"S a karvalyképű vámszedők tovább folytatják kis játékaikat, megbújva a kacskaringós paragrafusok mögött. A gettó volt rongyosai: Fodor, Faragó, Herzog és a többiek luxusvillákban laknak, autón járnak, egyszóval gondtalanul élnek. Élik a labdarúgó-cézárok, játékos-rabtartók és egyesületi paraziták vidám életét. Mindezt a futballból, a magyar sport legnépszerűbb és legnagyobb ágából; a magyar ifjúságból, akiknek nevelését varázslatos furfanggal megkaparintották; a sportért rajongó magyar közönség filléreiből, akiknek áruként szállítják hétről-hétre a cég: a profi alszövetség attrakcióit. [...] A bolt jól megy, az üzem kitűnően működik most is, s a céget Usetty Béla jegyzi. Mögéje bújnak mint védőbástya mögé Fodor és társai. Õ vállalja a felelősséget majd akkor is, amikor eljön - mert eljön - a rezsim utolsó mérlegének ideje, amikor nem díszkeresztények, hanem a keresztény magyar szellem ejti meg a számadást..."
A szélsőjobboldali Magyarságban 1938 végén megjelenő sorok nem számítottak újdonságnak: a radikálisok közel húsz éve folytatták harcukat a "nyerészkedő" profi futball ellen. A hivatásos futballt zsidó biznisznek tartották, annyiban nem alaptalanul, hogy a sportágat irányító MLSZ tanácsában, a profi klubok vezetői között igen magas volt a zsidók aránya (a cikkben említett Faragó Lajos a Nemzeti, a Vasas és a Csepel vezetésében vett részt, Fodor Henrik az MTK futballigazgatója, Herzog Edvin a Sabaria, majd a debreceni Bocskai vezetője volt, rajtuk kívül többtucatnyira volt tehető a klubokban és az MLSZ-ben tevékenykedő zsidó identitású sportvezetők száma). De - az egyébként marginális helyzetű - radikálisoknak nagyon sokáig nem volt akkora hatalmuk, hogy korlátozzák a sportban a zsidónak minősített sportolók szerepét.
A Magyarság cikke után két héttel állt fel a sportot irányító Országos Testnevelési Tanács (OTT) új vezetősége, Prém Lóránd ügyvezető elnök kijelentette: "teljesen keresztény és nemzeti alapon állunk, és valamennyi szövetségben ilyen irányú vezetésre van szükség". Az 1939 áprilisában elfogadott második zsidótörvény kimondta, hogy zsidó nem lehet köztestület (mint például az MLSZ) alkalmazottja, az egyesületi alkalmazottaknak pedig legfeljebb 12 százaléka lehet zsidó. A zsidótörvény születésével párhuzamosan a belügyminiszter felfüggesztette az MLSZ autonómiáját, élére hatósági biztost nevezett ki, többek között azért, mert "a nemzetnevelésben hathatós tényező szerepére hivatott magyar labdarúgósport vezetői közé nagy számmal kerültek be olyanok, akik a magyar ifjúság nemzeti szellemben való vezetésére nem alkalmasok."
Magyarán: a sportvezetés nem bízott abban, hogy a "díszkeresztények", mint például az FTC és az MLSZ elnöke, Usetty Béla árjásítani fogja a labdarúgást. A helyére kinevezett hatósági biztos, a hódmezővásárhelyi Gidófalvy Pál, a déli labdarúgó-kerület elnöke, aki a Magyarság szerint pár hónappal korábban "nemzeti szocialista érzelmei és meggyőződése miatt" maradt ki a vidéki vezetők közül egyedüliként az MLSZ elnökségéből - azonban tökéletes választásnak bizonyult.
A hatósági biztos elsőként az MLSZ apparátusában és a bírói karban hajtott végre tisztogatást. Természetesen Gidófalvy kinevezése önmagában árjásítás volt, hiszen a régi struktúra - az elnökség, a tanács és a bizottságok rendszere - egyik napról a másikra felbomlott, a hatósági biztos néhány társával irányította a szövetséget. Hamarosan az intézők hatalmát is megtörték, miután az MLSZ a fennhatósága alatt álló valamennyi egyesület megbízottjának és képviselőjének működési jogát felfüggesztette. Ezzel párhuzamosan az új játékvezetői tanfolyam megnyitóján Gidófalvy kijelentette, hogy Magyarországon hamarosan csak keresztények vezethetnek futballmérkőzést. Ennek jegyében 1939 őszén 171, 1940 elején 500 zsidó bírót zártak ki a játékvezetői testületből.
"Megfelelő" törvények hiányában jóval nehezebb volt megvalósítani a klubok zsidótlanítását. Azonban a második zsidótörvény életbelépése után sok klub, mintegy követve a törvény szellemét, önmagát árjásította. A nagy múltú egyletek közül ezt tette 1939 őszén a Kispest, "a kispesti zsidóság utolsó fellegvára", vagy 1940 végén a III. ker. TVE, amely III. ker. Árpád SE néven, "zsidómentesen" folytatatta működését. Voltak olyan klubok, amelyek tagjai, sportolói, vezetői között kimagasló volt a zsidók aránya, ezeknél természetesen szóba sem kerülhetett az árjásítás. A deklaráltan zsidó klubokat 1941 nyarán diszkvalifikálta a sportéletből a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) rendelete, miszerint azok a sportegyesületek, amelyeknek tagjai (alapszabályai értelmében) csak zsidók lehetnek, nem indulhatnak országos bajnoki és nemzetközi versenyeken.
A kurzus természetesen az MTK-t, illetve profi labdarúgócsapatát, a Hungáriát tartotta első számú ellenségének. A profi csapatok a háború kitörésével igen nehéz anyagi helyzetbe kerültek, a zsidótörvények miatt pedig az MTK helyzete különösképp súlyossá vált. A klub megszűnésének pontos körülményeit nem ismerjük. Több könyv szerint az MTK-nak felsőbb utasításra ki kellett zárnia zsidónak nyilvánított vezetőit, Brüll Alfréd elnök távozott is volna, de a klub inkább feloszlatta magát. Egy másik verzió szerint pedig maga Brüll kezdeményezte a Hungária megszűnését. Gidófalvy népbírósági perében az MTK főtitkára azt vallotta, hogy a Hungária önként oszlatta fel magát, azért a hatósági biztos nem tehető felelőssé. Az bizonyos csupán, hogy a Hungária 1940 júliusában feloszlott, Brüll vállalta a klub tetemes adósságának rendezését, a labdarúgók pedig az amatőr MTK csapatában sportoltak tovább. Az MTK 1941 őszén új, "nem zsidó" vezetőséget választott, de a futballisták játékjogát Gidófalvy különféle okokra hivatkozva hamarosan felfüggesztette, és feloszlatta a labdarúgó-szakosztályt. Ezután nem hosszabbították meg a klub pályabérletét sem. A Hungária körúti létesítményre a MOVE sportegyesülete már 1941 nyarán bejelentette igényét, majd 1942 tavaszától a rendszer egyik kedvence, a Gamma élvonalbeli futballcsapata játszotta az MTK-stadionban bajnoki mérkőzéseit.
Az MTK-t 1942 tavaszán számolták fel. Egy januárban hozott VKM-rendelet kimondta, hogy egy sportszövetségnek csak olyan sportegyesületek lehetnek tagjai, amelyek igazolják, hogy nincs a harmadik zsidótörvény értelmében zsidónak minősíthető tagjuk. A rendelet kimondta azt is, hogy az olyan sportegyesületet, amely ennek a rendelkezésnek nem felel meg, fel kell oszlatni. Ez volt az a minisztériumi rendelet, amely tulajdonképpen kizárta a zsidókat a sportéletből, hiszen az egyesületi tagság tiltása a versenyszerű sportolást akadályozta meg. Az MTK számára pedig egy hosszú folyamat utolsó stádiumát jelentette a rendelet: a klub nem volt hajlandó leadni tagnyilvántartását és módosított alapszabályát, ezért az Országos Sportközpont 1942 tavaszán az egyesületet, több klubbal együtt, feloszlatta.
Zsidók ekkor már csak nézőként jelenhettek meg sportversenyeken - 1944 májusáig. Az Országos Sportközpont ekkor kiadott utasítása szerint "sárgacsillagos zsidók nem látogathatják a sporteseményeket és sportlétesítményeket". E rendelettel vált teljessé a magyar sportélet árjásítása.
