"És most következzék valami egészen más" - jelenti be rendre a Monty Python Repülő Cirkuszának konferansza (jelesül John Cleese), hogy aztán ugyanaz az ökörködés folytatódjék, legfeljebb új szereposztásban és jelmezben. Sokan a mostani választások előtti (nem repülő) cirkuszban is azt sugallták, hogy ha netán lesz is váltás, a lényeg ugyanaz marad. Pedig dehogy!
Még ha lehántjuk is az ideológia leplét a kormánypozíciókért küzdő felek programjairól, és csak az anyagi világban kézzelfogható javaslatokat vetjük össze, akkor is óriásiak a különbségek. Mert nehogy azt higgyük, hogy a kenetteljes hangon hirdetett avítt eszmék csupán az eladhatóság érdekében odakent máz részei a Fidesz vezette polgári (?) pártszövetségen. Vagy ha annak szánták is valaha, azóta mélyen beivódott a pártszövetség mondanivalójába, az oktatástól az egészségügyig és a társadalompolitikától a gazdaságfilozófiáig. Hiszen ha egy pártszövetség elvárásokat fogalmaz meg az egyén és kis közösségei magatartására, és a szövetség egyik tagja (a Fidesz) nem lát kivetnivalót abban, ha egy másik tagja (KDNP) korlátozná az egyéni szabadságjogokat, akkor azon sem lepődhetünk meg, ha ugyanezen pártszövetség a piac korlátozásában és a protekcionista bezárkózásban, az állami tulajdon kiterjesztésében és a nemzeti tőke védelmében látja az ország felemelkedésének kulcsát.
Most, az első fordulós eredmények fényében, megnyugodva konstatálhatjuk, hogy a választók bő fele nem szeretné, ha korlátoznák a magánéletét, benéznének a hálószobájába, és előírnák, miről mit gondoljon. Talán még arra sem vevő ez a többség, hogy a mindenható államtól várja boldogulását. Hiszen nemcsak az SZDSZ és (kisebb elánnal bár, de azért mégiscsak) az MSZP, hanem az egykor még etatista MDF is határozottan fellépett az állam visszaszorítása és a piac hatókörének növelése mellett, ezzel beszorítva a Fidesz (polgári?) szövetségét a kevésbé szalonképes, de a szabadság és a piac kérdéseiben hasonlóan gondolkodó MIÉP mellé. Márpedig az előbbi három párt a listás szavazatok mintegy 55 százalékát zsebelte be.
Persze valójában ezzel az aránnyal sem lehetünk elégedettek, hiszen a vasárnap leadott 42 százaléknyi voks is hátborzongatóan sok egy olyan pártszövetségnek, amely az előrehaladás helyett hátramenetbe kényszerítené az országot, s a világra való nyitás helyett a bezárkózás defenzívájába nyomná a vasfüggöny mögül csak 16 éve kiengedett magyarságot. És főleg ijesztően sok egy olyan pártszövetségnek, amelynek országos listájának élcsapatában megtaláljuk a körmöst a modern pedagógiába emelő Mikola Istvánt, a keresztényi gyűlöletet feltaláló Semjén Zsoltot és a MIÉP-pel szövetségre szólító Wittner Máriát.
Másfelől viszont a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség 42 százaléka meglepően kevés azokhoz a földi javakhoz képest, amivel szinte minden réteget kecsegtetett. A gazdáknak a magyar föld védelmezését ígérte a gaz külföldi tőkével szemben (persze, ha nem adhatják el, miből lesz pénzük a művelésre?), a magyar vállalkozóknak a Széchenyi-terv bővítését és a közbeszerzési törvény őket előnybe hozó újraszabását, no meg egyharmadával csökkenő járulékelvonást. Az "embereknek" teljes foglalkoztatást és százezer forintos minimálbért, az egészségügynek 670 milliárd forintnyi extraapanázst, a nyugdíjasoknak 14. havi ellátmányt, az egyetemistáknak több és olcsóbb diákhitelt, a nőknek részfoglalkozást, a gazdag családoknak több adókedvezményt, a szegényeknek - mit is? - talán több cirkuszt (lásd a fent felsorolt személyek).
Mintha tényleg mindenható lenne, lehetne az állam. Mintha pusztán akarattal áthidalható lenne a szakadék a lefestett siralmas jelen és a felkínált szép jövő között. Ha erősen hiszünk benne, a Fidesz-kormány vezényletével fájdalommentesen kitörhetünk a nyomorúságos állapotból, és megvalósulhat az, ami a szocializmusban is csak vágyálom volt: mindenki képességei szerint dolgozhat, a javakból pedig szükségletei szerint részesülhet. Az állami és egyéni csődtömegből a Kánaánba vezető csodapirula három összetevője a Fidesz szerint: a magyarság összefogásával párosuló protekcionizmus, az Áder-féle gázárproblémát is megoldó, mindenható állam, valamint a teljes foglalkoztatást megteremtő járulékcsökkentés. Igaz, a csodaprogramnak már minden elemét cáfolták a tények és a logikai kapcsolatok barátai, bizonyos elemei pedig ellentmondanak európai uniós tagságunknak (külföldi vállalatok megkülönböztetése, piactorzító támogatások).
Talán ez az oka annak, hogy a gyorsan ható pirula mellé néhány kiegészítő vitamintablettát is felírt a polgári szövetség csodadoktora, amelyek a lélek nemesítésén keresztül fejtik ki pozitív hatásukat. E szerint a felfűtött nemzettudat mellett a gyűlölet és a kirekesztés adhat olyan belső töltetet az embereknek, amivel áthidalhatók a logikai törések, és betömhetők a pénzügyi lyukak. Mindezt ismerjük már a történelemből, köszönjük szépen, megvolnánk nélküle.
Meg úgy hírlik, a külvilág is jobban hinne az államadósság tételes lefaragásában, mint az önerősítő tréningben meg a csodadoktori ráolvasásban. Úgy hírlik, hitelezőinket jobban megnyugtatná, ha piacosító reformokkal oldanánk meg az államháztartás aggasztó problémáit, ahelyett, hogy újabb nagyvonalú osztogatásokkal, értelmetlen és igazságtalan támogatásokkal szaporítanánk a gondokat.
A második fordulóig hátralévő napokban persze nem számíthatunk arra, hogy letisztuljanak a pártprogramok, egyértelművé váljon, ki mit akar valójában. Minden párt programjában fellelhetők "kipontozott" részek, azok, amelyeket nem szívesen tárnának a választók elé, miként a házassági hirdetésekben sem szoktunk szót ejteni ragyás bőrünkről vagy korpás hajunkról. Tudható, hogy minden párt használ jó adag arcpirosítót, talán olyan is van, amely vendéghajjal teszi magát kívánatosabbá. A totális mentális zűrzavart azonban semmilyen kozmetikum nem képes leplezni. Legfeljebb a saját hülyeségünk. Ha tetszik, az akarat diadala.
