy a külker-főiskoláról kerülnek ki, de tulajdonképpen bármi is a végzettségük, a gyakorlatban tanulják meg a dolgot.
  • 1996. november 21.

Rév István: Retrospektív

Csikesz Józsefné elvtársnő: "... Először volt egy olyan javaslat, hogy az ellenforradalmárokat ki kell szedni a díszsírhelyekről, ezt megtárgyalta egy bizottság, és úgy döntött, hogy ez egy kellemetlen dolog, és nagyon felkavarná az embereket. Törvény van arra, halottakat sírból kiszedni csak a hozzátartozó jelenlétében lehet. Képzeljék el az elvtársak, mi lenne abból, ha az ellenforradalmárok hozzátartozóit odalicitálnánk (sic!), és elkezdenénk kiszedegetni a halottakat... A Titkárság a következőképpen döntött: nem kell kiszedni az ellenforradalmárokat, hanem élő sövénnyel körül kell keríteni azt a parcellát, ahol fekszenek (közbekiáltások: ezzel csak még inkább kiemeljük őket). A mi elvtársainkat viszont ki kell szedni jelenlegi helyükről, egy hősi emlékművet kell felállítani nekik egy másik helyen, és oda kell őket rakni." A Budapesti Pártbizottság 1957. október 7-i titkári értekezletén tárgyalt, díszkertészeti megoldás ötlete az MSZMP titkárságának augusztus 9-i ülésén került először megfelelő magas fórumon javaslatba. A nemrégiben elhunyt Kállai Gyula volt miniszterelnök és a Hazafias Népfront egykori főtitkára a következő problémával állt elő: "A javaslat második része azzal foglalkozik, hogy a Kossuth-mauzóleum környékén temették el a forradalmárokat és ellenforradalmárokat - talán kicsit össze is vannak keverve. Itt az elvtársak olyan javaslatot tesznek, hogy a népi demokrácia védelmében elesett elvtársak tetemét másik helyre kell átvinni. Nem fordítva kellene ezt csinálni?... én csak felvetem, hogy nem volna-e helyesebb megoldás, ha ezeket helyeznénk át egy másik parcellába?" Erre a logikusnak hangzó javaslatra, amely fején látszott találni a szöget, Kiss Károly elvtárs, aki a kaptafától emelkedett a titkári pozícióba, a következő ellenérvet szegezte szembe: "Nagyon gondosan megvizsgálta ezt a kérdést a bizottság. A helyszínen az ottani vezető elvtársakat, a temető igazgatóját is bevontuk ebbe a munkába. Még frissek a sebek, elvtársak. Itt vannak mindenféle halottak; utcán elesett gyermekek, járókelők, többségükben ezek vannak itt - és a mi halottaink. Ezeknek a kiemelése sokkal egyszerűbb, ezek utóbb lettek ide temetve. Azt hiszem, nincs arra szükség, hogy sok száz munkáscsaládot most ezzel zavarjunk. Feleslegesnek tartom. A tervezet szerint az emlékmű köré zöld sövényt ültetnek, és ez egy kicsit elválasztja ezt a részt a mi nagy halottainktól." A titkárság gyanútlan tagjai nem tudhatták, hogy az élet és dr. Pongrácz Kálmán, Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottságának elnöke már kész helyzet elé állították őket. Dr. Pongrácz június 27-én kelt levelében arról tájékoztatta a Budapesti Intézőbizottság titkárát, hogy "(Az) ellenforradalmi harcok alatt elesettek jelenlegi parcelláját egyelőre meghagyva, azt magas élő sövénnyel kerítettem el". Dr. Pongrácz nem húzta az időt. A Budapesti Intézőbizottság csak egy nappal előbb, június 26-án küldött ki bizottságot "az ellenforradalom alatt elesettek sírjainak rendezésére". A bizottság arra a talányos kérdésre is választ talált, miképpen fekhetnek egymás mellett a szemben állók. "Az 1956. november 1-jén a Fővárosi Tanácsnál működő forradalmi bizottság utasítást adott arra, hogy az események során elesetteknek a Kossuth-mauzóleumnál kell díszsírhelyet biztosítani. A Fővárosi Tanácsnál lévő kommunistáknak (akiknek még erre is volt érkezésük - R. I.) sikerült azonban elérni, hogy ne a párt nagy halottainak közvetlen közelében, hanem a 11. sz. parcellába - ami azonban még díszsírhelynek számít - temessenek." A vizsgálatból tehát egyértelműen megállapítható, ha nincs a kommunisták ébersége, akkor az ellenforradalmárok a kommunista párt nagy halottainak közvetlen közelébe temetik azokat, akik a jelentés megállapítása szerint "fegyverrel a kezükben harcoltak Népköztársaságunk ellen".
  • 1996. november 21.

Seres László: Dekóder

Ha Horn Gyula újságíró lenne, "olyan lapot indítana, amely csak az eredményekről szólna". De sajnos nem újságíró, így "zavarja, hogy a sikereknek nincs visszhangja; érzése szerint egyetlen lap sem áll a kormány pártján". Mondja mindezt a békéscsabai ifiházban, lapossági fórumon, a tőle megszokott mély intellektualizmussal és elemzőkészséggel, és mivel a hírt közlő MTI nem az a fajta hírügynökség, amelyik tudja, mi a hír, hát azt a Horn-mondatot dobja ki a tudósítás elejére, hogy: "Tudom, sok a panasz, de ami történik velünk, az történelem, s a 90-es évek első felére gyermekeink úgy emlékeznek majd, mint a nagy, hősies átalakulás időszakára."
  • 1996. november 21.

Kovács Imre: Én

Bársonyos gyakoriság, reális igény, egyre rövidülő nappalok belesűrítve a kétezer leütésbe, egy kalap alatt minden: novemberi orgonavirágzás, Amálka, az altesti varázslat, a bakonyi lejtők könnyes szemen átszűrve. Riporter vagyok, a munkám érdekes, bár néha fárasztó és veszélyes, ezért amphetamin-származékokat használok, én vagyok a mosóprofi, a család dílere, anyu, de tényleg. Jó estét kívánok, szeretném a lányát elkérni, bizonyára emlékszik még arra a hatvannyolcas szüreti bálra, na ugyanazt fogjuk mi is csinálni, megspékelve ezekkel a fránya szintetikusokkal, de szúrni nem hagyom, csak ha nagyon kéri. Az öblítőprofi is én vagyok, egy alternatív Dippold Pál, vezeklésre félig kész pszeudokatolikus libidóhuszár. El tetszik engedni, de tényleg?! Viszem Fővárosi Állat- és Növénykertbe is, meg Vidám Parkba, fizetem a perecét, kap lufit, esküszöm, mire visszajön, olyan lesz a vénája, mint új korában, sőt még jobb, ha lesz egy kis időm, még a ráncait is felvarratom, leszívatom a zsírját, tessék már elengedni, na. Egyébként is olyan szép idő van, direkt andalgásra hegyezett kis november közepe, mostanában annyi megrázkódtatás érte, biztos jót tesz neki egy kis séta, majd etetjük a kacsákat, aztán felülünk az óriáskerékre, sikongatunk pajkosan, mint egy megkatéterezett prosztatarákos középvezető, aztán hazakísérem, egészen a kapuig, de tényleg. Nem kerül semmibe, miért ne adjunk neki egy esélyt, hátha én vagyok az igazi, lesznek unokák, viháncoló, kedves kis férgek, ahogy nőnek, egyre okosabbak, egyre pimaszabbak, de mindegy, végül is hús a húsunkból, vér a vénánkból, szőke, kék szemű, leendő kis függők. Tudom, hogy nem tetszik megbánni, mostantól minden jóra fordul, a kiszáradt fák termőre váltanak, újra fut a csöpp patak, a Kristálykertben hitelbe adják a csíkot, de tényleg, tavasz lesz a télben, virágba borulnak a lelkek, de tényleg, tessék elengedni nyugodtan, nem lesz semmi baj, tudom, mit követel az illem, átemelem a küszöbön, veszek neki új ruhát, mobiltelefont, gyűrűt, táskaírógépet, nem szedem szét darabokra, de tényleg.
  • 1996. november 14.

Bodoky Tamás: Fájlövés

Az előző Fájlövéssel jócskán túllőttem a célon: golyóérett firkászokban nem sok kárt okozott, viszont néhány harcostársam fájlon lőve érezte magát. Úgy jártam, mint az ercsi őrmester a minap: fröcsköl körülöttem az agyvelő, a fene gondolta, hogy a csúzli töltve van. Bocsesz. Ilyesmi sajnos előfordul, ha valaki meghúzza a ravaszt, mentegetőzni felesleges, lövöldözni viszont muszáj, legalább virtuálisan. A túlsúlyos egónak a személytelenre szocializált kisbetűs ének között ebben az országban ugyanis csak kétféle trip kínálkozik: beáll a sörbe, nyugszik, asszonyt verve, piában ázva, prozacon csámcsogva szenveleg erőltetetten lazán, vagy felszívja magát, levágatja a haját, és lőfegyverekkel teli sporttáskával kick-box-edzésre jár. Az utóbbi addig ugrál, míg laposra nem verik. Született vesztesek és született gyilkosok: isten szétválogatja majd.
  • 1996. november 14.