A műalkotást a néző vagy olvasó (mindegyik) valamiképpen értelmezni akarja és fogja is. Azon kezdve, hogy elfogadja: ez műalkotás. Igazán érdekesnek, izgalmasnak, jónak azt a művet szoktuk tartani, amelyik minden új találkozáskor más arcát mutatja, kicsit más értelmezésre hív fel; vagy a találkozás során létrejövő értelmezés összetett, rétegzett, nem egyértelműsíthető.
E tekintetben a köztéri szobor gyakran nem nevezhető műalkotásnak. Ott a jelentés nem megfejtésre, hanem megállapításra vár. Ha Kiskunbürgözd főterén felállítják vitéz dr. Kovács Béla Geyza szobrát, nemigen lesz olyan befogadója, aki mást (többet) lát benne, mint a falu felvirágoztatásán munkálkodó főispán élethű busztját. Oda van írva a modell neve. Nem várható, hogy a szobor új és új kihívást jelentsen nézőinek, hogy az idők során majd új értelmet kapjon, hogy a helyi rajztanár néni tanulmányi kiránduláson elemezze, vagy fővárosi műértők cikkezzenek róla a szaksajtóban. Az efféle műalkotásoknak egyszer s mindenkorra rögzített, nagyon is kézzelfogható, állandó és egyértelmű jelentésük van. Megvan ez a jelentésük anélkül, hogy bárki is vitázna rajta, vagy hogy deklarálni kellene. (Kisebb-nagyobb ízléskülönbségek azért felszínre kerülhetnek, az elhelyezés és az arányok kérdése vita tárgya lehet - de nem a mű egészének értelmezése.) Az is nagy valószínűséggel feltehető, hogy ez a jelentés megfelel annak, amit az alkotó a mű révén közölni szándékozott - normális, igazi műalkotás esetén ezt nem szokás (nem illik, nem szükségszerű, nem értelmes stb.) megkérdezni.
Valódi műalkotások esetében mindennek csaknem a fordítottja zajlik. A jelentés rögzítése csakis a hatalom (iskola, politikai hatalom, kulturális irányítás stb.) érdeke, agresszív és elfogadhatatlan lépés - a mű szabad értelmezéseinek (elvileg) végtelen játéka helyett, az interpretáció újdonsága és egyedisége révén feltáruló gazdagság helyett. Ha vita folyik arról, hogy mi is volna a mű jelentése, az mindig a mű hasznára válik, a mű "természetes életéhez" tartozik. A köztéri szobrok közül azonban sok nem engedi meg az efféle nézetkülönbséget, sőt eleve nevetségessé teszi.
Ami nem azt jelenti, hogy ne történhetne gyökeres jelentésáthelyezés éppen az ilyen szobroknál. Gondoljunk csak a gellérthegyi Szabadság-szoborra, ami nem ennek készült (és hogy most éppen micsoda, az nem is jut az eszembe). Állítólag Pátzay Pálnak a 40-es években készült Petőfi-érme voltaképpen Lenint ábrázolta - ami vagy a jeles szobrász bátorságát, vagy portretista minőségét jellemzi. Tehát: kellő hatalom birtokában átírható a fix jelentés - egy másik fix, egyértelmű jelentéssé.
De a turul esete mindkettőtől, a műalkotásétól és az egyértelmű jelentésű köztéri szobrok esetétől is különbözik. Nyílt hatalmi összecsapások tanúi vagyunk, amelyeknek az a tétje, hogy mi legyen a szobor érvényes és kizárólagos értelmezése. Ily módon a szobor maga csaknem üres, nyitott nullaként egykedvűen ásít bele a befogadók képébe - mindegy már, csak döntsetek, miről is szólok én.
Mert a turul jelentheti például a második világháború minden áldozatát. Katonákat, civileket vegyesen. Vagy csak a nem zsidókat (katonákat, civileket vegyesen), mert a zsidóknak már van emlékművük. Vagy csak a civileket, hogy ne keltsen rossz érzéseket senkiben - a civilekre emlékezünk a tövében, semmilyen hadseregre, harcra, felfegyverzett csoportra nem gondolunk közben, isten ments. Vagy még inkább: legyen éppen a katonák emlékműve, hiszen katonai kontextusban a turul ma is előfordul; ha valahol, akkor nem a felfegyverkező félkatonai (civil) alakulatokkal (ti. a nyilasokkal), hanem a katonákkal összefüggésben lehet helyénvaló.
A fenti (és talán még több, ennél finomabb) értelmezések mindegyike politikai-hatalmi csoportokhoz köthető. Valamennyinek az a fontos, hogy a szobor ott álljon, ahol áll, és jelentse azt, amit a csoport akar. Csak azt, ne mást. (Az esztétikai érték pedig, hiszen nem műalkotásról van szó, érdektelen; akár még ennél rondább is lehetne, bár ez nehezen elképzelhető.)
Na jó, mondjuk, a fentieken túl jelentse még a magyarságot. Valamennyi értelmező gondosan elmagyarázza, hogy a turul egyébként a magyar mitológia (?) része, mint ezt mindenki tudja. Tényleg? Érdekelne egy gyors felmérés, vajon hányan tudnak a turulról többet, mint ennyit: nagy madár, ami "a magyar mitológia (?) része". Szóval egy olyan böhöm izé, ami szent a magyarságnak, nekünk.
Van, aki azt akarja, hogy semmi ne álljon ott, ahol most a turulszobor áll; ettől a radikális megoldástól eltekintve még két értelmezés jön szóba. Az egyik a főpolgármesternek az a megjegyzése, hogy a turulszobor a törvények semmibevételének jelképe volna; szép gondolat, van már hozzá hasonló: a Gödör ugyancsak valami csúnya negatívum szimbólumává vált (lásd továbbá a Citadella vagy Sztálin csizmája eseteit). Sajnos ehhez Demszky nem fűzi hozzá, hogy a turul mint ilyen szimbólum maradjon is a helyén, örök ijedelmére és viszolygására az utókornak. A másik pedig az a több helyen elhangzott civil javaslat, hogy a szobor ábrázolja a turult, ami "a magyar mitológia (?) része", ahogyan lehetne például szobra a csodaszarvasnak, meg még lehetne a... szóval... az izének..., na, szóval a magyar mitológia többi részének. (Esetleg - ennek aleseteként - legyen ez egy madárszobor, emlékeztessen egy kihalt fajra, turulra vagy ma élő rokonára, a kerecsensólyomra, ahogyan a mamutokat, dinoszauruszokat hasonló plasztikákkal szokták illusztrálni.) Ne legyen semmi köze háborúhoz, szélsőjobbhoz, áldozatokhoz és katonákhoz - a turul az turul.
Amikor műalkotást elemzünk, érzékenységre, fantáziára, több lehetséges jelentés számbavételére van szükség - a turul-féle szobroknál ennek az ellenkezőjére: egyszer s mindenkorra mondják meg nekünk, hogy ez az izé mit jelentsen. A műértelmezésben is és lám, a napi politikában is a jelnek jelentést tulajdonítunk - csakhogy az ilyen turulesetekben tartós, közmegegyezésszerű, egyértelmű értelmezésre van szükségünk.
Vagyis - már akinek.
