Az iskolában megtanultuk, hogy a népdal természeti képpel kezdődik, ezzel is kifejezi az ember és a természet mély egységét. Később azonban olvastam Freud néhány írását, amelyekből kiderült, hogy ezeket a természeti képeket erotikus képekként is lehet értelmezni. Ugyanez a gyermekmesékre is érvényes, például Bruno Bettelheim könyve, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek szinte minden klasszikus meséről kimutatja, milyen gazdag erotikus szimbólumokban. Mit is jelenthet mondjuk az égig érő fa?...
A freudi szimbólumértelmezéseket sokáig belemagyarázásnak tartottam: érdekesek, talán szellemesek is, de hiszi a piszi, hogy gyerekkorunk kedvenc meséi ennyire hemzsegnek a szexuális szimbólumoktól. Inkább úgy tűnt, a Freud gondolatvilágával túlzottan is megfertőződött felnőttek húzzák rá ezeket a magyarázatokat az ártatlan gyerekmesékre. Amúgy a Jancsi és Juliska, vagy a Piroska és a farkas egyáltalán nem annyira ártatlan történetek, teli vannak bőszítő szörnyűségekkel, de mitől lenne bennük szó szexről?
Mégis, ezek az olvasmányaim hatottak rám, és azon kaptam magam, hogy egy-egy népdal hallatán rendre erotikus szimbólumokat fedezek fel benne. Tavaszi szél vizet áraszt... - hát, tavasszal valóban alaposan megpezsdülnek az ember életnedvei. A csitári hegyek alatt... - ezt is úgy láttam, mint egy félrelépett és teherbe esett lány történetét, és így már értettem, miért "nem lehetek a tied". "Tisza partján van egy malom, a bánatot őrlik azon, hajaha / nekem is van búbánatom, odaviszem, lejáratom, hajaha" - szóval, hol is van az a hely, ahol akárkinek a magját megőrlik? Oppardon, a "bánatát"? Még a kupleráj is megjelenne egy egyszerű népdalban?
Még mindig belemagyarázásnak tartottam a freudi értelmezéseket, de rákaptam arra, hogy ilyesmiket lássak bele a népdalokba. Sőt, a legártatlanabb gyerekmondókák is egyre gyanúsabbak lettek. Nyuszi ül a fűben... Ezt másnak, mint egy lankadt fiú cukkolásának aligha lehet érteni: "Nyuszi, talán beteg vagy, hogy már nem is ugorhatsz?" És a lányok cukkolódása sikeres: "Nyuszi hopp, nyuszi hopp, máris egyet elkapott." Vagy. "Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta." Mi más ez, mint nyílt női szexuális felkínálkozás?
Később azt is megtudtam, hogy a "Kerekecske, dombocska, merre szaladt nyulacska?" mondókának van még egy harmadik sora is, amit korábban nem ismertem: "Itt a csiklandója." Így már végképp nem maradt kétségem afelől, hogy mi is ez a kerekecske-dombocska. Erről a harmadik sorról nem kevésbé autentikus helyről értesültem, mint az "Ezer esztendő. Millenniumi olvasókönyv" című műből, ebből a minden ízében profi módon összeállított folklórgyűjteményből, amit maga Orbán Viktor miniszterelnök ajánlott az általános iskola első osztályába lépő gyerekeknek.
Bár még mindig inkább csak érdekes játéknak tartottam ezeket az értelmezéseket, mint valódi, hiteles olvasatnak, egyre gyakrabban beszéltem róluk ismerőseimnek. Valaki felvetette: szóval, akkor a Felszállott a páva is ilyen? Magam is meglepődtem a válaszomon: "Az nem népdal, az műdal! Ez csak a népdalokra vonatkozik." Miért mondtam ezt, amikor egy vármegyeházba is simán bele lehetne magyarázni mindenféle erotikus tartalmat? Azért, mert valahogy semmiféle magyarázat sem stimmelt, ez erotikus képként nagyon zavarosnak tűnt.
Barátnőm zeneakadémista volt, és nagyon nem hitt ezekben a magyarázatokban. A Felszállott a páváról persze ő is tudta, hogy nem népdal, hanem műdal, de ezt a zenéje alapján tudta. Csodálkozott is, miért vágom rá ennyire biztosan, hogy az nem népdal, amikor a zenéhez nagyjából analfabéta vagyok. Így merült fel egy játék: próbáljuk ki, mennyire értünk egyet abban, hogy mi népdal és mi nem. A lány kihozott a Zeneakadémia könyvtárából egy vaskos kötetet, amelyben vegyesen voltak népdalok és műdalok, és nem volt odaírva, melyik mi. Lássuk, ki mit mond róluk. Én csak a szöveget nézem (a kotta úgysem sokat mondana nekem), ő csak a kottát, a szöveg jelentőségében úgysem hisz.
Közel kilencven százalékban egyetértettünk az ítéleteinkben, amelyeket egymástól függetlenül írtunk le egy lapra. Ilyen szintű egyetértés a pszichológiában rendkívül ritka, ez lényegében azt jelenti, hogy más módon ugyan, de ugyanarról a dologról beszélünk. Sőt, még amiben nem értettünk egyet, és elkezdtünk vitatkozni, ott is értek mindkettőnket meglepetések.
Az egyik dal esetében például kötöttem az ebet a karóhoz, hogy ennek muszáj népdalnak lennie, ilyen szép, letisztult erotikus képet egy ember nem tud alkotni. Õ váltig állította, hogy ilyenfajta népdal nincs. Egyszerre csak a fejéhez kapott: de, van. Sőt, annak idején jól össze is szólalkozott a tanárával, aki említett egy népdaltípust, amelyre csak egyetlenegy példát tudott mutatni. A lány belekötött: hogy lehet egy típus az, amire csak egy példa van? A tanár azonban ragaszkodott hozzá, hogy márpedig ez egy önálló típus, nem hatotta meg a lány logikai érve. Most, évekkel később derült ki, hogy a tanárnak igaza volt: íme a második példa erre a típusra.
Egy másik dal esetében én állítottam, hogy ez biztosan nem népdal, abban nem lehet ilyen zavaros az erotikus kép, de a lány hajthatatlan volt, hogy ez tipikusan népdal. Most én kaptam a fejemhez egy idő után: te jó ég, milyen naiv vagyok! Igaz, a homoerotika nagyon távol áll tőlem, de teljesen világos, hogy itt erről van szó! Úgy tűnik, a szexuális élet minden vonatkozása így vagy úgy megjelenik a népdalokban.
Bár csak játéknak csináltuk, ez akár egy tudományos kísérlet is lehetett volna. A tudomány jellegzetessége, hogy igyekszik egy-egy fogalmat több különféle oldalról is megközelíteni. Ha többféle, egymástól radikálisan különböző megközelítéssel sikerül ugyanarra az eredményre jutni, az igen meggyőzően utal arra, hogy valóban létező dologról beszélünk. Így győztek meg a freudi értelmezések a saját anyanyelvemen, a tudományok nyelvén arról, hogy nemcsak afféle szexuálisan túlfűtött belemagyarázásokról van szó. A magyar népdal (de, mint azóta megtudtam, a német vagy a kínai is) valójában nem természeti, hanem erotikus képpel kezdődik. Talán már a latin népdalok is; sapienti sat.
