Az egész előadás: álom. Nem feltétlenül Kádár János álma, de kreatív hipotézis aszerint gondolkodni, hogy a szertartás kulcsa Kádár elfojtott, kitörőfélben lévő tudattalanja...
Ül a hokedlin, előtte a másik hokedli, azon lábosban grenadírmars. A felesége, az Ország, tisztes távolból vigyázza, tekintetével őrzi. Kádár eszik, kanállal hányja magába rosszkedvűen. Előredől. Meglazítja, majd a fején át lehúzza a nyakkendőjét, és kiveszi a fejét a hurokból. Később ledobja magáról a zakót is, kigombolja az ingét, azt is ledobja magáról. Félmeztelenül trónol a lábos előtt, GUM-öltönynadrágban.
Eszik.
Csermanek János hetvenhét éves korában arra ébred, hogy elszaladt az élet, már minden el van rontva, és nincs menekülés. Pedig hogy vigyázott! Hiszen sejtette, keményen fogta, nem eresztette, ám végül csak kisiklott a kezei közül, feltámadt "a jel nélküli tömegsírban, összedrótozott kézzel és lábbal, arccal lefelé fordítva, két méterre a föld alatt" (Orbán Ottó) fekvő magyar géniusz.
A sokk, amit a szovjet világbirodalom viharos gyorsaságú bukása váltott ki, nem fog elmúlni belőlünk, volt blokktöltelékekből, amíg meg nem értjük, hol és miben volt közös a vétkünk Kádáréval. (Azért nem sikerülnek az 56-os ünnepek se, mert Kádár szelleme jelen van - Horn Gyulán keresztül éppúgy, mint Csurkán meg Potyka bácsin keresztül -, Nagy Imre, Maléter és a többiek szelleme viszont nincs jelen, ugyanezért.) Angyal István: "Ezekhez én nem jövök le, még szélnek se..."
Kádárnak egyszerre két véleménye van magáról: az egyik, amit évtizedeken át ő fantáziált össze, a másik az "ellenség", vagyis az állampolgár véleménye róla - amellyel ugyancsak azonosul! Legfőbb, titkos érve ott belül magának, évtizedeken át az lehetett, hogy hát ő valamiféle júdási "mártíriumot" vállalt a "jobb" jövőért. De lám, végül csak a darutollas fövegek jöttek vissza... "Naná, hogy a Mindszenty jött vissza, de nem ez a fontos, János - szól a Sors -, hanem az, hogy meghamisítottad az evangéliumot! Hát mit írtál? A múltat írtad meg jövőnek. És az most beteljesedik."
Antallnak, Torgyánnak volt mibe alámerülnie!
Kádár a bohóc. Mint Truffaldino rohangászik a színpadon - vagy mint Dandin Gyuri! vagy egy Ghelderode-hős! -, a két úr szolgája: "Nem látták erre véletlenül a Hruscsov elvtársat?"
Röpdolgozatok, monológok, imák, "Miért szerettük?" témában:
1. "Kádár, az nem volt kommunista soha életibe! Õ csak egy dörzsölt proligyerek volt, kérem, aki átlátott a szitán, hogy túl kéne élni ezt a sok gecit, a ruszkikat, a nácikat, a magyar nyilasokat, ezeket a komcsikat, az árulókat satöbbi. Mindenkit! És majdnem sikerült is neki..."
2. "Szabadság, kérem, az itt sose volt! Épp hogy szabadság nem volt, de különben minden mást lehetett kapni. Gondoltam is néha, én azt szeretem ebbe az országba, hogy itt soha nincs igazi szabadság, úgyhogy prímául lehet vágyakozni utána..."
3. "A Puskás Öcsi szerencsésebb volt, mint a mi Jani bátyánk, mert annak a lábában volt a tehetség, a bal bokája volt intelligens. A Kádárnak meg csak a pánikja, a drukkja volt mindig, a fejibe!"
Látomások:
1. Besétál a színpadra egy birka. Megáll középen, csak ő van fényben. És ettől kezdve nem megy ki a színpadról, amíg az előadás véget nem ér. A színre lépők minden akciójában benne van, ő a középpont, bárha azok nem is lénynek, hanem valamiféle dolognak, díszletelemnek tekintik.
2. Kádárt szidja Torgyán Józsi és a többi kispajtás. Míg ő képzelt akasztófája alatt áll, az egész ország szenvedélyesen szidalmazza...
(Folytatása következik)
