Volt egyszer egy LGT-klip, vagy tizenöt éve, melyben a bugi-vugi-kavalkád közepette meglehetősen mondén tárgyi környezetben feltűnik egy pillanatra (ami a korai nyolcvanas évek átlagsebességének megfelelően lehetett vagy három másodperc is) egy könyv, melynek címlapján valami olyasmi áll, hogy Esztétikánk időszerű kérdései, vagy mi (amiről a fiatalabbak kedvéért el kell mondanom, hogy akkoriban a pártkiadványok ilyen furcsa címmel jelentek meg). A cél nyilvánvaló: a fensőbbség "nem szokásos" keretben történő megjelenítése egyszerre tréfa és kihívás. E motívum mutatja, hogy a kései Kádár-korszak még mindig egy (bár oszladozó) univerzum volt, melyben egy funk-zenekar és az Agitprop Titkárság egymás mellé helyezése lehetett más is, mint posztmodern tréfa. (Hogy aztán ez a minden leben kanál hatalmi viszony hogyan volt édes és mostoha, azt másra hagyjuk, dagadt ruha.)

Volt egyszer egy LGT-klip, vagy tizenöt éve, melyben a bugi-vugi-kavalkád közepette meglehetősen mondén tárgyi környezetben feltűnik egy pillanatra (ami a korai nyolcvanas évek átlagsebességének megfelelően lehetett vagy három másodperc is) egy könyv, melynek címlapján valami olyasmi áll, hogy Esztétikánk időszerű kérdései, vagy mi (amiről a fiatalabbak kedvéért el kell mondanom, hogy akkoriban a pártkiadványok ilyen furcsa címmel jelentek meg). A cél nyilvánvaló: a fensőbbség "nem szokásos" keretben történő megjelenítése egyszerre tréfa és kihívás. E motívum mutatja, hogy a kései Kádár-korszak még mindig egy (bár oszladozó) univerzum volt, melyben egy funk-zenekar és az Agitprop Titkárság egymás mellé helyezése lehetett más is, mint posztmodern tréfa. (Hogy aztán ez a minden leben kanál hatalmi viszony hogyan volt édes és mostoha, azt másra hagyjuk, dagadt ruha.)

Ez az egész, azazhogy hány ország is az, amiben élünk, akkor jutott eszembe, amikor az elmúlt néhány hónap során hazánk négy nagyvárosában alkalmam volt meghallgatni összesen cirka hatvan tanár nézeteit a "legfontosabb emberi jogokról", különösen is a szólásszabadságról. Megpróbálom szembeállítani a hallott véleményeket a magyar liberális demokrácia egy-egy lényeges kérdésével, különös tekintettel egy-egy újszerű, a liberalizmust próbára tevő kérdésre (melyek alakulását e lap is feszült figyelemmel kíséri).

Egy gyakorlat során a tanároknak nagyjából és fejből fel kellett sorolniuk az általuk fontosnak tartott jogokat. A felsorolt jogok úgy 90 százaléka szociális jog volt (mint például a jog az ingyenes oktatáshoz, egészségügyi szolgáltatáshoz vagy jog a "tisztességes" megélhetéshez), öt százalékuk vonatkozott olyan dolgokra, mint a levegő vagy a harmonikus környezet, és a maradék öt százalék volt tekinthető olyan alapvető szabadság- vagy politikai jognak, mint a szólás- vagy gyülekezésszabadsághoz, a méltányos bírósági eljáráshoz vagy a politikai életben való részvételhez fűződő jog. Néhány manapság felmerült üggyel kapcsolatban a megkérdezett hatvan férfi és nő a következőképp reagált: szólásszabadság és az Internet: 0 említés. Szólásszabadság és nemi identitás: 2 említés; az egyik tanár a hasonneműek elleni diszkrimináció tarthatatlanságát, másikuk pedig annak szükségességét emelte ki. A kábítószerek legalizálásával kapcsolatban: 1 említés, ő Konrád Gy. legalizálás melletti kiállását tartotta kártékonynak. (A halálbüntetéssel kapcsolatban azért volt néhány, az eltörlés mellett érvelő vélemény.)

Jóllehet e hevenyészett megfigyelések semmilyen értelemben nem tekinthetők általánosíthatóknak, mégis, megkockáztatnék néhány, agyaglábon álló következtetést:

1) A liberális politika eszméje és gyakorlata tekintetében - még csak a tagadás szintjén sem - figyelhető meg az az "egy, közös univerzum", mint amit az LGT és az Agitprop példájában láthattunk.

2) Az a tény, hogy e következtetést tanárok véleményéből szűrtük le, azt is jelenti, hogy a) a társadalom nagyobbik, a pedagógusoknál tájékozatlanabb fele még a tanároknál is távolabb él a liberális demokrácia egyes fontos eszméitől, b) és mivel e bizonyos távolság csökkentésében a tanároknak igen nagy szerepük lenne, ezért e távolság csökkentésére kevés az esély.

3) Szerintünk aggasztó, hogy ezt nem tartják fontosnak az emberek - de túléljük.

4) Arról, hogy túléljük, Orbán Ottó pedig azt mondja, hogy "nálunk Kelet-Európában minden úgy van jól, ahogy van, egészen addig, míg nem jön valami más".