Seres László: Dekóder

publikálva
1996/49. (12. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Aki nem tudja, tanítja; aki nem tudja megszüntetni egy probléma okát, legalább jól bebiztosítja magát für alle Falle.

A most születő atomtörvény értelmében a paksi atomerőműnek káralappal vagy biztosítással kell rendelkeznie, mert bár Teller Ede és a teljes sugárzó média is megmondta, hogy Paks tuti biztos, tán még az Ede által kitalált hidrogénbombát is kiállná, de azt azért az állam is tudja, hogy ha egyszer véletlenül gáz lesz Pakson, az nagyon nagy gáz lesz, hiper-mega-ultra-bumm, méghozzá lakott területen, ahol köztudottan csak ötvennel szabad meghalni.

Ha az egészségünkről van szó, a magyar kormánynak semmi se drága: a Népszava úgy tudja, az alap vagy a biztosítás "nukleáris katasztrófa esetén 20 milliárd forintig állná a károkat. E felett az államnak kellene fizetnie. (...) Paks a biztosítást választja, mert jelenleg nincs lehetősége 20 milliárdos saját káralap létrehozására." Snassz. A nagy biztosító cég máris közölte, a szerződés "időben megköthető".

Ha tehát megtörtént a Nagy Bumm, és mi, károsultak, időben előmászunk a spájzból, és még tudunk beszélni, akkor időben bejelentjük kárigényünket, amit "szakértők állapítanak meg", ha ugyan még élnek és nem állnak szintén sorban kárpótlásért a fél Kárpát-medencével együtt.

Oké, ez volt a jó hír. És mi a rossz? A rossz az, hogy a Magyar Hírlap két nappal később megírta: "Még nem fejezték be Pakson a kockázatok elemzését." Azaz: a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség a 74 vizsgált biztonságtechnikai kérdésből csak 17-et talált problémásnak (ez jónak számít nukleáris körökben), de azért az Országos Atomenergia Hivatal is méricskél; és hát hol van még a zárójelentés. És ha van? Nőhet az alap? Nem nőhet, mert nincs pénz. Marad az, hogy az állam fizet nekünk a mi adópénzünkből - akkora rizikókért, amiket át sem lát.

Azért is érdekes ez, mert mi van, ha nem azonnal rothad le a kezem, hanem esetleg csak évek múlva jelentkezik a sugárzás, például odamegyek a kártérítőkhöz, hogy rákom van, és kiröhögnek, hogy ingyenélő fasz vagyok, aki valójában cigifüggő? Vagy mondjuk gyerekem lesz, nagy fejű, elmebeteg, három szeme van, és egy nukleáris ügynök rám kacsint azzal, hogy "több szem többet lát"? És mi van akkor, ha elfogadják a kárigényemet, de elkezdenek méricskélni: "A Józsi bácsinak kétfejű unokája született, az kapott százezret, kárpótlási jegyben. A szomszéd Kovácsné éjjel foszforeszkál, kapott ötvenezret. Most mondja meg, hát érnek a maga kiesett fogai húszezernél többet? Ja, daganata is van a tarkóján? Miért nem szólt? Legyen harmincezer, de ez az utolsó ajánlatunk."

Ha az állam olyan dolgokért áll jót, amik beláthatatlanok, akkor ökológiailag valószínűleg ő a legnagyobb rizikófaktor. És államok jönnek, mennek - mi, kárpótlandók, egyre csak sugárzunk valami szarkofágban kb. tízezer évig. Utána meglátjuk.

publikálva
1996/49. (12. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk