Egotrip

Amikor egy új gyógyszert tesztelnek, mindig végeznek placebovizsgálatokat is. A placebo ugyanúgy néz ki, mint az igazi gyógyszer, ugyanúgy is van csomagolva, csak épp hatóanyagot nem tartalmaz. Az ilyen vizsgálatokban nemcsak a beteg, de az orvos sem tudja, hogy a gyógyszernek kinéző tárgy valójában placebo, mert különben a placebónak semmilyen hatása nincs. Így viszont sokszor ugyanúgy vagy majdnem ugyanúgy gyógyulnak a betegek a placebótól, mint az igazi gyógyszertől.

Az orrát az átlagosnál magasabban hordó szakértő filmrajongó ugyanolyan gyanakvással tekint a színes filmre, mint a borszakértő az édes vörösborokra. Az élet szürkével telítettebb és fanyarabb annál, mint amit a múlt század második harmada óta tömegesen elterjedt színes filmek próbálnak elhitetni velünk. A régi fekete-fehér filmek tárgyilagosabbnak, élethűbbnek, természetesebbnek hatnak. A színtelenség mellett a mai szemnek végtelenül szikár és csupasz díszletek, hátterek is hozzájárulnak ahhoz, hogy még a legolcsóbb melodrámák és legsziruposabb szerelmi történetek fölött is ott lebegjen valami akaratlan, tárgyias, már-már realizmusba hajló józanság.

Legutóbb egy Chelsea-Arsenal-meccs alatt töprengtem el azon, ki volt az első színes bőrű ember, akit életemben láttam, de még most sem tudnám biztosan megmondani. Pelé kézenfekvő lenne, ő meg Jairzinho nyilván megelőzi Angela Davist és Rhoda Scottot, nem elfeledkezve Sidney Poitier-ról, ahogy szalad a mezőn Tony Curtisszel a Megbilincseltekben. Az viszont, hogy ki volt az első európai "néger" - igen, akkoriban még persze sic! -, akit láttam, az teljesen bizonyos. Eusebio, a mozambiki bika, a kettes számú Fekete Gyöngyszem, Guttmann Béla felfedezettje, a portugálok büszkesége.

A 168 Óra 1990. március 13-i és a Beszélő március 15-i számában fénykép jelent meg, amely baráti kettesben ábrázolja a két hetilap főszerkesztőjét: Mester Ákost és K.-t. Ez a felvétel sem két évvel korábban, sem néhány évvel később nem jöhetett volna létre. Korábban azért nem, mert a Magyar Rádió vezető szerkesztője nem mutatkozhatott volna együtt egy olyan ellenzéki-ellenséges elemmel, amilyennek K. számított, mondjuk 1988 augusztusáig. Néhány évvel később pedig azért nem, mert a 168 Óra úgy közölte K. Orbán Viktort bíráló írását, hogy - terjedelmi okokból - a hozzájárulása nélkül kihúzták belőle az Orbánra nézve pozitív megjegyzéseket. Bár hibáját a lap utóbb elismerte és korrigálta, a barátias viszony a két közszereplő között, amely amúgy sem volt különösebben intenzív, elenyészett.

"S a karvalyképű vámszedők tovább folytatják kis játékaikat, megbújva a kacskaringós paragrafusok mögött. A gettó volt rongyosai: Fodor, Faragó, Herzog és a többiek luxusvillákban laknak, autón járnak, egyszóval gondtalanul élnek. Élik a labdarúgó-cézárok, játékos-rabtartók és egyesületi paraziták vidám életét. Mindezt a futballból, a magyar sport legnépszerűbb és legnagyobb ágából; a magyar ifjúságból, akiknek nevelését varázslatos furfanggal megkaparintották; a sportért rajongó magyar közönség filléreiből, akiknek áruként szállítják hétről-hétre a cég: a profi alszövetség attrakcióit.

A műalkotást a néző vagy olvasó (mindegyik) valamiképpen értelmezni akarja és fogja is. Azon kezdve, hogy elfogadja: ez műalkotás. Igazán érdekesnek, izgalmasnak, jónak azt a művet szoktuk tartani, amelyik minden új találkozáskor más arcát mutatja, kicsit más értelmezésre hív fel; vagy a találkozás során létrejövő értelmezés összetett, rétegzett, nem egyértelműsíthető.

A szegény ember és a filozófus egyformán örül a nyárnak. Mindkettő azért, mert ilyenkor könnyebb az élet, de míg az egyik egyszerűen ezért, a másik azért is, mert érdeklődésének tárgya, az élet mint olyan, ebben az évszakban a legközvetlenebbül hozzáférhető: a létről magáról való elmélkedés akkor a legkönnyebb, amikor a legkevesebb fáradságba kerül a fenntartása.

Nem mindig vágytuk ennyire az államot, mint manapság. Volt idő, amikor éppen hogy szabadulni szerettünk volna tőle. A rendszerváltás hajnalán többségünknek herótja volt mindenféle közösből, lett légyen az állami-szövetkezeti tulajdon vagy bármiféle feneketlen, fekete közös kalap, amelyből az állami kegyurak osztogattak, miután fosztogattak. Bár a "közös lónak túros a háta" mondás nem éppen szocialista találmány, igazságát szinte mindenkinek volt szerencséje megtapasztalni abban a bizonyos 40 évben. Ha komolyan belegondoltunk (segítettek ebben olyan szociológusaink is, mint Szelényi Iván), arra is rájöhettünk, hogy a kiterjedt ártámogatásokkal borzasztóan igazságtalan volt a szocialista állam; gyakran annak juttatott többet, akinek eleve többje volt: akinek jobb, nagyobb lakása volt, aki többet fűtött, többet használta a tömegközlekedést, többet járt a szakszervezeti üdülőkbe.

Az iskolában megtanultuk, hogy a népdal természeti képpel kezdődik, ezzel is kifejezi az ember és a természet mély egységét. Később azonban olvastam Freud néhány írását, amelyekből kiderült, hogy ezeket a természeti képeket erotikus képekként is lehet értelmezni. Ugyanez a gyermekmesékre is érvényes, például Bruno Bettelheim könyve, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek szinte minden klasszikus meséről kimutatja, milyen gazdag erotikus szimbólumokban. Mit is jelenthet mondjuk az égig érő fa?...

Sok szó esett már e rovatban a sport különböző alakváltozatairól, de arról még egy sem, hogyan alakult ki a modern sportmozgalom. Nos, az ókori olimpiákon és egyéb pánhellén viadalokon versenyszerű formában is megnyilvánuló antik testkultúra hagyományát a kereszténység hosszú évszázadokra láthatatlanná tette. Az isteni teremtés, az eredendő bűn és a megváltás eszméjére felépülő s azt körülbástyázó skolasztika erősen spirituális felfogást képviselt, a testiséggel nem tudott mit kezdeni. Érzéketlen volt az emberi test esztétikuma iránt, a test örömeit és felmagasztalását pedig egyenesen kárhoztatta.

A világgazdasági fejlemények hatására hazánkban is gyors növekedésnek indultak az üzemanyag- és élelmiszerárak. Mi a teendő ilyenkor? A pénzügyminiszter javaslata szerint Robin Hood módjára a magukat ebből az alkalomból nyilván hülyére kereső energiacégeket kell megadóztatni, és ebből az adóból támogatni valahogyan a szegények fűtésszámláját. Ezt a megoldást a Fidesz sem vetné el, de inkább Rózsa Sándor-adónak nevezné. Persze utóbbi megnevezés némi kockázatot is hordoz magában, mert kérdéses, hogy a nagy betyár a rabolt javak mekkora részét osztotta el a szegények között.

Az Interflug 623-as járatával érkeztünk Berlinbe a Schönefeld repülőtérre ahonnan buszszal vittek bennünket a Wilhelm Pieck Pionierrepublikba. Mi a kettes altáborban vagyunk a 6-os épületben. A mellettem levő ágyon egy dunaújvárosi fiú alszik aki megnyerte az országos sakkversenyt. Vannak még versmondók és különböző versenyek győztesei. Tanárok és ifivezetők vigyáznak ránk. Az ifivezető fiú olyan rövidnadrágban van mint mi és már első este a lépcsőfordulóban csókolózott a lány ifivezetővel.

A filozófusok között évezredek óta folyik a vita arról, hogy miféle állat is az ember. A vita kiindulópontja az a feltevés, hogy nem egyszerűen mások vagyunk, mint mondjuk a csimpánz vagy a fülemüle, hanem többek. De miben áll ez a többlet? Nyilván valami olyan képességben, amellyel az állatvilágban egyedül mi, emberek rendelkezünk. Itt van például az évezredeken át ugyanarról való vitatkozás képessége. Ehhez képest az sem tűnik túl nagy kunsztnak, hogy az átlagférfinál ötször erősebb felsőtesttel rendelkező csimpánz villámgyors függeszkedő mozdulatokkal haladva úgy röpköd a fák ágai között, mint a madár, vagy hogy a hím fülemüle több ezer dalt énekel végig egyetlen éjszakán.