Sok szó esett már e rovatban a sport különböző alakváltozatairól, de arról még egy sem, hogyan alakult ki a modern sportmozgalom. Nos, az ókori olimpiákon és egyéb pánhellén viadalokon versenyszerű formában is megnyilvánuló antik testkultúra hagyományát a kereszténység hosszú évszázadokra láthatatlanná tette. Az isteni teremtés, az eredendő bűn és a megváltás eszméjére felépülő s azt körülbástyázó skolasztika erősen spirituális felfogást képviselt, a testiséggel nem tudott mit kezdeni. Érzéketlen volt az emberi test esztétikuma iránt, a test örömeit és felmagasztalását pedig egyenesen kárhoztatta.
A középkor közismert "sportjai" - a bajvívás, a lovaglás, a futás, az úszás és a különböző eszközökkel végzett céllövészet - mögül éppen a modern sport ethosza hiányzott. Ezek csupán marciális gyakorlatok voltak, a fegyverforgatás és a hadikészültség állandó tréningjei. Hiányzott belőlük az emberi test és szellem tökéletesítésének igénye, az önmagáért való versengés mozzanata.
A reneszánsz és a humanizmus később nagy kihívást támasztott a skolasztika testellenes felfogásával szemben, amikor újra felfedezte és piedesztálra állította az antik eszményeket. A rendszeres testnevelés azonban még mindig szinte kizárólag a fejedelmi és főnemesi családok körében volt szokásban, ott is főként harci előképzés formájában. A nemesi és polgári ifjúságnak csupán töredéke részesült szervezett testgyakorlati képzésben - ők is csak a reformációt követően, főként a protestáns egyházak által fenntartott jobb középiskolákban -, de rendszeresnek ez sem volt nevezhető. A hagyományos népi játékok, de még a tavaszi, pünkösdi vetélkedések sem lépték túl a szó szoros értelmében vett mulatság kereteit.
Az emberi természetből fakadó játékkedv és versengési hajlandóság útjából végül a modernitás emberközpontú szemlélete hárította el a világnézeti akadályokat, s ugyanez teremtette meg a testkultúrát szolgáló intézményeket is. A modern államnak ugyanis a hasznos állampolgár volt az ideálja, aki haláláig híven szolgálja hazáját, pontosan fizeti adóját - s ha fegyverbe hívják, akár életét is feláldozza nemzete és uralkodója védelmében. Az államnak gondja is volt rá, hogy minderre rá is nevelje alattvalóit. A 18. század végétől három intézmény adott impulzust a testgyakorlásnak: 1) az általános tankötelezettséggel megtámogatott iskola, melynek tananyagában - ha nem is mindenütt oly következetesen, mint a brit magániskolákban - már a testi nevelés is megjelent; 2) a tömeghadsereg, amelynek erőteljes férfiakra volt szüksége, ezért maga gondoskodott a tíz- és százezerszámra besorozott civilek hatékony és egységes fizikai kiképzéséről; 3) a közegészségügyi hálózatban intézményesülő orvostudomány, amely a korszerű felfogásnak megfelelően már nem csupán a gyógyítás módozataival, hanem az egészséges életmóddal is foglalkozott, s ebben részletesen szólt a testmozgás hasznairól.
A 18-19. század folyamán százával születtek Európában - főként gyakorló orvosok tollából - a különböző "életvezetési" traktátusok, amelyek a kor szakzsargonjának megfelelően címükben hordozták a dietetika, fiziológia, hügiasztika, hügiénia, hügieológia vagy makrobiotika elnevezést. A szerzők mindegyike a hosszú és egészséges élet titkait feszegette, s valamennyien hangsúlyt fektettek a rendszeres, célszerű és megfelelő mértékben alkalmazott testgyakorlásra.
Magyarországon Weszprémi István, Debrecen város physicusa volt az úttörő, aki 1760-ban nyomtatta ki Az egésségnek fenn-tartására, és a' hoszszu életnek megnyerésére tartozó szükséges Regulák című könyvecskéjét Kolozsvárott. Õ már a felvilágosodás szellemében szólalt meg, mondván: "A' kinek módja vagyon benne, szintén úgy bizonyos időt rendeljen teste gyakorlására, a' múlattságra, mint az evésre, a le-fekvésre, a' Templomba való menetelre." Két évvel később Mátyus István marosszéki orvos Diaeteticájának első kötete, melyben a szerző már közel 40 oldalt szentelt a testgyakorlásnak. Az általa ismertetett testgyakorlások között feltűnt a "hajokázás", a "tsendes járkálás vagy séjtálás", a "futkározás", a "szökdéntselés, a "sebes futás", a "laptázás", a "tekézés", a "karika és gollyóbis tsapás", a "tántz" és a lovaglás, sőt a tüdőt erősítő "éneklés, beszéllés, kiáltozás" is. A locke-i és rousseau-i tanításoknak megfelelően Mátyus a testi gyakorlások között emlékezett meg a "gyalulásról, faragásról, kaszálásról, 's egyéb e'fféle kézi-munkákról-is". 1793-ban Mátyus újra visszatért a témához, s jelentősen kibővített művének utolsó, hatodik kötetében közel 300 oldalon át foglalkozott a különböző testgyakorlati formák történetével, művelésével és hasznaival.
Színvonalában gyengébb, de jóval közérthetőbb volt Kiss József Egésséget tárgyazo Kátekésis a' köz-népnek és az Oskolába járó Gyermekeknek számára című, 1794-ben megjelent műve, melynek két évvel később kiadott, rövidített változatát a protestáns egyházkerületek néhány év múlva felvették népiskoláik tananyagába. A gyermekek tőle tanulhatták meg, hogy "az evésen, iváson, és aluváson kívül a' Testi-gyakorlás negyedik el-múlhatatlan feltétel az egésségnek fenn-tartására [É]. A' testi-gyakorlás által erősödik az egész test; segíttetik az étel-emésztés, jó vér készül. Minden munkái a' testnek hellyessen folynak." Ha ellenben "ritkán gyakorollya testét az ember", emésztési nehézségek, máj- és lépbajok, daganatok, sárgaság, hideglelés, búskomorság, aranyér, csúz, köszvény, podagra "és ezer betegség a' következés".
Két évtizeddel később a református egyházkerületek új tankönyvet írattak, amely immár verses formában közvetítette az életvezetési ismereteket. (A különböző szintű iskolákban ekkor még megszokott volt a tananyag ritmusos-rímes formában való memorizálása; a zodiákust éppúgy versbe foglalták, mint Werbőczy Tripartitumát.) Az "alapanyagot" Zsoldos János orvosdoktor 1814-ben napvilágot látott, Diaetetika vagy Az Egésséget fenntartó és a' Betegségtől tartóztató Rendszabások c. műve képezte, melyből mindjárt két átirat is készült. Az elsőt a szerző testvére, Jákob, mezőlaki református prédikátor tette közzé 1817-ben Egésség Regulái cím alatt "az apróbb Tanúló Gyermekek" számára "Oskolai Kézi Könyv" gyanánt. A sikerültebb változat azonban Fodor Gerzson nagykőrösi lelkipásztor munkáját dicsérte, aki Az egésség' fentartásáról való rendszabások címmel adta ki művét 1818-ban. Fodor strófái szinte aggályos pontossággal követik az eredeti szöveget, mégis üdítően természetesnek hatnak, egyforma hosszúságú sorai, egyszerű ritmusképlete és többnyire szerencsés prozódiája pedig könnyen kántálhatóvá teszik. Õ állapítja meg - mintegy összegzésként - a következőket:
Ki Testét mozgatja, 's lelke nem dolgozik:
A' majd tsak a' Plánták' rendibe tartozik.
Bár kövér, és színes, ízetlen, goromba,
Tsak sárral és vízzel puffadt bolond gomba.
Úgy ellenben a' ki mozogni is restel,
Aluvásban boldog, fél délig fel nem kel,
Napjában vagy ötven lépésnyi úton jár,
Ember' képét hordó Majom forma Lajhár.
