Eddig csak a kormányintézmény státusú KSH adatszolgáltatása (meg esetleg saját személyes tapasztalatunk) állta útját annak, hogy akadálymentesen hatoljon tudatunkba és váljon anyagi erővé (értsd: a jobboldalra leadott szavazatunkká) a Fidesz-kampány Rosszabbul élünk, mint négy éve alapvetése. Most azonban a Fidesz közelinek tartott Tárki állt elő olyan adatokkal, amelyek élből cáfolják a rosszkedvünkre építő kampány fő állításait. A kutatóintézet Feketén, fehéren fejléccel közreadott háztartásmonitor-jelentése fehéren feketén kimutatja, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek a 2003-as csúcsot követően kissé csökkentek Magyarországon, ezzel együtt a szegénység valamelyest visszaszorult, az emberek pedig elégedettebbek lettek a saját jövedelmükkel. A 2005. őszi adatfelvételen alapuló Tárki-vizsgálat fontos adalék a KSH 2005 tavaszán felvett nagyszabású, 15 ezer háztartásra kiterjedő jövedelemvizsgálatához (mikrocenzus), amely a magyar társadalom jövedelemszerkezetét elemezte mélyrehatóan.
A KSH-statisztikákból már eddig is tudhattuk, hogy a reálkeresetek 2003-2005-ben (tehát figyelmen kívül hagyva a közösen kormányzott 2002-es évet) 30 százalékkal nőttek, ezért összességében nehéz azzal érvelni, hogy ma rosszabbul élnénk, mint négy éve. Sőt a KSH-adatok tanúsága szerint a lakossági jövedelmek tekintetében egyik korábbi kormányciklusban, de még a letűnt átkosban sem volt ilyen mértékű prosperálás. Ami persze nem meglepő annak fényében, hogy ebben a ciklusban a magyar gazdaság hasonló mértékben bővült, mint az előzőben (a GDP reálértéken 16 százalékkal nőtt), miközben a Medgyessy-kormány a Kádár-érára emlékeztető jövedelempolitikát követett, nemcsak folytatva, de felerősítve a Fidesz 2001-ben megkezdett irányváltását.
Ezért nyilván nem véletlen, hogy a Rosszabbul élünk, mint négy éve (100% valóság) címmel a postaládánkba dobott kampányfüzet, amely a Fidesz óriásplakátjait látta el ábrákkal és kommentekkel, egyetlen adatot sem tartalmaz a lakosság jövedelméről és a fogyasztói inflációról. Ezek nélkül persze teljesen értelmetlen konkrét termékek (naná, hogy a gáz, a gyógyszer és a tömegközlekedés) áremelkedéséről értekezni, miként a munkanélküliségi adatok is csak a foglalkoztatással együtt mondanak valamit - de ez éppúgy nem zavarja a füzet összeállítóit, mint a lakástámogatások megszüntetéséről szóló tódítás. Az meg egyenesen pofátlanság, hogy az a Fidesz hánytorgatja fel az államadósság megugrását, amelyik a 2002-es kampányban belehajszolta Medgyessyt az állami költekezésbe.
A Tárki-vizsgálat hasonló jövedelemszerkezetet regisztrál, mint a nagyobb kiterjedésű KSH-felmérés. A vizsgálatát 2-3 évenként megismétlő Tárki szerint az utóbbi két évben a reáljövedelem bővülése mellett csökkent a magyar társadalomban tapasztalható (nemzetközi összevetésben igen nagy) jövedelemegyenlőtlenség mértéke. Nemcsak a legfelső és legalsó jövedelmi tizedek jövedelmének eltérése mérséklődött a korábbi nyolcszorosról 7,5-szeresre, de a szofisztikáltabb mutatók (Gini-együttható, Robin Hood-index) is kissé javuló helyzetet tükröznek. Mit tesz isten, a "luxusbaloldal" országában nemcsak a "luxusprofit" nőtt, hanem a szegények jövedelme is: közülük mintegy százezren csúsztak át az alsó középrétegbe.
A Fidesz - és különösen a vadkapitalizmust vizionáló Orbán Viktor - további pechjére a Tárki elemzéséből az is kiderült, hogy az egyenlőtlenségek mérséklődése a keresővel rendelkező háztartások számának emelkedése és az állami újraelosztásból származó jövedelmek részarányának növekedése közepette következett be. A felsorolt tényezők együttmozgása fehéren feketén cáfolja azt a Fidesz által sugallt állapotot, mely szerint a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány magára hagyta választóit, és a vadkapitalizmus további vadításával egyenesen gladiátorként vetette oda népét a kiéhezett oroszlánok (vagy stílszerűen: karvalyok) martalékául.
E helyütt már élcelődtem Gyurcsány Ferenc újdonsült kormányfőként meghirdetett, Robin Hood-i ihletésű programján (pontosabban azon, hogy első népboldogító intézkedései inkább a Monty Python Robin-paródiájára, a szintén jóakaratú, de kissé balfácán Dennis Moorra emlékeztettek engem). Most, a Tárki vizsgálatából kiderült, hogy miniszterelnökünk szlogenje ("több lehetőséget a nélkülözőknek, több felelősséget a tehetőseknek") mégiscsak beért: a jövedelemegyenlőtlenség mérésére használt Robin Hood-index a 2003-as rekordértékéről 2005-ben visszacsúszott a 2000-es szintjére. A mutató elnevezése nem véletlen: azt méri, hogy az átlag fölött élők jövedelméből mennyit kellene - mintegy Robin Hoodként - átcsoportosítani a szegényebbek javára ahhoz, a teljes jövedelmi egyenlőség megvalósuljon.
A kedvező fordulat persze nem az általam kritizált sarcok (árfolyamnyereség- és bankadó) miatt következett be, hanem a dinamikus közalkalmazotti béremelés és a rászorultság elvét előtérbe helyező szociálpolitika eredményeként. A nivellálódás a jövedelmi szegénység csökkenésével járt együtt, vagyis nem a gazdagok szegényedtek el, hanem a szegények gazdagodtak némiképp. Az a megállapítás sem erősíti a Fidesz-kampányt, hogy az uniós statisztikai ajánlások szerint mért 12 százalékos szegénységi arány a közepesen egyenlőtlen európai államok (Ausztria, Belgium, Franciaország, Hollandia) körébe sorolja országunkat.
Érthető hát Orbán Viktor idegessége, amivel a Tárki-tanulmánynak a Fidesz-kampányra mért jobbegyenesére reagált. Pedig a Tárki megállapításai csak azok számára überolják a Fidesz-plakátokat, akik tisztelik a tényeket - azoknak pedig már eddig is minden okuk megvolt a kétkedésre a sanda állításokkal szemben. A párt azonban továbbra is számíthat a vakon hívők ijesztően nagy táborára, no meg az örök elégedetlenekre, akiknek minimum egy ötös találat lottónyereménye kellene ahhoz, hogy elismerjék életszínvonaluk javulását. És persze ott vannak még azok, akik csont nélkül bevesznek olyan lózungokat, mint az Orbán által kifundált (és Áder, Rogán stb. által alkalmazott) "az emberek igazsága". Mintha azt nem éppen a széles körű adatfelvételeken alapuló statisztikák és a reprezentatív mintavétellel operáló közvélemény-kutatások tükröznék! Csak hát ilyen igazságból csupán egy van, s nem annyiféle, ahány kampányoló politikus.
