Keresztury Tibor: Keleti kilátások (A péntek mint olyan)

publikálva
1996/48. (11. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A péntek mintegy évtizede érdemileg az ebéddel veszi kezdetét. A tetthely az a szórakozóhelynek csak nagyon részegen nevezhető sötét és teljesen néptelen egység, amelybe e hasábokon az eredeti profil szellemében a kádak visszahelyezése két hete már jó szándékkal sürgetve lett. Az étel igen rossz, a választék tíz éve ugyanaz, a személyzet viszont parádésnak mondható. A függöny mögül lesik, hogy jövök, mire belépek, fölsorakoznak, a tanulókkal együtt vannak rám hatan. Gyenge pontok ismerői, ravasz pszichológusok: Di-ós-győr - skandálják elszánt képpel, nem bánom, maradok, van szabad asztaluk? Megélénkül a stáb, egy tányérért fut, kettő kenyeret hoz, iszkol mindahány, de úgy, hogy közben magyaráz; nem adják fel, mindig próbálkoznak valami újat tukmálni rám. Az ajánlat, a napi menü egy királyi köménymag- vagy sóskalevessel kezdődik többnyire el, elhadarva gyorsan, szégyenlősen kissé, mikéntha utána, ha ezen már túl vagyunk, Sztroganoff-bélszínt mondana. Ne folytasd, jó fiú, könyörögve kérlek, babot hozz, babot. Nem jött be megint, de senki sem szomorú, indul a hírműsor, a heti aktuális, megelevenednek sorra e békésnek hitt kora délben Debrecen negatív hősei. Megmondta a költő, nem menekülhetsz, lehull a lepel, jellemük feltárul, ütött az óra minden csavargónak a Loki-elnöktől a polgármesterig. Mindent tudnak itt, csak főzni nem, de az tulajdonképpen elhanyagolható - a frissítő tényözönben az érkező babgulyás puszta megszokásból abszolválható, nézzed csak, szerkesztőm, hibátlan valóban, áll a kanál benne, mint a fasz. Nincs mit tenni, nekilátok, két keleti német riasztja fölülem szét a bolyt. Nézik az étlapot, mintha értenék, a személyzet odaadó: königliche Vogelt egyél, segít a séf, verdes a kezével, csapkodja a lábát, hogy csirkecomb. Perfekt vagyok, nem is Pista, szól le a színről, csak azután a jatt is legyen az, mert meghánytatom, omolt vón´, amikor törte az összes smucigjára rá a fal.

- A péntek mint olyan -

A péntek mintegy évtizede érdemileg az ebéddel veszi kezdetét. A tetthely az a szórakozóhelynek csak nagyon részegen nevezhető sötét és teljesen néptelen egység, amelybe e hasábokon az eredeti profil szellemében a kádak visszahelyezése két hete már jó szándékkal sürgetve lett. Az étel igen rossz, a választék tíz éve ugyanaz, a személyzet viszont parádésnak mondható. A függöny mögül lesik, hogy jövök, mire belépek, fölsorakoznak, a tanulókkal együtt vannak rám hatan. Gyenge pontok ismerői, ravasz pszichológusok: Di-ós-győr - skandálják elszánt képpel, nem bánom, maradok, van szabad asztaluk? Megélénkül a stáb, egy tányérért fut, kettő kenyeret hoz, iszkol mindahány, de úgy, hogy közben magyaráz; nem adják fel, mindig próbálkoznak valami újat tukmálni rám. Az ajánlat, a napi menü egy királyi köménymag- vagy sóskalevessel kezdődik többnyire el, elhadarva gyorsan, szégyenlősen kissé, mikéntha utána, ha ezen már túl vagyunk, Sztroganoff-bélszínt mondana. Ne folytasd, jó fiú, könyörögve kérlek, babot hozz, babot. Nem jött be megint, de senki sem szomorú, indul a hírműsor, a heti aktuális, megelevenednek sorra e békésnek hitt kora délben Debrecen negatív hősei. Megmondta a költő, nem menekülhetsz, lehull a lepel, jellemük feltárul, ütött az óra minden csavargónak a Loki-elnöktől a polgármesterig. Mindent tudnak itt, csak főzni nem, de az tulajdonképpen elhanyagolható - a frissítő tényözönben az érkező babgulyás puszta megszokásból abszolválható, nézzed csak, szerkesztőm, hibátlan valóban, áll a kanál benne, mint a fasz. Nincs mit tenni, nekilátok, két keleti német riasztja fölülem szét a bolyt. Nézik az étlapot, mintha értenék, a személyzet odaadó: königliche Vogelt egyél, segít a séf, verdes a kezével, csapkodja a lábát, hogy csirkecomb. Perfekt vagyok, nem is Pista, szól le a színről, csak azután a jatt is legyen az, mert meghánytatom, omolt vón´, amikor törte az összes smucigjára rá a fal.

Tápászkodok, tisztán látszik, nincs más semmi, mi (ebből még) kihozható: a bab is megvolt, színház is volt, meg sok értékes információ. Hallom még, hogy itten vagyok, baszom alássan, zwei wunderliche futóművel, zúg a fejem, jöjjön a csend, sok már mára a lelkesedés. Öt perc múlva csobban a víz, jó a halnak, azt gondolom, lazul a test, a szív beáll. Negyven perc mell, a tempót fokozva, a tervezett cél a végkimerülés. Bevált időpont, nincs senki más, nem kell, mint nyáron, az útból a fejeket pofozni el. Az iram hosszonként nő, nincs kegyelem, az agy lassan elborul. Anyám arca, mikor utoljára láttam, napi ügyek, Petri-verssorok. A kétéves Marci egy mondata, lehet simogatni engemet, az is jó, a megfejtésre, jobb is, már nincs erő, csak az órát lesem, kifelé a ködből, hogy mennyi még. Végre a szárazföld aztán, tüdő zihál, remeg a térd, túléltem ezt is, lepusztult szervezet, hajdani kosarasból ami még romnak megmaradt. Itt az idő ezt a maradékot a száz fokba vonszolni át: három óra kamrába zárva, a pokol, amit szaunának hívnak, a célokban a fenti terv szerint. Addig kihúzni bent, míg a hideg rázni kezd, szolid ritmuszavarok, ilyenek. Akkor adni fel, mikor már tényleg nincs tovább, átájulni nyakig a medence jéghideg vizébe, kivárva ott is, Schöller Debrecenben, a végső perceket - jobb ezerszer, mint a Prozac, minden kín elenyész, csak ezt kibírd valahogy, tízéves recept, szívből javasolhatom. S előnye az is, hogy a végpontok előtt, ott a jó magányban, a dolgok, hogy az idő teljen, átgondolhatók: egyszerre tisztul némiképp a káosz és a mérgeket izzadó szervezet.

Zárásként kifagyni, ki a remegésig, s rögtön rá tízperces tűzforró zuhany. Embergyár az egész, valóságosan: nyúlósság helyett váza van annak, akit a folyamat a legvégén kiad. Máshogyan lép ki a tájba, fényeket lát és lányokat, víztükröt pásztáz az őszi nap. És elindul, hogy hazaérjen, lépdel ott a fák alatt, és érthetetlen béke van. Szél is támad, lesz jó dohány, halk és nyugodt női hang; az ablakra száll, a kocsiéra egy királyi falevél. És jár a motor, indul a gép, mi is az, hogy depresszió - a vasárnap még oly messze van... Súlyosan megtéved akkor, kihagy az értelem, s pénteken négykor minden jel szerint boldog a paraszt.

publikálva
1996/48. (11. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk