Ha Horn Gyula újságíró lenne, "olyan lapot indítana, amely csak az eredményekről szólna". De sajnos nem újságíró, így "zavarja, hogy a sikereknek nincs visszhangja; érzése szerint egyetlen lap sem áll a kormány pártján". Mondja mindezt a békéscsabai ifiházban, lapossági fórumon, a tőle megszokott mély intellektualizmussal és elemzőkészséggel, és mivel a hírt közlő MTI nem az a fajta hírügynökség, amelyik tudja, mi a hír, hát azt a Horn-mondatot dobja ki a tudósítás elejére, hogy: "Tudom, sok a panasz, de ami történik velünk, az történelem, s a 90-es évek első felére gyermekeink úgy emlékeznek majd, mint a nagy, hősies átalakulás időszakára."
A hír természetesen nem az, hogy a magyarok mindenkori miniszterelnöke szervilis médiát akar, ezt tudtuk. Az sem érdekes, milyen elképzelése lehet a miniszterelnöknek népéről, amely szerinte olvasótáborként minden délután megrohamozná az újságosstandokat azzal, hogy "a mai kormányeredményeket, legyen szíves". Még csak az sem hír, hogy Horn lakossági fórumot tart, elvégre ez az ő természetes közege, lételeme; ha őt meghívják, ő olyan, hogy elmegy, ilyenkor előadhatja magát, hátul fő a nyúlpörkölt, elöl puhul a hallgatóság, lehet ígérgetni, nem áll mellette a Pető Iván, hogy bazeg, Gyula, beszélsz itt baromságokat; nem, övé a terep, oszt irány a szocialista jóléti vízió.
Na ez a hír: hogy mit ígér. "A mintegy félezer főnyi résztvevő figyelmét arra hívta fel, hogy az 1997. évi költségvetéssel végre sikerült megalapozni a gazdasági növekedést" - ami minek az alapja? -, "ami az alapja annak, hogy többet tudjunk elosztani." És jön sorra, mi minden lesz jövőre: nő a fogyasztás, nem csökkennek a bérek meg a nyugdíjak, "sőt bizonyos emelkedés és a kedvezmények növekedése is várható". Ámde. Még ha van is miből: nem pont arról volt szó ´94-ben, hogy nem lesz osztogatás?
A híradóban is jól látszó, általában idős, tátott szájú helyi hallgatóságnak egyébként három alfajtája van.
1) Szereti, ha átbasszák. Elvárja, hogy az az arc, aki ott elöl beszél, jól megígérjen neki mindent, ennyi jár neki az adójáért; ha meg később megszívja, akkor újra elmegy lakossági fórumra, legfeljebb magyar demokratára.
2) Elvesztette a fonalat, nem érti, kapcsolódik-e pl. Pál László a Ewing-családhoz, de ha a kormányfő, akit már látott a tévében, beszél hozzá az ifiházban (tehát tényleg létezik), visszanyeri azt a mély hitét, hogy nagy baj nem lehet, mert odafönt gondolnak rá.
3) Csak informálódni akar, hogy van-e élet a háztájin túl. Általában azt szűri le, hogy nincs. Az ilyen venné meg Horn lapját.
Így aztán mindenki jól jár ezekben a történelmi időkben, amikor sok a panasz, de a gyermekeink majd úgy emlékeznek vissza ránk, hogy hősiesen átalakultunk.
