Már Platónnál gyanút foghattunk volna: az a jeges gondolat az állam paradicsomáról, az őrök megkülönböztetése a bölcsektől, a rendőrőrs mint otthon! - A század nagy félreértése: ha Isten nincs, bármi lehet, de ha nincs Isten, mármint "a hétköznapi termelőmunkában gyakorlatilag nem jelentkezik" (fogalmazná Nemes Dezső), akkor viszont már mégse lehet bármi, csak az, amit Rettenetes Iván, a pofátlan házmester engedélyez.

Már Platónnál gyanút foghattunk volna: az a jeges gondolat az állam paradicsomáról, az őrök megkülönböztetése a bölcsektől, a rendőrőrs mint otthon! - A század nagy félreértése: ha Isten nincs, bármi lehet, de ha nincs Isten, mármint "a hétköznapi termelőmunkában gyakorlatilag nem jelentkezik" (fogalmazná Nemes Dezső), akkor viszont már mégse lehet bármi, csak az, amit Rettenetes Iván, a pofátlan házmester engedélyez.

De hát hogy a fenébe került a vice kezébe a stukker? Meg a címer meg a kulcsok meg a pénz? Ujja a ravaszon. Maga is furcsállja, az idő múlásával mind idegesebb... Félelmét enyhítendő, sorozatban gyilkol. Dosztojevszkij - nem a művész, hanem csak a vezércikkíró - azt hitte, hogy az értelmiség felelős ezért: a felvilágosult intelligencia, a liberális "epikajroszok" siserahada. Mondván: ha ragaszkodtunk volna régi, lelkifurdalásos képmutatásunk írott és íratlan illemszabályaihoz - a kutya maradjon az ólban, a király a trónon, a cseléd meg a csizmatalp alatt -, és nem udvaroltuk volna körül gyermekeinket, ezeket az önnön ürességüktől megriadt, rosszul nietzscheiánus "avantgarde"-okat, ha igenis számon kértük volna tőlük, mégpedig ostorral, betartják-e a Törvény parancsolatait, akkor (HVG-nyelven szólva:) "nem kerülhetett volna képbe" soha Nyecsájev, sem Sztálin. De hamarosan kiderült, ez nem ilyen egyszerű, mégse. Az ördögöt nem küldték: bennünk lakik. Az ember démona önmagának az a része, amelyet nem ismer. Veszélyes dolog ismerni a magfizika törvényeit, ha arról a lényről nem tudunk eleget, aki a magfizika törvényeit is megismerni képes. Az újkori ember "bukott férfi" (Karinthy), aki önnön mítosza csapdájában hőzöng búsan - felel anélkül, hogy valaha is megtanulta volna a leckét!

Kádár János azt üzente: "A mennyországba a szaron át vezet az út. Nincs más út. Kövessetek! Én is forradalmár voltam, de megjött az eszem. Kis ország vagyunk, de jól élünk. Nem érdemes ugrálni." A kádárizmus nem akart világforradalmat, már tudta, hogy olyan nincs, nem akart egyenlőséget sem, tudta, hogy megvalósíthatatlan.

Hát akkor mit akart?

Nem akart az égvilágon semmit.

Nyugalmat akart talán, finom, hazug békét, csöndet, "a mi mindennapi árulásunkat add meg nékünk ma"... Ki akart lépni a nagybetűs történelemből. Megalkudni akart a "képbe került" proli a javíthatatlan Haladással. "Nézzük majd meg, elvtársak, ezt még egyszer, de már csak holnap, a békétleneket mindenesetre felkötöttük, a többinek filléres kiváltságokat adtunk..." A világ egyetlen, harminchárom éven át népszerű zsarnoksága volt ez. Biztosabb alapon állt, mint a nácizmus - nem volt fajelmélete - vagy mint a sztálinizmus - nem volt önálló külpolitikája -, nem ismert örök ellenséget, "aki nincs ellenünk, az velünk van", fű alatti emberarcúság, kispolgári ethosz: virágozzék száz virág (mind, akivel csak az Aczél elvtárs szót ért), "minden hatalmat a szovjeteknek - de én vagyok a tanács hozzája..."

Kádár politikája volt a rezüméje a bolsevikok internacionalista harcának. A házmester, aki megtanulta, hogy nem muszáj használni a stukkert, ha már kipróbálta nyilvánosan. Még lóbálnia se kell - lóbálja a Korom Mihály meg a Komócsin! -, bőven elég, ha a zakóm zsebéből kidagad. Az se baj, ha látják rajtam, mennyire feszélyez. A polgár már rég nem szabad akar lenni, csak szabadlábon. Õ akar lenni a győztes sutyerák. Õ akar lenni én.

Támogatom.