Talán még emlékeznek arra, hogy egy korábbi írásomban néhány példa segítségével a napnál világosabban igazoltam, miszerint a magyar politikusok is szexussal és libidóval rendelkező emberi lények. Ám az idei eruptív választási kampány során az is kiderült, hogy hazánk oszlopait nem csak privátim érdekelheti a szex. Sokak meglepetésére ugyanis a jobboldal kisebb-nagyobb jelesei (Császár Angelától le egészen Mikola Istvánig és Semjén Zsoltig) az elmúlt hetekben igen nagy feneket kerítettek a nemiség témájának, a szexualitás nemzetmegtartó vagy éppen vészesen nemzetapasztó/bomlasztó szerepének. Az odiózus kijelentések (szinglihordás, tangás stb.) körül támadt vihar érthető, viszont a meglepődés jórészt indokolatlan, hisz ismeretes, hogy a hatalom a múltban majd' mindenkor predilekcióval tapogatózott a paplan alatt, s hogy a jobboldali politikusok rendszerint még mainapság sem egykönnyen hagyják magukra a fiatalokat a hálószobában. Az ellenzék vezérének egyik gondolatébresztő megkülönböztetését elirigyelve akár azt is mondhatnám, hogy a hazai jobboldal a szexualitást nem magán-, hanem legfeljebb csak személyes ügynek tekinti, amelybe ilyesformán a nemzet felelős képviselőinek bőven joguk lenne belékotnyeleskedni.
Azért ha közelebbről megvizsgáljuk a sokat idézgetett megnyilvánulásokat, könnyen észrevehetjük, hogy ezekben döntően két - történetileg ismerős - szólam visszhangzik. Az egyik a szexualitást az output, a hasznos végtermék, vagyis a népszaporulat felől közelíti, s ekképpen - Yuval-Davis magyarul tavaly megjelent remek könyvének (Nem és nemzet) terminológiáját alkalmazva - a "népesség mint hatalom" - diskurzus röfrénje. "Szaporodjatok és sokasodjatok!" - ezt az ótestamentumi fordulatot sulykolja e virulens megközelítés, s erre nógatott a Hős Anya elnevezésű szovjet kitüntetés éppúgy, mint a japán kormány valamikori tv-hirdetései ("Kerítsetek testvért gyermekeiteknek!") vagy az a német kereszténydemokrata politikus, aki pár évvel ezelőtti nyilatkozatában gyakoribb közösülésre szólította föl honfitársait, nehogy a németség egyszer s mindenkorra elsüllyedjen a népek tengerében. Ez utóbbi balvégzetet elkerülendő mi magyarok is rendre fölszólíttattunk az idők folyamán termékenységi mutatószámaink javítására, s a magyar birodalmiság dőre elképzelését meg a szocialista munkafront diadalmas megerősödését is szaporaságunkra, illetve a reménybeli leányanyák öntudatára alapozták nagyjaink.
A fenti gondolatmenetbe természetesen illeszkedik az abortusz (vagy akár a fogamzásgátlás) intézménye ellen világszerte zajló többé-kevésbé ádáz harc, s ide sorolhatóak az önkéntes meddővé tétel kapcsán nálunk is égre jajongó jeremiádák, melyek Theodore Roosevelt száz évvel ezelőtti fordulatában lelik föl őstípusukat: "a nők sterilizálása az a bűn, amiért a nemzet halála, a faj öngyilkossága a büntetés". (Mielőtt még a "faj" szócska fölbukkanása meglódítaná valamennyiünk fantáziáját, hamar jelzem, hogy a szaporodásra serkentő kurrens hazai jobbos megnyilvánulások - éppen a bennük rejlő mennyiségi szemlélet mián - jótékony távolságot tartanak mindenféle eugenikus idiotizmustól.)
A nemiségre vonatkozó kijelentések botrányosabbik fele erkölcsnemesítő célzatú, a szexualitás purifikálására tör, s a kimenetel helyett a bemeneteli oldal felől közelíti a tematikát. Ez sem valami új dolog, hisz az ilyesféle beavatkozási kísérletek szintúgy jelentős múltra tekinthetnek vissza. Az alkalmazott eszközök - e helyütt terjedelmi okokból eltekintve a büntető törvénykönyvi szankcionálás zsánerétől - a személyes meggyőzéstől az általánosan legorombító szózatokig sorjáznak. A XIX. századi nagy brit politikus, a többszörös miniszterelnök, W. E. Gladstone példának okáért az előbbi megoldást részesítette előnyben, s ezért esténként rendszerint fölkereste London rossz hírű negyedeit, hogy ott - egyenként az örömleányok lelkére beszélve - saját kezűleg számolja föl a viktoriánus Angliát megszégyenítő erkölcsi mételyt. Míg Gladstone nemritkán a Downing Street 10. szám alatt barátságos teázás közepette próbálta eltéríteni a prostituáltakat rusnya mesterségüktől, addig más államférfiak inkább dörgedelmekkel operáltak.
E dörgedelmek utóbb mind nagyobb jelentőségre vergődtek a konzervatív lózungok között, mondhatni párhuzamosan a többhullámú szexuális forradalommal. Ahogy a demokratikus államok törvénykezése időjártával majd' mindenütt kivonult a két (vagy több) személy közös beleegyezésével létesített nemi kapcsolatok szankcionálásának, illetve puszta fölügyeletének sikamlós terepéről, úgy vált a szexuáletika, valamint a szexuális kisebbségek kárhoztatása, lehetőségeik korlátozásának témája kedvelt ideológiai hívó szóvá. Miután a konzervativizmus világnézeti tromfjait szép sorban talonba helyezte a történelem, érezhetően fölértékelődött ez a megkülönböztető jegy, mely körül nagy, s néha - mint Bush 2004-es újraválasztása is jelzi - eredménnyel kecsegtető lármát csaphatnak e politikai tábor képviselői. Ez történt az elmúlt hetekben nálunk is, s bár a politikai riválisokat pedofilnak bélyegző tacepaók és röpcsik meg az ízes homofób kiszólások joggal váltottak ki hatalmas fölháborodást jobb érzésű honfitársainkból, azért ismerjük fel ezekben az ideológiai frusztrációt, a (többszörösen) vesztett ügy szánalmas utóvédharcait!
Saját lelki nyugalmunk érdekében nem érdemes hát túllihegni a jobboldalon áporodott szájakból fölrebbenő mondatokat, s túlzásba esve akkor se kell mindjárt a nácikra gondolnunk, ha nemzetgyógyászunk újólag mikrofonba böffentené soros rémlátomását. Hisz nem kész terv az, még csak nem is gondolat, mindössze elhasznált levegő.
